Az eredetileg Tres Tristes Tigres (ez egy kubai nyelvtörő, szó szerint: három szomorú tigris) címet viselő regény 1967-ben jelent meg, ugyanabban az évben, mint a Száz év magány, de amíg az utóbbit négy évvel később már magyarra fordították, addig GCI regényére egy darabig esély sem volt. (Csuhai István észrevételei az ÉS-ben.)
A Trükkös tigristrió ugyanis még a Castro-rendszer előtti Kubában játszódik, de nem sokkal, hiszen 1958-ban járunk, és a még regnáló Batista elnök a következő év első napján menekül majd el az országból. Ez a Kuba tehát még az a Kuba, ahol nincs szocializmus, persze demokrácia se, vannak viszont híres kaszinók, hatalmas éjszakai bárok, gazdag amerikaiakkal teli szállodák és a ma nosztalgikusan fényképezett autóroncsok még patika állapotban pompáznak.
De a magyar fordítás csak egy ideig késhetett amiatt, mert a szereplők motivációi és úgy általában a szabadságuk nem összeegyeztethető a szocialista erkölcsökkel, és aztán már csak az maradt a probléma, hogy a Trükkös tigristrió nem a legegyszerűbb nyelven íródott,
hiszen mégis ez a „kubai Ulysess”,
a regény, amiben valami olyasmit csinál az írója a spanyol nyelvvel, mint „Mark Twain az angollal”. A regény nyelvezetéről és szerkezetéről ITT olvashatjátok Kutasy Mercédesz műfordító írását (ő fordította Bolano 2666-át is), GCI pedig azt mondja erről, rögtön az elején figyelmeztetve az olvasót, hogy ez „a könyv kubaiul íródott”, pontosabban a havannai éjszakai élet nyelvén.
És tényleg nagyon sok az élő beszéd a különböző társadalmi hátterű szereplők huzamos monológjaiban és párbeszédeiben, ahol a nyelv jelzi leginkább azt, hogy ki honnan jött. De a Trükkös tigristrióban ezek mellett simán elfér az is, hogy Trockij meggyilkolásáról olvasunk különböző kubai írók stílusában (José Martítól Lydia Cabreráig) vagy az is, hogy az egyik szereplő, a fiktív, híres amerikai író Mr. Campbell történetében merülünk el. Őt például rendre a leveskonzerv-birodalom playboy örökösének hiszik, pedig nem az, de azért valódi örökösök is feltűnnek a havannai éjszakában. Ahogy őket is, a regény több szereplőit is csak futtában ismerjük meg, hiszen mindig mozgásban vagyunk: bárról bárra, táncról táncra, italról italra. Akik leginkább stabilak, azok Codác, a fényképész, Eribo, a mulatt dobos, Silvestre, az írónak készülő újságíró és Arsenio Cué, színész és hódító. Leginkább az ő bratyizásaikon, mulatságaikon, történeteiken keresztül látjuk és rakjuk össze az éjszakai Havannát, rajtuk keresztül ismerjük meg a többi kisebb-nagyobb szereplőt, a meleg Alex Bayert vagy a szójátékos Bustrofedónt, és természetesen a kubai nőkhöz is ők vezetnek el: elsősorban „az élet vad szépségéhez”, a rettenetesen kövér La Estrellához, de ott vannak még az egyéb énekesnők, táncosnők, modellek és színésznők, Magdalena, Beba, Cuba, Laura és így tovább.
A Trükkös tigristrió bevezet Havanna szexuálisan túlfűtött kabarévilágába - Könyves magazin
Ez a remekmű az egyik legjátékosabb regény, amely Latin-Amerikából valaha eljutott a világba. Guillermo Cabrera Infantét egy csapásra a spanyol ajkú halhatatlanok sorába repítette, a magyar fordítás mégis több mint ötven évet váratott magára. A Trükkös tigristrióban feltárul az ötvenes évekbeli Havanna: kultúra, moziklasszikusok és lüktető muzsika - a város kakofóniája és az élet szabadesése.
Persze az is fontos, hogy kivel és mi történik, a Trükkös tigristrióban viszont sokkal fontosabb, hogy hogyan történik mindez. A beszélt nyelv változatai és az irodalmi nyelv változatai szövik át egymást és minden mást, dialektusok, szlengek, szójátékok és szóviccek jönnek sorra, a modern kultúrát az ókori váltja (akár matematika, akár dráma), jelen van James Joyce és Lewis Carroll, az afro-kubai mágia és az ötvenes-hatvanas évek popkultúrája mindenestül; magyar vonatkozásként megjelenik Moholy-Nagy László és Lugosi Béla. Közben keveredik a spanyollal a francia és az angol is – utóbbi használata azért is hangsúlyos, mert ez az elnyomók nyelve, de egyszerre a hatalom és a siker nyelve is, amire mindenki törekszik.
Tényleg nem egyszerű tehát a szöveg és írni sem egyszerű róla, majdnem ugyanolyan nehéz, mint leírni a zenét,
márpedig ami végig jelen van a regényben, az a zene.
Szól mindenhonnan, háttérből, lemezről, autórádióból („Milyennek találod Bachot hatvannal?”), zenegépből, énekesekből és zenekarokból. Ez itat át mindent, ez köti össze a rétegeket, na és még valami: a rum. Tisztán vagy mindenféle más formában, például mojitóként: „Kértem egy mojitót és csak nézegettem, babráltam, a kezemben forgattam Kubának ezt a metaforáját. Víz, növényzet, cukor (sötétbarna), rum és mesterséges hideg. Hét (millió) embernek is elég.”
Guillermo Cabrera Infante regénye távol áll a mágikus realizmustól:
a Trükkös tigristrió egészen egyedi regény, nem is nagyon tudom mihez hasonlítani a pályatársak munkái közül. Összetett, szellemes és magabiztos könyv, amit bár nem egyszerű olvasni, de ritka élénk élményt nyújt cserébe.
