Mario Vargas Llosa lesz a berlini irodalmi fesztivál egyik díszvendége

Mario Vargas Llosa lesz a berlini irodalmi fesztivál egyik díszvendége

A berlini Nemzetközi Irodalmi Fesztivált a pandémia ellenére is megrendezik. A megnyitóbeszédet szeptember 9-én a Berlini Filharmonikusok koncerttermében a perui Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa tartja majd.

Könyves Magazin | 2020. augusztus 24. |

A koronavírus-járvány sorra döntötte be a könyves rendezvényeket és fesztiválokat, viszont most nagyon úgy tűnik, hogy a berlini Nemzetközi Irodalmi Fesztivált megtartják, a szeptember 9-i megnyitón pedig a perui Mario Vargas Llosa tart beszédet. A Nobel-díjas író másnap egy beszélgetésen is részt vesz Frank-Walter Steinmeier német elnök társaságában, ennek témája: Európa és Latin-Amerika a pandémia idején.

A 79 éves Mario Vargas Llosa az egyik legismertebb és legtekintélyesebb latin-amerikai író, történetei elsősorban a perui és latin-amerikai valóságot tükrözik. Irodalmi munkásságát 2010-ben Nobel-díjjal ismerték el, az indoklás szerint a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért". A kitüntetés átadását megelőző beszédében az olvasás fontosságáról beszélt. A perui író nem állta meg, hogy 2016-ban kritikával ne illesse Bob Dylan Nobel-díját; akkor azt mondta az amerikai dalszerző-előadóról, hogy Dylan szerinte jó énekes, de egyáltalán nem nagy író.

Mario Vargas Llosa számtalan rangos irodalmi díj tulajdonosa, 1986-ban például megkapta a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercege díjat irodalom kategóriában, 1994-ben életművéért a legmagasabb spanyol irodalmi kitüntetésben, a Cervantes-díjban részesült. Magyarországon 2003-ban tüntették ki a Budapest Nagydíjjal, amikor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Öt éve az irodalomtudományok díszdoktorává avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem. 2017-ben előadást tartott a CEU-n, kiemelve akkor, hogy az egyetem támogatása az európai projekt melletti elköteleződést jelenti, mely a kulturális, társadalmi és politikai változások záloga: "A szabadság pedig nem szétválasztható: nem létezik gazdasági szabadság politikai szabadság nélkül és fordítva".

A mostani berlini fesztiválon amúgy 50 országból több mint 150 meghívott vendég szólal meg, köztük a Nobel-díjas Olga Tokarczuk, az ír Colum McCann, és olyan ismert német szerzők is, mint Daniel Kehlmann, Ingo Schulze, Nora Bossong és Thomas Hettche. Az MTI beszámolója szerint a járvány terjedésének megelőzése érdekében a szeptember 19-ig tartó fesztivál látogatóinak másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és a rendezvények előtt és után kötelező a maszk viselése.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mario Vargas Llosa: A szabadság pedig nem szétválasztható

...

Mario Vargas Llosa kiakadt Dylan Nobel-díján

...

Színház miatt pánikol Mario Vargas Llosa

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!