![Kállay Eszter: Az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat szeretném körbejárni [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/28166/fe_580_320_final_site_007.png "Kállay Eszter")
A napokban kiderült, hogy kik lettek az idén második alkalommal meghirdetett Mastercard Alkotótárs alkotói ösztöndíj döntősei. A zsűri hamarosan eldönti, hogy melyik két szerző kapja meg az ösztöndíjat, addig is interjúkban mutatjuk be a jelölteket. Elsőként Kállay Esztert, aki második kötetében, a Vérehulló fecskefűben az anyasághoz és a várandóssághoz kapcsolódó ambivalens érzésekről írna, és saját tapasztalatából kiindulva tenné láthatóvá a nőkre háruló gondoskodási munkát.
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb/izgalmasabb?
A könyvem az első covid-hullám után, a második legelején jelent meg, így az előtte és az utána lévő időszakban is azt éltem meg, hogy az általam addig megszokott világ teljesen felfordul körülöttem. Utólag könnyebb a covidot a globális kapitalizmus több éve zajló válságba illeszteni, látom, hogy hogyan következik a körülöttünk lévő természet kizsákmányolásából, kialakult róla egy narratívám, de nekem abban az időszakban a közvetlen környezetemre vonatkoztatva leginkább azt jelentette, hogy
teljesen új megküzdési stratégiákat kell találnom és mélyebb önismeretre van szükségem.
A két időszak tehát nekem kicsit összefolyik, a sok zoomolás maradt meg, több futás, több magány, az óvatosság és a szabadság közötti egyensúlyozás. Ami nehéz volt, hogy a könyvem megjelenése sosem vált igazán közösségi élménnyé, a bemutató, bár nagyon élveztem, szintén a monitoron keresztül zajlott és csak nagyon kis körben tudtam megünnepelni, megélni a megjelenést.
Hogyan kezdett el formálódni a második kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
A kezdőlökést egyértelműen az adta meg, hogy elkezdtem várni az első lányom. Kötetterv ekkor egyáltalán nem volt a fejemben, nem sokkal azelőtt jelent meg a Kéz a levegőben. Inkább az történt, hogy egy ilyen horderejű változást valahogyan fel kellett dolgoznom, meg kellett írnom. Rengeteg olyan dolog vált láthatóvá a számomra ezen keresztül, amiről ha tudtam is, nem volt valós tapasztalatom: ilyen például a magyar szülészeti rendszer, amibe a várandósság kezdetén viszonylag készületlenül csöppentem bele, vagy a CSED, GYED, GYES rendszere, ami szerintem jelentős szerepet játszik a társadalmi osztályok és a nemek közötti egyenlőtlenségek újratermelésében. Teljesen új szinten szembesültem ezekkel a nagy horderejű problémákkal, ezzel párhuzamosan pedig egy elemi testi átalakulás is zajlott bennem. Bár a személyes tapasztalatom korlátozott és a körülmények által meghatározott, úgy éreztem, hogy
olyan társadalmi ügyekbe ütközöm, amelyekről nagyon nehezen és keveset beszélünk, pedig alapvetően határozzák meg az életünket.
Az idő előrehaladtával egyre több ilyen ügybe ütköztem, ilyen például a szülés utáni depresszió, a traumák újraélésének folyamata a szülést követően, vagy az a folyamat, ahogyan a kapitalizmus rendszerében a gyereknevelés elszigetelődik a közösségtől és emberfeletti feladattá válik a nukleáris családon belül.
Kinek a tanácsa a fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?
A férjemnek szinte mindig megmutatom az új szövegeimet. Ha beküldök verseket folyóiratokhoz, általában a szerkesztők is nagyon hasznos kommenteket, javaslatokat adnak. Barátaimnak is szoktam küldeni belőlük, de az utóbbi időben ritkábban. Mostanában kísérleteket teszek arra, hogy kevésbé függjek a külső visszajelzésektől, ezért inkább egy későbbi szakaszban szoktam megosztani, amit írok. Nekem ez nagy lépés a függetlenség felé.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Türelmet, kitartást, elfogadást tanultam belőle. Az első kötetem hosszú időszakot ölel fel, csúszott a megjelenése az eredeti elképzelésemhez képest, és azt gondolom, jó, hogy ennyi időt rászántam végül. Azóta is fontosnak tartom az írásnál vagy bármilyen munkánál, hogy merjek magára a munkafolyamatra és annak megélésére koncentrálni, ne kapjon el a termelési, produktivitási kényszer. Ez szerintem hasznomra válik majd a második kötet írásakor is.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
A kötetben a várandóssághoz és az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat és érzéseket szeretném körbejárni. Az írások nemcsak rólam szólnak, hanem az anyaságon keresztül tágabban a nők társadalmi helyzetéről is beszélnek. Bár az anyaságról szoktak beszélni, szokták dicsérni, szoktak róla verset írni, de mégis a legritkább esetben gondolunk rá munkaként, és nem pusztán egy természetes ösztönként.
Verseimben fókuszba kerül a gondoskodás ambivalens mivolta: egyrészt a szépsége, másrészt pedig a meg nem becsültsége és láthatatlansága.
A kötet íve efelől a láthatatlanság felől (szobába bezárva lenni, otthon lenni) halad a láthatóság felé, és a verseken keresztül fokozatosan egyre jobban kirajzolódik benne az anya képe – mind poétikailag, mind tematikusan – míg végül bekerül a köz tereibe és társadalomformáló erővé válik. Az otthon és a közélet terének hagyományos szembeállítását is kritikusan szeretném vizsgálni a könyvben. A személyes sík organikusan kapcsolódik össze a téma társadalmi vetületével, amik az elmúlt években egyre égetőbbek lettek. Egyre többen szólalnak föl a várandós és kisgyerekes nők jogaiért, akik az egyik legsérülékenyebb csoportnak számítanak minden válsághelyzetben. A szülészeti erőszak ellen szerveződő mozgalmak, a gondoskodási válság láthatóbbá válása és a COVID általi elmélyítése azt mutatják, hogy a generációkon keresztül öröklődő női mintákat és szülői szerepeket nemcsak elfogadni, hanem megváltoztatni is lehet. A tapasztalat, amelyből a kötet versei felépülnek a saját várandóságomon túl is nagyon sokrétű. Komoly inspirációt jelentenek számomra azok a női körök, amelyek az elmúlt éveim szerves részét képezték, és ahol nagy szerepet kapott a nők helyzetéről való beszélgetés. A kötet munkacíme Vérehulló fecskefű, amely évelő gyom-, de egyben gyógynövény is. Jellemző rá, hogy bárhol megsértve narancssárga színű tejnedvet ereszt. Erdők szélein, akácosokban, parlagon, utak, folyók, kerítések mentén, szemetes, törmelékes helyeken, kertekben, lakások körül fordul elő. Erősen gyógyító hatású, de nem megfelelő használata mérgezést okozhat. Úgy gondolom, a vérehulló fecskefű allegóriája jól visszaadja az anyává válás sérülékenységét és ambivalens mivoltát.
