Idén már ötödik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 53 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A nyertesek nevét ünnepélyes keretek között 2025. szeptember 24-én jelentik be a Katona József Színházban. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top 10-et – most Harag Anita mesél az alkotófolyamatról, aki Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetével 2020-ban elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat (Biró Zsombor Auréllal itt és Borda Rékával itt beszélgettünk).
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Máshogy volt nehéz. A megjelenés előtti várakozás, bizonytalanság, félelem nem olyan, mint a megjelenés utáni várakozás, bizonytalanság és félelem. Előbbiben több a várakozás, utóbbiban több az elbizonytalanodás. Ez a második könyvnél is így volt.
A csend bizonytalanít el a legjobban, ha például egy barát nem jelez vissza.
Csak akkor nyugszom meg, amikor már eltávolodtam annyira a szövegemtől, hogy az olvasója tudok lenni, és meg tudom ítélni, hogy olvasóként tetszik-e. Az írás sokat segít ezekben az időszakokban (már amikor kilátok a saját izgatottságom mögül, és tudok írni). Megnyugtat, hogy bármi történik, úgyis írni fogok.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Épp a Duna-parton ücsörögtünk egy barátommal, és arról mesélt, hogy majdnem megnézett egyszer egy boncolást. Középiskolában biológia faktra járt, és felvetődött, hogy elmenjenek. És hogy milyen jó lett volna. Néztük a vizet, találgattuk, hogy az a kicsi, sötét alak a felszínen sikló vagy faág, és akkor azt mondja, milyen jó lett volna megnézni egy boncolást. Ezen kezdtem el gondolkodni: hogy tényleg jó lett volna-e.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Több fontos felismerésem is volt, például hogy milyen könnyen esem pánikba, ha valami nem sikerül elsőre, vagy hogy milyen fontos a várakozás. Kivárni a jó mondatokat például. Az egyik novellámnál hónapokat vártam egy jó mondatra. Aztán a rátalálás öröme.
Nagyon tudok örülni egy jó mondatnak. Vagy egy jó címnek!
Milyen jó, amikor megvan egy cím. És már attól sem ijedek meg, ha újra kell kezdenem valamit. Az egyik novellámat háromszor írtam újra, valahogy nem találtam a formáját. Még mindig hajlamos vagyok a pánikra, két könyv után is, de most már szinte legyintek rá, csak egy kis pánik. Várakozni pedig egyre jobban tudok.
Annak is örülök, hogy le tudtam zárni a második könyvem, mert örökké benne ragadhattam volna abban a szövegvilágban. Csak írom és írom, és végül egykötetes szerző leszek. Ezt biztos befolyásolták azok a közhelyek is, amik a második könyvhöz kapcsolódnak (ott dől el, író-e valaki; egy könyv mindenkiben van).
Nehéz úgy írni, hogy közben azon jár az agyam, épp most dől el, író vagyok-e, itt, ezen a mondaton dől el minden.
És a következőn, és a következőn.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
A Duna-parti beszélgetésünk után is foglalkoztatott a kérdés, hogy jó lett volna-e, ha a barátom tizenhat évesen megnéz egy boncolást. Érveket kezdtem el sorakoztatni mellette és ellene. És hogy én megnéznék-e egy boncolást. Milyen körülmények között lennék mellette, ha a gyerekemről lenne szó. Milyen körülmények között lennék ellene. Írás közben jöttem rá, milyen nehezen vitatkozom még magammal is.
És hogy ez a kézirat egy kísérlet arra is, hogyan lehet szépen vitatkozni.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
Bencsik Orsolya Akció van! című kötete. Vicces, szürreális, meglepő, és nagyon egyedi. Nem lehet nem szeretni nagyapanyulat és szitakötőnagymamát.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Marilynne Robinson Háztartását tíz oldal után abbahagytam, de baráti nyomásra újra elővettem. Nem is értettem, miért nem tetszett korábban. Az első ötven oldal azonnali elolvasása a kulcs, eddig tart nekem, hogy felvegyem a szöveggel a ritmust. Ötven oldal vagy egy óra. Ha akkor sem tetszik, nem olvasom tovább, de az első ötven oldalt vagy egy órát mindig meg kell adnom egy könyvnek. Verseskötetnél más, ott egy versbe is azonnal bele tudok szeretni.
