A
Jonathan Franzen: SzabadságFordította: Bart István, Európa, 637 oldal, 2012, 3825 Ft.
Első mondat: „A helyi lapok nem írták meg a Walter Berglundról szóló híreket – hiszen idestova két év is eltelt már azóta, hogy Pattyvel elköltöztek Washingtonba, és így St. Paulban nem sokat jelentett már a neve –, ám a Ramsey Hill-i jobb családok annyira azért nem voltak lokálpatrióták, hogy még a New York Timest se olvassák."
Legutóbb bemutattuk a kortárs amerikai irodalom pillanatnyilag legnagyobb sztárját, Jonathan Franzent és a már magyarul is olvasható Szabadság megjelenését övező felhajtást is. A szintén egekig magasztalt The Corrections 2001-es megjelenése után Franzen kilenc évig írta ezt a regényt, egy már idősebb és tapasztaltabb író hangján, aki tudja, hogy jókora közönség áll mögötte, ráadásul a kétezres évek amerikai paranoiájának a kellős közepén alkotott.
A Szabadság egy minnesotai házaspár, Patty és Walter Berglund történetét meséli el, akik mintha a liberális amerikaik karikatúrái vagy épp közhelyei lennének. A demokrata politikuscsaládba született Patty ígéretes kosaraskarrierje egy sérülés miatt befuccsolt, otthon neveli az ügyvédként dolgozó, de lelke mélyén igazából környezetvédő Walterrel közös gyerekeiket. Szeretik és támogatják egymást, hát még Jessica nevű lányukat és Joey nevű fiúkat, de talán mert nem is olyan boldog a kapcsolatuk, ahogyan látszik, vagy talán csak el akarják kerülni, hogy olyanok legyenek, mint az ő szüleik, velük soha nem találják meg igazán a közös hangot.
A házaspárt előbb a szomszédok szemével látjuk, majd Patty önéletrajza következik, egyes szám harmadik személyben, „kezelőorvosa javaslatára". Ebből megismerjük múltjának szörnyű pillanatait, kiderül, hogyan ismerkedett meg Walterrel, majd, amikor férje Washingtonban kapott állást, hogyan csalta meg egykori kollégiumi szobatársával, Richard Katz zenésszel. Utóbbiban akár Franzenre is ráismerhetünk: kritikai elismerések által övezett, de alapvetően az ismeretlenségben töltött húsz év után fut be nagyon, épp 2001-ben.
Patty önéletrajza után továbbra is egyes szám harmadik személyben Richard, Walter és Joey szemszögéből nézve haladunk előre a történetben, majd megint jön Patty, és végül újra a külvárosi szomszédok lencséjén keresztül szemlélve búcsúzunk.
Ez a szerkezeti felépítés a legnagyobb irodalmi truváj a Szabadságban, amúgy nincs itt semmi cifrázás, hosszú, metaforamentes oldalak íródnak már-már újságírói nyelven. A sorok mégis hipnotikus erővel hatnak, a karakterek annyira élnek, hogy hetekkel az olvasás után sem egyszerű tőlük szabadulni. Walter, Patty és a többiek boldogtalan emberek, akik mindenáron el akarják kerülni saját és felmenőik korábban elkövetett hibáit, de pont a nagy erőfeszítés miatt nem járhatnak sikerrel. Állandó harcban állnak önmagukkal és egymással, közben pedig küzdenek a kétezres évek minden velejárójával: a felgyorsult információval, a Föld túlnépesedésével és kimerítésével, az élővilág pusztulásával és persze 9/11 traumájával.
A bevándorlók a szebb élet és a hőn áhított szabadság reményében hegyeket bontottak el, erdőket irtottak ki és mindent beépítettek. A World Trade Center elleni terrortámadás után Amerika a szabadság védelmezőjeként vonult be Irakba és Afganisztánba. A kettő között generációk nőttek fel, akik mindig máshogyan akarták csinálni, mint az elődök, és egyre több szabadságra vágytak. Franzen véleménye minderről világos: a szabadság mértéktelen hajszolása megkeseríti az embert és az emberiséget, és a Földet is tönkreteszi. Valamint kimondottan kritizálja a fogyasztói társadalmat, a celebkultúrát, a technikai fejlődés káros következményeit, a háborúból hasznot húzó politikusokat és így tovább. Nincs feloldás, de némi megnyugvás azért igen, hiszen ha a szabadságba vetett hitünk már meg is kopott, a remény még velünk van.
