„Nem lehet azt úgy kiválogatni, hogy csak a kívánatosak jöjjenek, a szépek, okosak, kezesek, diplomások, gazdagok, szülni tudók, potensek, reményteliek; nincs arra szkenner, hogy a fejekbe lásson valamely hatóság, hogy ki mit gondol” – olvasható Tompa Andrea szerdai Facebook-posztjában, amelyben a romániai, erdélyi és magyar identitás kérdéseit, illetve annak számonkérhetőségét fejtette ki.

A bejegyzés apropóját valószínűleg a Transtelex október 25-én megjelent cikke adta, amiben Tompa Andreát a Tisza Nemzeti Menetén kérdezték – emiatt a szerzőt sok magyarországi és erdélyi kommentelő is kritizálta. 

Tompa Andrea kolozsvári születésű író a regényeiben (például A hóhér háza, Omerta, Fejtől s lábtól, Haza, Sokszor nem halunk meg) rendszeresen foglalkozik az erdélyi és romániai identitással. A magyar és a román kultúra közötti kapcsolatokról az idei Könyvfesztiválon is mesélt Visky András, Dragomán György, Vida Gábor és Bartis Attila társaságábat. Ebben a beszélgetésben talán Bartis fogalmazta meg a legjobban, mit jelent Romániától távol élni: „Ha egy másik kultúrában merül el az ember, akkor valójában csak a sajátját ismeri meg jobban.”

Mindkét országban idegen

De vissza Tompához: közösségi oldalán az erdélyi származás összetettségének kapcsán fejti ki gondolatait, aminek a kiindulópontja, hogy esetenként magyarok vagy románok kérik számon rajta, hogy miért egyik vagy másik országot részesíti előnyben. A szerző úgy látja, hogy ez egy nagyon fontos és megválaszolatlan kérdés, amit sem a történelem, sem ő nem tud átfogóan megválaszolni, viszont az ebből fakadó kirekesztést mélyen elutasítja:

„Amikor (…) elmondom, mi a véleményem a magyarországi (ritkábban romániai) politikai állapotokról, akkor egyik országból a másikba küldenek, onnan pedig vissza.

Mit keresek itt, mikor megyek végre el, erdélyi vagyok, nem vagyok erdélyi, minek mentem el, húzzak innen, honnan beszélek hová”.

Budapestről Romániába a legrövidebb út még mindig Franciaországon keresztül vezet

Dragomán, Bartis, Visky, Tompa és Vida mesélt román-magyar kétnyelvűségről, irodalmi közönségekről, történelemről és elnyomásról. 

Tovább olvasok

Úgy látja, hogy az erdélyi származása miatt idegenként él mindkét országban, a „pesti” és az „erdélyi” is gyakran pejoratív vagy stigmatizáló jelzőként van jelen az életében:

„Hogy ezzel a fizikai és idegen testtel kimenjek egy tüntetésre? Attól a fizikai testemtől kell szabadulni, ami egyik országban erdélyinek számít (tehát idegen, messziről jött, nem a mienk, nincs joga stb. stb.), vagy azért küldenek el, mert »szellemem« nem erdélyi eléggé, megfertőzött (lefizetett, megvásárolt stb. stb.) az a másik, a »pesti«, az ottani.

Az idegen testem és idegen szellemem – vagy egyik, vagy másik”

Már nincsenek határok, mégis elutasítjuk egymást

Tompa szerint egy történelmi jelenségről van szó, amelyet már jól ismerünk, hiszen a történelem során rengeteg embert utasítottak ki a saját hazájából, de olyan is előfordult, hogy pont a merev határok miatt nem tudtak az emberek kijutni egy országból.

A magyarországiaknak és az erdélyieknek is külön válaszol a poszt végén, szerinte a határok szabadságot adtak nekünk, aminek a 20. századi diktatúrák tekintetében hálásnak kéne lennünk és éltetni a nemzetek közötti átjárást, nem pedig kizárnunk egymást.

„Ne tegyük azt, amit a sokatoknak kedves hatalom gyakorol – aki mást gondol, annak kuss. Kuss és huss. Húzzon innen.

Esetleg oka van annak, hogy máshogy gondolkodik. Mást tud, mást tapasztal (…). Nekünk most már ideje volna jól járni”.

Fotó: Valuska Gábor