Az internetes társkereső oldalak és a mobilalkalmazások jelentősen megváltoztatták a párkapcsolatok születésének dinamikáját, a randipiacon több az iskolázott, független nő, mint a hasonló férfi, s ez utóbbiak a #MeToo mozgalom óta végképp elbizonytalanodtak azzal kapcsolatban, hogyan is közeledhetnek félre nem értelmezhetően egy nőhöz, így azután gyakran egyáltalán nem mernek közeledni.
Nincs más hátra, a nőknek kell megtenniük az első lépést! Miért is ne? Elvégre az Y és a Z generáció lánytagjai az élet minden területén tisztában vannak vele, hogy mit – és kit – akarnak. Jól teljesítenek az iskolában, gyakran kerülnek vezető pozícióba a munkahelyükön, miért ne viselkedhetnének hát hasonló merészséggel a szerelemben? Miért kellene ölbe tett kézzel várniuk, hogy rájuk találjon az igazi?
A szerző új, bátor stratégiákat ajánl a társkeresésben, szórakoztatóan és meggyőzően kombinálva a tudományos kutatási eredményeket a valós életből vett sztorikkal. Konkrét tanácsokat ad, hogyan viselkedjünk a különféle helyzetekben, hogyan kerüljük el az online ismerkedés csapdáit, és egyáltalán, miért randizzunk idegenek helyett inkább olyasvalakivel, aki az ismerőseink közül kerül ki. A kötet nélkülözhetetlen kézikönyv minden olyan nő számára, aki másképpen akar társat keresni (és találni), mint eddig tette, csak nem tudja, hogyan lásson hozzá.
Jon Birger amerikai újságíró, a Fortune magazin munkatársa. Írásai a Barron's, a Bloomberg Businessweek, a New York Magazine, a Time, a Daily Mail, a New York Post és a Washington Post hasábjain is megjelentek, ő maga gyakran vendégeskedik vezető nemzetközi tévécsatornák és rádióállomások műsoraiban. A Kezdeményezz! a második könyve a Date-Onomics után, és az első, amelyik magyarul megjelent.
Szerző: Jon Birger: Kezdeményezz! - A randizás új tudománya, avagy miért a nőkön múlik
Fordította: Rézműves László
A szingli nők eddig nemzedékeken át a randizás passzív megközelítését követték, vagyis eljátszották, hogy nehezen kaphatók. (A Cambridge Dictionary definíciója szerint: „úgy tenni, mintha kevésbé érdekelne minket valaki, mint amennyire valójában érdekel, azért, hogy felcsigázzuk az illető érdeklődését, különösen egy romantikus kapcsolat kezdetén”.) Ám a helyzet az, hogy ez a játék a #MeToo utáni világban már nem igazán működik. Ebben a világban ugyanis a férfiak nehezen tudják megfejteni, hogy ki az, aki csak játszik, és ki az, aki tényleg azt szeretné, ha békén hagynák.
Hosszú ideje szinte minden nőknek szóló társkereső sikerkönyv a „kéretés” alapfilozófiájára épül.
Ezek a könyvek azt tanítják a nőknek, hogy a randizás azon ritka emberi vállalkozások egyike, ahol a kezdeményezés kontraproduktív, és a passzivitás a nyerő. Ahelyett, hogy arra bátorítanák a nőket, hogy legyenek őszinték azokkal a férfiakkal, akiket tényleg kedvelnek, ezek a könyvek arra ösztönzik őket, hogy színleljenek érdektelenséget vagy ellenszenvet, hogy aztán a férfiaknak kelljen kitalálniuk, mit akarnak.
„A szabályok célja az – írja Ellen Fein és Sherrie Schneider a Titkos szabályok: hogyan hódítsuk meg a Nagy Őt? – kipróbált és jól bevált praktikák (1995) című könyvben –, hogy a Nagy Ő megszállottan akarja, hogy az övé legyél, amit úgy érhetsz el, ha elérhetetlennek tűnsz”.
„Ha azt akarod, hogy egy pasi üldözzön, ne mutasd ki, hogy tetszik neked. – Ez az idézet a 2013-as folytatásból, az Újabb titkos szabályok-ból való. – Bánj vele majdnem ugyanúgy, mint azokkal a srácokkal, akik tényleg nem érdekelnek.”
„Ha azt mondod a srácnak, hogy nem akarsz elköteleződni, kezét-lábát fogja törni, hogy elérje, hogy meggondold magad
– így Sherry Argov a Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak? (2002) című kötetben.
Leslie Braswell lényegében ugyanezt a tanácsot adja az Ignore the Guy, Get the Guy-ban (2013): „Ne ess abba a hibába, hogy azt a benyomást kelted, hogy csakis ő jár a fejedben. Márpedig kijelenthetjük: ha róla beszélsz, vagy utána koslatsz, akkor rá gondolsz.”
És végül ott van Kara King, a The Power of the Pussy (A punci hatalma) (2012) szerzője. King még színesebben fogalmazza meg ugyanezt a tételt: „Ha megnehezíted, hogy egy férfi közeledjen hozzád, akkor kihívássá válsz a számára. Márpedig a férfiak semmit sem szeretnek jobban, mint egy punci-kihívást!”
Fein, Schneider és követőik mind arra buzdítják a nőket, hogy inkább legyenek a férfiak vonzalmának tárgyai, mint hogy ők fussanak utánuk. Le is szidják a kezdeményező nőket. Isten ments, hogy eláruld egy férfinak, hogy tetszik neked! Az igazi út a szívéhez az, állítják ezek a szerzők, ha négy órát várakoztatod egy válasz-sms-re, vagy ha elfoglaltságra hivatkozol, amikor semmi dolgod.
Ez totális átverés, amit Anna North esszéíró le is leplezett egy 2009-es Jezebel-cikkében. North, aki egykor a New York Times szerkesztőjeként dolgozott, elutasítja ezeket a könyveket, amiért „az evolúciós pszichológia legnagyobb és legostobább feltételezéseit” veszik alapul – nevezetesen, hogy „a vadászat nem társas tevékenység, hogy a nők nem vadásztak, és hogy amit a férfiak és a nők a történelem előtti időkben tettek vagy nem tettek, határozza meg a mai viselkedésünket is” (erről még bővebben szó lesz a 2. fejezetben), majd ezt az áltudományos rizsát hamis bölcsességként csomagolják újra kétségbeesett szingliknek.
„A társadalom passzivitást vár el a nőktől
– írja North. – Ölbe tett kézzel kell várniuk, hogy a személyes siker közfelfogás szerinti mércéje [a házasság] csak úgy megtörténjen velük. Nem csoda, hogy a nők keresik a módját annak, hogy legalább részben a saját kezükbe vegyék az irányítást. Az önsegítő könyvek a »megfelelő pasi megszerzésének« ígéretével ezt a kontrollt kínálják.”
Léteznek férfiak, akik valóban fogékonyak a Fein és Schneider által szorgalmazott fortélyokra és játszmákra? Kétségtelenül. A probléma az, hogy közel sincs elég ilyen férfi. És amikor a nemek aránya felborul, a nők számára sokkal nehezebbé válik a játszmázás.
Persze a randizás könnyebb lenne, ha csak annyit kellene tenned, hogy levegőnek nézed a Nagy Őt. De a világ nem így működik. A valóság az, hogy hűnek kell lenned önmagadhoz, és a randizásba ugyanúgy bele kell adnod mindent, mint ahogy a munkádban, az iskolában, a politikában és még annyi más területen teszed. A fiatal nők megváltoztatják a világot, a randiszakértők mégis azt hajtogatják, hogy nem irányíthatod a saját szerelmi életedet. Az olyan könyvek, mint a Titkos szabályok és számtalan kópiája, arra ösztönöznek, hogy várd ki, amíg szíved választottja felfogja, hogy azt akarod, hogy randira hívjon.
Arra buzdítanak, hogy színlelj érdektelenséget, mert ezzel érheted el, hogy a férfiak rád hajtsanak.
Ezek a szerzők azt akarják, hogy a fiatal nők ezt az üzenetet küldjék a férfiaknak: a „nem érdekelsz” azt jelenti, hogy próbálkozz tovább.
Ez sosem volt hasznos üzenet, de a #MeToo utáni világban egyenesen romboló hatású. A nők túlnyomó többsége nem akarja, hogy a férfiak azt higgyék, az érdeklődés hiánya felhívás a kitartó ostromra. Azt szeretnék, ha a férfiak értenének a szóból. „Ha a nő azt mondja, hogy nem érdekled – magyarázza a férfiaknak az új-zélandi randitanácsadó, Caroline Cranshaw –, vedd az üzenetet.”
Valójában, ha a #MeToo tanított valamit a férfiaknak a randizásról, akkor az az, hogy a rendes pasik lekopnak, ha visszautasítják a közeledésüket. A kitartás az ellenállással szemben nem „szexi”, hanem zaklatás. De akkor miért szorgalmazzák a szabályguruk továbbra is pontosan ezt a fajta kitartást?
Az egyik magasan jegyzett Los Angeles-i randitanácsadó, Francesca Hogi, azt mondja, hogy a #MeToo hatására kénytelen volt újra átgondolni, milyen tanácsokat adjon a női ügyfeleinek. Úgy véli, minél inkább visszafogják a férfiak a hipermaszkulin ösztöneiket, a nők annál nehezebb nyerhetnek, ha a megközelíthetetlent játsszák. Személy szerint Hogi örül annak, hogy a #MeToo biztonságosabb világot teremt a nők számára, de szakmailag ez az új légkör komoly kihívást jelent. Arra kényszeríti, hogy nyers és őszinte legyen az ügyfeleivel. Új üzenete a nőknek:
ne várjátok többé, hogy a férfiak üldözzenek titeket.
– Ha egy nő közömbösnek tűnik – mondja Hogi –, a férfiak ezt annak a jeleként fogják fel, hogy nem érdeklődik, ezért továbbállnak. Ma már egyre inkább ott tartunk, hogy ha a nő nem teszi meg az első lépést, akkor a férfiak sem fogják megtenni.”
Ami kihívást jelent a szabályokhoz ragaszkodóknak, új lehetőségeket teremt a szabályszegőknek. Vége a finomkodásnak. Most a nyíltság a divat. A magabiztos nők, akik hajlandóak megtenni az első lépést, előnybe kerülnek a riválisokkal szemben, akik saját magukat szorítják háttérbe azzal, hogy elvárják, hogy ostromolják őket.
– Ez nem a szemérmesség ideje – szögezi le Hogi. – Legalábbis akkor nem, ha egyedülálló vagy, de nem akarsz az is maradni.
A randizás elavult szabálykönyvének figyelmen kívül hagyása az első lépés ahhoz, hogy a saját kezedbe vedd az irányítást. A második az, hogy udvariasan visszautasítod az összes jó szándékú tanácsot, amit folyamatosan kapsz anyáktól, nagynéniktől, fodrászoktól és házas barátnőktől. Nem, egy könyvklubba belépni vagy főzőtanfolyamra járni nem jó módszer arra, hogy férfiakkal ismerkedj (bár arra igen, hogy más hasonló gondolkodású nőkkel találkozz). Az a történet, amit Suzie néni szeret mesélni arról, hogyan ismerkedett meg Bob bácsival egy szingliknek szervezett sétahajókázáson, körülbelül annyira releváns 2021-ben a randizás szempontjából, mint amennyire a szép kézírás elengedhetetlen ma az íráshoz.
A család és a barátok jót akarnak, de itt az ideje, hogy a szingli nők ne hallgassanak rájuk.
A mai egyedülálló nők tudják, hogy már ötször is megkérték volna a kezüket, ha csak annyi kellene ahhoz, hogy párra leljenek, hogy belépnek egy könyvklubba, vagy befizetnek egy sétahajókázásra. A fiatal nők tisztában vannak vele, hogy a randizás ma nehezebb, mint az anyjuk és a nagynénéik korában volt. A randizás gyökeresen megváltozott, ezért az arra vonatkozó népi bölcsességeknek is változniuk kell, hogy hogyan és kivel randizzunk.
