Idén már ötödik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 53 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A nyertesek nevét ünnepélyes keretek között 2025. szeptember 24-én jelentik be a Katona József Színházban. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top 10-et – most Marton Krisztián mesél az alkotófolyamatról (Biró Zsombor Auréllal itt, Borda Rékával itt, Harag Anitával itt , K. Varga Bencével itt, Kali Ágnessel itt, Kiss Dáviddal itt, Kustos Júliával itt beszélgettünk).
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Életem egyik legszebb éve volt, amikor a Bőgőmasinát írtam. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, rettenetesen szorongtam, ugyanakkor nagyon izgatott is voltam a megjelenés miatt. Arra határozottan emlékszem, hogy a megjelenés utáni hónapokban nagyon féltem attól, hogy nyomtalanul eltűnik majd a rengeteg elsőkönyv között, és borzasztó szerencsésnek érzem magam és hálás vagyok, hogy végül nem így alakult.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Tavaly még egy másik köteten dolgoztam, ami pár hónap után elkezdett erősen átalakulni, és az életemben bekövetkező változások egyre jobban kiszorították az alapötletet, és a Bőgőmasina folytatásává vált az egész. Aztán megrekedtem, úgy éreztem, hogy még túl közel vannak ezek az élmények ahhoz, hogy írni tudjak róluk, és bár valahol vonzónak találtam a kihívást, hogy írjak egy jó folytatást, mégsem vitt rá a lélek, legalábbis nem regény formában; novellákká alakultak végül ezek a történetek.
Ezzel egyidőben viszont nagyon foglalkoztatni kezdett egy másik téma, mivel az első könyvem recepciója számomra is láthatóvá tett egy sor dolgot a bőrszínemmel kapcsolatban.
Megmutatta magát ez a kérdés egy csomó olyan szögből, amiből még nem vizsgáltam mélyrehatóan, és úgy éreztem, hogy személyesen és alkotóként is egy sokkal nagyobb kihívás és előrelépés, ha ezzel foglalkozom a továbbiakban.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy egy könyv recepciójához a szerzőnek valójában semmi köze, nem tudja és nem is dolga azt alakítani, befolyásolni.
Számít a szerző személye, származása, neme, bőrszíne és osztályhelyzete; ezek mind hatással vannak egy kötet útjára és kanonizációjára, mégis mind rajtunk teljesen kívül eső dolgok. Szóval a második könyvnél talán a legfontosabb változás az nálam, hogy már tudom, hogy mi múlik rajtam, mibe érdemes energiát fektetnem és hogy min kell tartanom a fókuszom.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
Az Ismeretlen fekete férfi egy haláleset krónikájának álcázott identitásregény, ami egy feszítő belső ellentmondásokkal teli életet próbál megérteni és átkeretezni. Azt vizsgálja, hogy mi is a testhez rendelt jelentés, hogy miként törölhető, elhallgatható vagy éppen hogyan válhat uralkodó narratívává velünk kapcsolatban valami, amire semmi ráhatásunk nincs. A főhős életének darabkáiból a mindentudó narrátor tárja elénk, hogy mit jelent kívülállónak lenni épp ott, ahol otthon szeretnénk lenni, és milyen reménytelennek tűnő és kétségbeejtő a tartozni vágyás megélése egy olyan világban, ami nem ránk lett szabva.
És bár tagadhatatlanul saját élményekből merít ez a kötet is, szeretnék kitörni az autofikció keretei közül, miközben az én-élmény minden eddiginél intenzívebb megközelítésére törekszem.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
Harag Anitától az Évszakhoz képest hűvösebb. Semmin nem sírtam annyira az elmúlt években, mint a címadó novellán.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Amikor először került a kezembe a Szonyecska, pár oldal után abbahagytam, egyáltalán nem kapott el, és évekig eszembe sem jutott folytatni, aztán idén év elején a több száz oldalas regények után nagyon vágytam minél több kisregényre, egymás után pörgettem őket, így vettem le újra a polcról, és wow! Csak azért örülök, hogy korábban nem olvastam el, mert ezáltal hatalmas élmény volt most.
