A jól működő közösségek társadalmában egy-egy pártnak nincs jelentősége a hétköznapokban

A jól működő közösségek társadalmában egy-egy pártnak nincs jelentősége a hétköznapokban

Itthon a "politizálás" szitokszó, pedig politizálni valójában annyit jelent, hogy foglalkozunk a közös ügyeinkkel. Mint ahogy azt ebben a könyvben Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa Facebook-oldal főszerkesztője is teszi: a közélet, az állam, a politika alapfogalmairól gondolkodik, az olvasó pedig egyetértően bólogathat vagy éppen ellenkezőleg: elküldheti őt a fenébe. Mindegy, mert tetszik vagy sem, mindkettő "politizálás". Politizálni pedig igenis fontos, mert ha te nem politizálsz, akkor mások fognak helyetted. Olvass bele!

(Fotó: Valuska Gábor)

Könyves Magazin | 2022. február 01. |
Az olvasók országa című tematikus sorozatunk könyvek segítségével igyekszik körbejárni a legaktuálisabb közéleti kérdéseket a választások előtt. Interjúk, podcastek, recenziók, beszámolók, beleolvasók sorával hozunk képbe, mert hisszük, hogy a széleskörű tájékozódás is segít építeni a társadalmunkat. A sorozat többi cikkét itt találod.

Ez a könyv a felelősségről szól. Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia olyan csodaszer, amitől hirtelen szabadság, jólét és jó hangulat lesz körülöttünk. A demokráciát azonban nem lehet "csak úgy" élvezni: mindennap csinálni kell. Minél többen csináljuk, annál többen élvezhetjük. De ha nem csináljuk, akkor eljön a pont, amikor már nem lesz demokrácia, és ezzel együtt szabadság, jólét és jó hangulat sem. Felelősséggel tartozunk a saját életünkért, a hazánk sorsáért és közös ügyeinkért is. A felelősség felvállalásának első lépése pedig a gondolkodás. Gondolkodás mindarról, ami körülvesz bennünket. Gondolkodás arról, mit lehetne másként, jobban csinálni, hogy aztán a gondolatokat tettek is kövessék.

Ésik Sándor
Sanyikám, én nem politizálok - Az baj, mert akkor más fog helyetted
Libri, 2021, 248 oldal
-

Ésik Sándor: Sanyikám, én nem politizálok - Az baj, mert akkor más fog helyetted

A közösség szövete

Sanyikám, miért segítsek én a szomszédnak sittet hordani, amikor nekem sem segített senki?

Következzen egy példabeszéd arról, hogy egy ország akkor működik jól, ha számíthatunk egymásra. Ha egymásra nem számíthatunk, senkire sem számíthatunk.

Kolléganőm pár éve panaszkodott, hogy szilvesztereste az utcán, a Nagykörúton „önfeledten ünneplő”, azaz valójában hiperagresszív emberekkel találkozott, akik üvöltöztek, kurvaanyáztak, egymás közelébe hajigálták a petárdát. Nem éppen karneváli volt a hangulat. Mindenki frusztrált volt, mindenki agresszióval adta ki a benne lévő feszültséget. Ezt a feszültséget mindannyian ismerjük. Sem a mi dolgaink, sem az ország dolgai nem mennek úgy, ahogy kellene. Várjuk a változást. Ám hiába várjuk. Nekünk kell megcsinálnunk. Nekünk, de nem egyedül. Ez a fejezet arról szól, hol keressünk hozzá társakat.

Ismert Youtube-videó műfaj a Russian road rage. Azoknak, akik nem ismerik: arról van szó, hogy az oroszoknál népszerűek a kocsi műszerfalára vagy a visszapillantó mögé rögzíthető kis kamerák, amelyeknek a felvételeit aztán rendszeresen felteszik a Youtube-ra. Ezek között sok olyan van, amikor valami jelentéktelen apróság miatt konfliktus alakul ki. Mondjuk valaki tíz másodpercre elbambul a lámpánál, a többi autós pedig türelmetlen. Az emberek aztán szitkozódva kiszállnak az autójukból, végül pedig teljes erővel püfölik egymást meg a másik autóját. Statisztikáim ugyan nincsenek, de úgy gondolom, hogy az ilyen magatartás sokkal jobban jellemzi a gazdaságilag nem valami jó helyzetben lévő, illetve a kevésbé demokratikus államokat. És terjed nálunk is.

A jelenség megértése minden, a magyar politikában eredményt elérni akaró párt, erő, tömörülés egyik legfontosabb feladata. Ehhez előbb nem politikáról, hanem annak az alapjairól: egyénről, csoportról, társadalomról kell beszélnünk. Főleg ezeknek az európai, zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozó változatáról, mert a keleti, kollektivista társadalmakban ezek kicsit másképp működnek. Szociológusoktól előre is elnézést kérek a pongyolaságokért, ez itt népszerű ismeretterjesztés, nem disszertáció.

Az egyént a társadalomban a kapcsolatai definiálják. Jó mondat, de mit jelent? 

Azt, hogy az egyén sosem önmagában, másoktól elszigetelve áll.

Gipsz Jakab mondjuk budapesti, harmincéves és férfi. Néhány más mesterember haverral együtt egy szakmai közösség, az asztalosok közösségének tagja. De definiálhatjuk úgy is mint X szakközépiskola egykori diákját („mi, petőfisek/ganzosok/hámánkatósok”), mint valamelyik városrész lakóját („wekerlei”), mint fradistát, mint amatőr dartsost, mint túrázót, mint BMW-tulajdonost vagy Edda-rajongót. Származása alapján definiálhatjuk mint soroksári svábot vagy épp pilishogyishívjáki tótot, ha részt vesz ezeknek a hagyományoknak az őrzésében. Ha a kislányát beíratta balettre, akkor mint balettapukát, ha a fiát kézilabdázni, akkor mint kézilabda-apukát. Ha cukorbeteg vagy gerincferdüléses, és tagja mondjuk a vonatkozó Facebook-csoportoknak, vagy netán valami ilyen szervezetnek, akkor ezek tagjaként is definiálható.

Ha a fent felsorolt csoportok mind közösségként működnek, akkor Gipsz Jakab szükségletei sokkal nagyobb valószínűséggel vannak kielégítve, mint ha nem működnek. Ez is jó mondat, de mit jelent? A megértéséhez érdemes egy pillantást vetni az alábbi Maslow-piramisra, amelyet a motivációkutatással foglalkozó Abraham Maslow dolgozott ki az ötvenes években.

-

Az alapvető fiziológiai szükségleteket kielégíthetjük egyéni erőfeszítés útján: például ahhoz, hogy lélegezzünk, ideális esetben nem kell másik ember. Ám minél feljebb haladunk a piramison, egyre fontosabb a társas kapcsolatok, a közösség szerepe, mert a piramis magasabb régióiba tartozó szükségletek kielégítése könnyebb, ha létezik valamilyen közösség. Egy közösség, amelyben például át lehet élni a valahova tartozás élményét, vagy amelyben kielégíthetők a kognitív szükségleteink, például jól ki lehet beszélni a dartsvilágbajnokság eseményeit.

Ha a közös csoporthoz tartozó, azaz összekapcsolódó egyéneket összekötjük, azt látjuk, hogy az embereket összekötő szálak, azaz a társas kapcsolatok sűrű szövetet eredményeznek. Ez a szövet az európai polgári demokrácia alapja. Minél sűrűbb ez a szövet, annál nagyobb az egyén biztonságérzete, hiszen egyrészt a szükségletei ki vannak elégítve, másrészt tudja, hogy ha szükséget szenvedne valamiben, akkor valamelyik „vonalon” segítséghez juthat.

Sőt, olyan helyzet is előállhat, hogy az egyén képes egyesíteni ezeket a szálakat, és ezáltal akár a hatalommal szemben is tudja érvényesíteni az érdekeit. Ha például az önkormányzat a háza elé borítja le a szomszéd útépítésről a sittet, akkor a reménytelen hivatali bejelentések helyett Gipsz Jakab összetrombitálhatja balettapuka, fradista, dartsos, BMW-s, sváb énekkaros, asztalos haverjait. Aztán ennyi erős férfi egy szombat délután két rekesz sör elfogyasztása mellett kilapátolhatja a sittet az utca közepére („oszt’ bassza meg az önkormányzat”). De az sem kizárt, hogy ennyi ember között akad egy ügyvéd, aki segít megoldani a problémát, vagy kiderül, hogy az egyik balettapuka egyébként szlováknéptánc-apuka is, és a polgármester is szlovák néptáncra hordja a lányát, és így elsimítható az egész.

A sűrű szövetben elhelyezkedő egyén kevésbé függ a mindenkori hatalomtól, hiszen élete problémáit nagyrészt valamelyik közösségén keresztül oldja meg.

Ettől függetlenül persze nagyon fontos az egyén világnézeti meggyőződése is, hiszen mondjuk katolikussága vagy fideszessége – amellett, hogy definíciós tényező – azt is mutatja, hogyan gondolkodik „az élet nagy kérdéseiről”, és milyen törvényeket látna szívesen mondjuk az adózással vagy a házassággal kapcsolatban.

Fontos azonban, hogy ideális esetben egy politikai párttól az egyén (akit nevezhetünk akár polgárnak is) nem a megváltást várja, hanem egyszerűen csak azt, hogy szükségleteinek egy részét, a szükségleteinek egy jól meghatározott körét elégítse ki. Tegye lehetővé például, hogy lehessen vagy éppen ne lehessen melegházasság, vagy alkosson törvényt, hogy legyen kevesebb az adó. De a polgár, köszöni szépen, a háza előtt magától is el tudja seperni a járdát, oda ne jöjjön semmilyen párt.

A sok társas kapcsolattal rendelkező, tehát a társadalom szövetébe sűrűn bekötött emberek, azaz a jól működő közösségek társadalmában így egy-egy pártnak vagy politikai választásnak a hétköznapok, a személyes élet szintjén önmagában nincs nagy jelentősége. A sűrű szövetű társadalmakban, ahol az egyes polgárok sok-sok szállal kötődnek egymáshoz, csak az olyan párt tud sikeres lenni, amelyik meg tudja szólítani a társadalom széles rétegeit, azaz a hálózat sok „pontjára” (sok polgárra) tud hatással lenni.

És a diktatúrában? A diktatúra mindig paranoid, és mindig kontrollálni akarja az emberek életét. A fentebb leírt társadalmi szövet a diktatúra számára úgy ideális, ha az egyének között a lehető legkevesebb közvetlen szál fut, és lehetőleg minden szál átfut az államapparátus valamelyik részén. Erre példa a magyar történelemben a Hazafias Népfront vagy a levente-, később pedig az úttörőmozgalom. A diktatúra, legalábbis Európában, azt akarja, hogy egy nyamvadt néptánccsoport se álljon össze anélkül, hogy azt valami központ ne engedélyezte volna. A néptáncórák a központi művházban legyenek, és a portás jelentse, hogy ki az, aki a néptánc után marad beszélgetni, és azt is, hogy miről beszélget.

A kontroll mellett ez a szituáció azt is eredményezi, hogy a horizontális kapcsolatok szép lassan leépülnek, és így az alapvető szükségletek kielégítésének képessége is csökken. Összességében a társadalom cselekvőképessége is csökken, mert az egyének fontos képességeket veszítenek el. Milyen képességeket?

A csoporthoz tartozás kialakít az emberben bizonyos képességeket, amelyek nélkül nem működik a demokrácia.

Ilyen például a tolerancia. A tolerancia sokkal könnyebben alakul ki, ha az ember a hétköznapokban szembesül azzal, hogy a fradista haverok között van tót meg sváb, hogy a balettapukák között van fideszes és szoci, hogy a kislányának van kínai vagy török barátnője.

De ugyanilyen képesség annak a megtanulása, hogy egyáltalán hogyan működik egy közösség, hogyan kell a közösségen belüli konfliktusokat kezelni, vagy hogy mi történik, ha a konfliktus már kezelhetetlen, és valakit ki kell zárni.

Az egyik legfontosabb, közösségen belül tanulható képesség a mindennapos érdekérvényesítés képessége: például hogy a többi balettapukával szövetkezve miként lehet rászorítani a tanárnőt, hogy kezdje fél órával később az órát, hogy odaérjen mindenki. Ha ez a művház órarendje miatt nem megy, akkor miként lehet leboltolni egy teremcserét az énekkarral, és így tovább. Ez a képesség valakikben jobban megvan, másokban kevésbé. Kialakul egy helyi társadalmi vezető réteg, akik szervezőképességükkel fel tudnak karolni jó kezdeményezéseket, és jobbá tudják tenni a közösség életét.

A diktatúra a számára ideális alattvalóból kiöli ezeket a képességeket, ahogy Kádár alatt is tudatosan sorvasztották őket. Fontos, hogy az alattvaló ne polgár legyen, hanem a mindennapi szükségletei kielégítéséhez is hagyatkozzon az államra, és legalább tudat alatt tartson attól, hogy ha az állam nem segít, akkor ő ott marad étlen-szomjan.

Ez a tudat alatti félelem szüli a frusztrációt és a féltékenységet, és öngerjesztő folyamatként elvágja az útját annak, hogy újabb kapcsolatok jöhessenek létre, hiszen a diktatúrában élő egyén gyanakodva tekint minden emberre, akinek jobb kapcsolata van a központhoz, és ezért hamarabb jut például autóhoz, mint mi, és fel sem merül, hogy együtt, összefogva oldjuk meg nyugati használt autók behozatalát.

A féltékenység és a frusztráció olyan mértékű feszültséghez vezet, amely eszkalálódik, és ha valahol utat tör, akkor ott kontrollálhatatlan és durva dolgok történnek. Nem véletlenül figyeltette nagy erőkkel a III/III. a Fradi B-közép tagjait. Rájöttek ugyanis, hogy ezzel a fajta agresszióval nem tudnak mit kezdeni. Hiába csaphat oda a rendőr nyugodtan gumibottal, mert ha egyszer ez a feszültség kiszabadul, az nem törődik a gumibottal. Azok a diktátorok végzik sokszor kötélen vagy golyóval a fejükben, akik nem mérik fel jól, hogy a felszín alatt fortyogó feszültség mikor tör utat magának.

Egészen addig azonban, amíg nem tör a felszínre, a feszültség a diktatúra legjobb barátja. Ezért táplálják folyamatosan Magyarországon is, ahol, ha lassan is, de épül a diktatúra. Ezért tűrik el a road rage-et és az agresszív petárdázást, illetve az agresszió és a gyűlölet sok egyéb formáját.

Magyarországon a Kádár-korszak tudatos közösségrombolása után eleve nagyon gyerekcipőben jár a társadalmi szerveződés.

Manapság a civil szervezetek, melegek, bevándorlók elleni hadjárattal pontosan azt akarják megakadályozni, hogy fejlődhessen. Pedig ha nem fejlődik ki, akkor újra és újra csak diktátor tud jönni, mert az alattvalók nem tudják, hogy polgárrá válhatnak, és azt sem tudják, hogy egy sikeres országban az állampolgár a problémáinak a 80%-át saját maga oldja meg, és nincs az államra, az állami döntéshozókra utalva.

Mi ebből a tanulság egy politikai erőnek? Magyarországon az egyének kevés szállal kapcsolódnak egymáshoz, kevés a jól működő kisebb közösség, az egyének ritkán tapasztalják meg, hogy összefogással, társas kapcsolataik révén közösen oldhatják meg a problémáikat, érvényesíthetik az érdekeiket. Magyarországon az egyének sokszor azt várják, hogy az állam, a kormány, a valaki csináljon valamit. Ezért az tud sikeres lenni a választáson, aki azt az üzenetet közvetíti, hogy „Én vagyok a cselekvőképes erő, amelyik megoldja a problémádat!” Ez nem valami korszerű üzenet, de az emberek nem lennének vevők másra. Azzal az üzenettel, hogy „Ember, tényleg én szedjem össze a kutyaszart helyetted a házad elől? Hát az állam kutyája piszkított oda?”, nem lehet választást nyerni.

Ha egy párt hosszú távon sikert akar elérni, akkor magának kell példaként elöl járnia szervezeti kultúra terén: közösségeket kell szerveznie, és segítenie kell a közösségek önszerveződését. Ugye nem csak nekem tűnik fel, hogy a magyar pártoknak van pénze, van székháza, választmánya és titkársága, tagsága viszont nincsen? Értem én, hogy mindjárt itt vannak a választások, meg minden, de ha egy tanácsot adhatnék bármilyen pártnak, az ez lenne: a párt is csak egy szervezet, mint a népdalkör. Annál erősebb, minél több ember minél több vonalon kapcsolódik hozzá. Annál több jó ötlet, jó ember gazdagíthatja a pártot, és annál kisebb az esélye, hogy hülyeségeket fognak csinálni, és megbuknak.

Mondta Sándor a falnak.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Oleg Navalnij kalandjai az Orosz Postával - avagy amikor Brezsnyev még mozgatta a szemöldökét

Oleg és Alekszej Navalnijt a bíróság 2014 decemberében ítélte el sikkasztás vádjával.  Az Emberi Jogok Európai Bírósága az ítéletet megalapozatlannak találta, ám Oleg leülte a teljes büntetést - 1278 napot. Könyvének nagy részét a munkatáborban írta, részletes illusztrációkkal látva el fanyar humorú beszámolóját. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Bödőcs új könyvében harmincéves jubileumot ünnepel a Cirkuszhaza

Bödőcs Tibor új könyvének Luigi King a főszereplője, aki fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak. A Mulat a Manézs megmutatja, milyen egy Cirkuszhazában élni. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Vay Blankának egyetlen kérdést kellett megválaszolnia, de az egész élete múlt rajta

Miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát? Vay Blanka a Saját ketrecben elmeséli. Mutatunk egy részt belőle!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Így ír Nádas Péter nyelvén Szvoren Edina – Olvass bele!

A Kérődző Kronosz pastiche-aiban ismert írók stílusokra ismerhetünk rá újfajta szemszögekből. Hiszen a szövegek egyszerre viselik magukon Szvoren Edina és a kiválasztott szerzők stílusjegyeit.

...
Beleolvasó

Ha nem sikerül örököst szülnie, talán túl sem éli a pokoli házasságot – Olvass bele a Hamnet szerzőjének új regényébe!

Az Egy házassági portré lapjain Maggie O'Farrell ezúttal a reneszánsz Itália sokszínű világát kelti életre. Olvass bele a regénybe!

...
Beleolvasó

Olvass bele Benedek Miklós mellbevágóan őszinte vallomásába!

Megannyi sikeres szerep után Benedek Miklós a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról, a saját életéről mesélt.

Hírek
...
Hírek

Ki lesz 2024 legjobb elsőkönyvese, a Margó-díjas? 

...
Gyerekirodalom

Rókazsolt és Petőfi is az Év Gyerekkönyve Díj diákzsűrije által legjobbnak tartott könyvek között

...
Hírek

Sophie Kinsella új kisregényét az agydaganata inspirálta

...
Hírek

Tompa Andrea is az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj 2024-es nyertesei között

...
Szórakozás

5 Coldplay-dal, amik segítenek megérteni a szívdobbanásainkat és az univerzumot

...
Szórakozás

Blake Lively és Colleen Hoover azt ígéri, az It Ends With Us-film hű lesz a könyvhöz

...

Péterfi Judit: Kőkemény önismereti tréning kellett a túléléshez [Podcast]

...

drMáriás: Lehet 20 éves az ember, de 100 év történetét hordozza

...

Ezt senki nem mondta: Hallgasd meg a podcast első évadának összes epizódját!

A hét könyve
Kritika
Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír
...
Podcast

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

Mit kezdhetünk a 160 évvel ezelőtti ételekkel ma? Jókai Mórt és Ács Bori gasztroújságírót a kolozsvári töltött káposzta és a perec is összeköti. A Könyves Magazin podcastjában Ács Borival, a Telex újságírójával beszélgettünk. 

Fotó: Ajpek Orsi / Telex

...
Kritika

Daniel Kehlmann Goebbelst is megduplázza, miközben a művészek megalkuvásáról ír

Daniel Kehlmann a német rendezőóriásról, G. W. Pabstról mesél, aki a Harmadik Birodalomban rekedve próbált jó művész maradni. A Mozgóképben a német expresszionista film szivárog be az irodalomba. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
vl

A töltött káposztától a nemzeti szuverenitásig: hová tűnt a magyar konyha?

...
Bánhidi Lilla

Bánhidi Lilla: Elfordítja a fejét

...
ko

Romok, zűrzavar és éjsötét mindenütt – a gyerekek nyelvén a háborúról

Polc

Háy János legyőzné az apátiát: nem az országban, az egyénben

...

A gyásznak teremt nyelvet Cristina Rivera Garza Pulitzer-díjas kötete

...

Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról

...

Salman Rushdie és a kétélű kés, ami élni hagyta

...
Kiemeltek
...
Nagy

Bánhidi Lilla: Elfordítja a fejét

„Indulás előtt mindig van szex. Olyan, mint érkezés után a közös reggeli, nem fontos, milyen, csak legyen.” Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a negyedik rész.

...
Nagy

Nádasdy Ádám: Úgy írtam a halál küszöbén, mint a gyerek, aki mondogatja magának, nem lesz baj

Bemutatták Nádasdy Ádám tizedik, Billeg a csónak című verseskötetét. A beszélgetésen szóba került a humorizálás és a komolyság, de az emlékek és a halál lehetősége is.

...
Nagy

Görcsi Péter: Szerettem volna, hogy a regényem azoknak a szócsöve legyen, akik elhagyják Magyarországot

Ahol most élek, az az otthonom, Magyarország meg a hazám - mondja Görcsi Péter, akivel íróvá válásról, önéletrajziságról, kivándorlásról és irodalomról is beszélgettünk.