Bridget Jones halhatatlanná válik: szobrot kap Londonban

Bridget Jones halhatatlanná válik: szobrot kap Londonban

Bridget Jones olyan híres karakterekhez csatlakozik majd a Leicester Square-en, mint Harry Potter vagy éppen Paddington.

bs | 2025. október 30. |

A szobor a Jelenet a téren című gyűjtemény darabja lesz, melyet 2020 februárjában indítottak útjára a filmművészet egy évszázadának megünneplésére. Bridget Jones lesz az első figura, aki romantikus vígjátékból származik: az alkotást november közepén adják át az első film megjelenésének 25. évfordulója alkalmából.

Bridget ikon lett!

Bridget Jones ikonikus karakterét 1996-ban alkotta meg Helen Fielding írónő, és a történetet először 2001-ben adaptálták mozivászonra Renée Zellweger főszereplésével. A sorozat negyedik részét idén januárban mutatták be, írtunk is róla.

Helen Fielding
Bridget Jones naplója
Ford. Sóvágó Katalin, Európa, 2013, 340 oldal
-

„Bízom benne, hogy Bridget mackónadrágja elegáns sziluettet biztosít majd a szobornak” – mondta Fielding, aki nagyon örült és meghatódott, hogy a hősét igazi brit ikonná nyilvánították. A Leicester Square-en látható tárlat nyolc szoborral indult, köztük Mary Poppins, Mr. Bean és Wonder Woman alakjaival, majd kiegészült mások mellett Harry Potterrel és a Trónok harca Vastrónjával.

Bridget és London összetartozik

A kiállítás nem véletlenül ezen a téren kapott helyet: 1937-ben ugyanis itt tartották a brit mozi legelső premierjét, illetve itt mutatkozott be az utolsó Bridget-film is.

Bridget mindig is Londonhoz tartozott – a káosza, a varázslata, a szíve” – mondta Michael Morris, a rendező.

„Látni őt halhatatlanná válni a város közepén, amelyen keresztülbotladozott, és amelyet oly hevesen szeretett, olyan érzés, mint egy tökéletes szerelmeslevél neki és mindenkinek, aki valaha is szurkolt neki” – tette hozzá.

(BBC)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

6 könyv, amiért a Bridget Jones írója rajong

Hemingwaytől a gyerekkönyvekig találunk közte izgalmas köteteket!

...

Bridget Jones forradalma: ne a szingliséggel, hanem az elvárásokkal foglalkozzunk

Az 1990-es évek ikonikus szinglije, Bridget Jones visszatért a filmvászonra. Mit adnak nekünk az egykori szinglik? Tényleg bedöntötték a társadalmi berendezkedést?

...

Renée Zellwegger a korkülönbségről a Bridget Jonesban: Miért izgatna ez bárkit is?

Bálint-napra érkezik az új Bridget Jones-film - új potenciális pasikkal.  

Hírek
...

Online kutathatóak Tanner Ilona, azaz Török Sophie kéziratai az Országos Széchényi Könyvtár felületén

...

Florian Herscht, figyelsz? Krasznahorkai László Angela Merkellel folytatott eszmecserét a Nobel-díszvacsorán

...

Krasznahorkairól neveztek el egy új lepkefajt

...

Előzménysorozatot kap a nápolyi maffia kegyetlenkedéseit bemutató Gomorra – itt a trailer!

2025 legjobb könyvei 20-11.

2025 legjobb könyvei 20-11.

Közeledik a vége: íme az év könyvei listánk negyedik része!

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

„Mindig is ilyen elegáns fekete lovag volt” – Krasznahorkai barátai így ünnepelték a Nobel-díj átadását

Bakó Sára
Bakó Sára

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

Olvass!
...

Olvass bele Spiró György kedvenc szerzőjének kötetébe, az Ellopott életek című orosz regénybe!

Ljudmila Petrusevszkaja orosz író regényében egy elcserélt csecsemő körül bontakozik ki a társadalom egész tablója. 

...

Mi marad, ha az ember végre leszámol az élethazugságaival? Részlet Cecilie Enger regényéből

Egy agyvérzésen átesett idős nő elveszti a nyelvet, amit fél évszázada használt, és visszatér az anyanyelvéhez.

...

Mi történne, ha Hollandiát lassan elöntené a tenger? Olvass bele Eva Meijer regényébe!

Elmenni vagy megfulladni, más választás nincs.