Idén már ötödik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 53 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A nyertesek nevét ünnepélyes keretek között 2025. szeptember 24-én jelentik be a Katona József Színházban. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top 10-et – most Simon Bettina mesél az alkotófolyamatról (Biró Zsombor Auréllal itt, Borda Rékával itt, Harag Anitával itt , K. Varga Bencével itt, Kali Ágnessel itt, Kiss Dáviddal itt, Kustos Júliával itt, Marton Krisztiánnal itt, Purosz Leonidasszal itt beszélgettünk).
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Mindkettő időszak intenzív. A megjelenés előtti időszak azért, mert fogy az idő, amíg még alakíthatok a szövegen, utána pedig az okozza a nehézséget, hogy már nem szólhatok bele, ami történik. Az első kötetemre úgy gondoltam, mint amit ajándékba kaptam. Fontos volt számomra, hogy legyen következő kötetem, ezért rögtön dolgozni kezdtem. A második kötetem nyitóversét akkor írtam meg, amikor az első kötetem még a nyomdában volt.
Nem volt kötet utáni csend, ugyanúgy húzta az egyik vers maga után a másikat, mint a kötet írása közben.
A második verseskötetemnél nem folytatódott ez a gyakorlat. Ennek szerintem az az oka, hogy addigra több más műfajú szövegeken dolgoztam már, ahová vissza tudtam térni.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
A novelláskötet visszakanyarodást jelent a kezdetekhez, mielőtt elkezdtem egyre több verset publikálni, és a legutóbbi verseskötetem folytatása is. Az egyik versben írok egy fiktív podcastről, amiről nem sok minden derül ki. Erre az ötletre nagyítok rá a novelláskötetem tervével. Egyre többet fantáziáltam erről a fiktív irodalmi podcastről, még műsorterveket is írtam hozzá.
Aztán rájöttem, hogy a legsajátabb megoldás az lenne, ha megírnám Az Anne Sexton Podcast című novelláskötetet, mert úgy minden bele fog férni.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Ugyanúgy állok hozzá mindegyik írásomhoz. Sőt, minden írásomban ugyanazt szeretném megírni, amiről korábban azt gondoltam, hogy sikerült. Aztán később meglátok egy-két homályos részt, amit szeretnék kiélesíteni. Olyan is előfordul, hogy egyetlen szóból bomlik ki valamikor egy új szöveg. Pont tíz éve nyáron írtam egy kisregényt. Nagy munka volt, sokat jelentett, annak ellenére, hogy az asztalfiókban marad. Egy másik fontos nyári élmény volt Németh Gábor alkotótábora a nyári Margón 2021-ben. A készülő köteteink terveiről beszélgettünk, és ebben a közösségben a legvadabb – vagy homályosabb – elképzelések is értelmezhetők voltak. Nagy inspirációt adott.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
Úgy képzelem, olyan lesz, mintha egyszerre írnám az összes írásom.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
Bakos Gyöngyi kisregénye, a Nyolcszáz utca gyalog és Soltész Béla regénye, a Rabszolgasors olvasása közben vesztettem el legjobban a tér- és időérzékelésem. Nagy öröm, hogy mindketten jelentkeztek új könyvvel, könyvekkel a debütköteteik után. 2010-ben megjelent a Dalok a magasföldszintről, Simon Márton első verseskötete, onnantól kezdve vittem magammal. Mire megjelent a második kiadás, el is kopott a borítója. Sztercey Szabolcs néhány éve megjelent első verseskötete, a Plüssbolygó is nagyon izgalmas.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Amikor megjelent Nagy Kata verseskötete 2016-ban, nagyon távol állt tőlem a költészete. Elsősorban a nyelvi díszítettsége zavart. Aztán 2020 telén egy-egy sora megszólalt a fejemben, ezért újraolvastam az Inkognítóablakot. Egész más élmény volt. Amit korábban fölöslegesnek éreztem, tiszta váznak tűnt, amiben minden a helyén van.
