![Kali Ágnes: A kezdőlökést az anyatej és az ellenállás adta [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/42503/fe_580_320_valakiketto.png "Kali_Ágnes_konyvesmagazin.hu")
Idén már ötödik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 53 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A nyertesek nevét ünnepélyes keretek között 2025. szeptember 24-én jelentik be a Katona József Színházban. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top 10-et – Kali Ágnes mesél az alkotófolyamatról. (Biró Zsombor Auréllal itt, Borda Rékával itt, Harag Anitával itt, K. Varga Bencével pedig itt beszélgettünk).
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
22 éves voltam, amikor megjelent az első kötetem, az Ópia, és leginkább csak megtörtént velem. Nem voltak elvárásaim előtte, és bár nem volt ismeretlen az irodalmi közeg, nem is mozogtam otthonosan benne, vagy csak abban az életszakaszban más jobban érdekelt.
Az egyetlen célom az volt, hogy valami számomra relevánsat, igazat és vagányat összerakjak.
És bár sokszor irigylem azt a szakmai könnyedséget, amivel az első kötetemhez álltam, gyanítom, hogy leginkább a szakmaiatlanságomnak volt köszönhető. A kötet megjelenése után pedig sokszor csak ámultam, hogy ja, ezt jelenti egy kötet megjelenése, hogy méltatják, beszélnek róla, foglalkoznak vele. Eleinte érdeklődéssel és lelkesedéssel figyeltem és hordtam a képet, amit kirajzol a közeg rólam a könyvem miatt, aztán egyre szűkösebbé vált a „damaged petite papillon”-szerep.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
A várandósságom alatt, a szülésfelkészítő könyvek mellett egyre többet kezdtem el azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet a reprodukciós munkát láthatóvá tenni. A gyermekágy és az első év nagyon intenzív periódus, mikroszinten furcsa színű ködben történnek a napok, de valahogy mégsem felhőtlen. A makrotörténések, strukturálisan elhallgatott nehézségek, az anyák támogatásának hiánya, krízisek, háborúk, katasztrófák sokszor észrevétlenül, de befolyásolják.
Egyszerre érzed kiszolgáltatottnak magad és a világ legerősebb emberének.
A végigvirrasztott és -szoptatott éjszakákon elkezdtem játszani a gondolattal, hogy az anyatej az egyik legerősebb fegyver. Mostanában leginkább az anyaság érdekel mint az ellenállás egyik formája. A kezdőlökést az anyatej és az ellenállás adta.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Az első kötetből magammal hozom a felismerést, hogy a nyelv lendületet ad, a versben ki lehet mondani azt, ami másképpen kimondhatatlan. A második kötetből magammal viszem a ráismerést, hogy nem elég az, ha a kimondott csak személyes szinten marad.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
A készülő kötet középpontjában az anyaság újragondolása áll, nem mint biológiai szerep, hanem mint egy mindenki számára elsajátítható, az életet tápláló gyakorlat. Azt gondolom, hogy ha valóban hátat akarunk fordítani a pusztítás logikájának, mindannyiunknak meg kell tanulnunk gondoskodni egymásról, és láthatóvá kell tenni azokat a formákat, amik rejtve maradnak, mert nem illenek bele a hagyományos “anyaképbe”.
A Tigristej ezeknek a még láthatatlan gondoskodási formáknak a feltérképezésére és megmutatására épül.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
A Kicsi kozmosz nem az első könyve Selyem Zsuzsának, de az első regénye. Ujjongva fogadtam, és receptre írnám fel (nem csak) az egész kortárs magyar irodalmi közeg számára. Bátor, okos, játékos, gondoskodó ölelés, amire mindannyiunknak nagy szüksége van.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Móricz Zsigmond: Rokonok.
