Háborús fent és lent
Hemingway az első világháború idején mentősofőrként dolgozott Olaszországban, és még sérülten is mentette a katonákat, amiért az olaszok később kitüntették. Harminc évvel később újságíróként tudósította az amerikai közvéleményt a második világháború eseményeiről, amit az Egyesült Államok a bronzcsillaggal honorált. Igaz, háborús bűnökkel is vádolták: miután Hemingway civilként nem vehetett részt a normandiai partraszállásban, úgy döntött, egy maroknyi francia ellenálló élére áll, akik a Rambouillet nevű francia városkába vonultak. Hemingway ugyanakkor újságíróként nem volt jogosult arra, hogy fegyveres csapatokat igazgasson, emellett szabályt szegett azzal is, hogy leszedte ruhájáról az újságírói azonosítóját és fegyvereket halmozott fel a szállodai szobájában. Később tisztázták a vádak alól.
Orosz, francia és amerikai is akad Hemingway kedvenc írói között - Könyves magazin
Tizenhat könyvet tartalmaz az a lista, melyet Hemingway 1934-ben állított össze egy fiatal rajongójának. Flaubert, Stendhal és Dosztojevszkij is helyet kapott az író kedvencei között. Egy 22 éves fiatalember, Arnold Samuelson 1934 tavaszán csak azért indult útnak Floridába, hogy találkozzon példaképével, Ernest Hemingway-jel.
Hemingway és a kritikusok
Egy Max Eastman nevű kritikus egyszer eléggé lehúzó cikket írt Hemingway Halál délután című könyvéről, emellett megkérdőjelezte az író férfiasságát is és kritikájában arra célozgatott, hogy a Hemingway mellkasát borító szőr nem valódi. Az író nem hagyta szó nélkül a dolgot: amikor néhány évvel később összefutott a kritikussal Max Perkins szerkesztő irodájában, először is felfedte szőrös mellkasát, majd pofon vágta a férfit a könyv egy példányával. Habár Hemingway állítása szerint nem ütött nagyot, ez is elég volt ahhoz, hogy földre vigye a kritikust.
Kommunista kémnek nem volt valami nagy szám
Különösebben nem hat az újdonság erejével, hogy a világháború alatt tevékeny újságírók időről időre bedolgoztak hazájuk titkosszolgálatának (Hemingway sem volt kivétel), az már talán meglepőbb, hogy az író két kapura játszott, és a negyvenes évek elején Argo fedőnéven állítólag beszervezte a szovjet KGB. A levéltári iratok alapján nem volt túl hatékony kém, politikailag hasznos információt nem szállított és hírszerzési kiképzést sem kapott. Hemingway kémtevékenységéről ITT írtunk bővebben.
A kor írócelebjei mind ebbe a párizsi könyvesboltba jártak - Könyves magazin
Végre szabadon kutathatók a párizsi Shakespeare and Company könyvesbolt iratai. Mit kölcsönzött ki Ernest Hemingway, és végül miért kellett a náci megszállás alatt lehúzni a rolót? Ez is kiderül a dokumentumokból. A párizsi Shakespeare and Company könyvesboltot valószínűleg az is ismeri, aki még sosem járt a francia fővárosban.
Az elhagyott bőrönd
Vándorünnep című regénye már csak posztumusz jelent meg (magyarul Göncz Árpád fordításában olvashatjuk), de az, hogy a kézirat egyáltalán elkészülhessen, a szimpla véletlennek köszönhető. 1956-ban ugyanis az író a párizsi Ritzben szállt meg, a szálloda személyzete pedig felhívta rá a figyelmét, hogy a harmincas években ott hagyott náluk egy hajóbőröndöt (amelyet nem mellesleg a Louis Vuitton készített számára). A poggyászt évtizedekig az alagsorban őrizték, és amint kinyitotta, Hemingway azt látta, hogy tele van levelekkel, étlapokkal és jegyzetfüzetekkel – minden egyben volt ahhoz, hogy megírja ifjúkora Párizsának dohányfüstben, kávéházakban és irodalomban pácolódó napjait.
Kalapács alatt Hemingway Dietrichnek írt perverz levele - Könyves magazin
30 évvel ezelőtt Ernest Hemingway és Marlene Dietrich szenvedélyes leveleket váltottak egymással, ám vágyakozásuk beteljesületlen maradt. Hemingway friccnek szólította a színésznőt, míg a Dietrich csak úgy emlegette az írót, mint Papa. Az egyik legszemléletesebb levelük most kalapács alá, további 30 pedig a bostoni Kennedy Könyvtárba kerül. Hemingway „Legkedvesebb fricc"megszólítással kezdődő, 1955.
47 befejezés
Ernest Hemingway 1958-ban egy interjúban azt mondta, hogy harminckilencszer írta át a Búcsú a fegyverektől című regénye végét - Amerikában pár éve megjelent egy olyan a kiadás, amely az összes vége-verziót tartalmazza. A New York Times szerint ugyanakkor összesen negyvenhét változat létezik. Az elvetett verziók között volt, amely csupán egy-két mondatos volt, de akadt, amely több bekezdést tett ki. A végleges verzió így hangzik:
“It was like saying good-by to a statue. After a while I went out and left the hospital and walked back to the hotel in the rain.“
Magyarul pedig (Örkény István fordításában) így:
„Mintha egy szobortól akartam volna elbúcsúzni. Egy idő múlva kimentem a szobából, elhagytam a kórházat, és gyalog indultam haza a szállodába, a szakadó esőben.”
A vége-variánsokról bővebben ITT írunk.
Az összeállításhoz az Interesting Literature és a Mental Floss anyagait használtuk fel.
