![Vajna Ádám: Rábukkantam egy 19. századi új-zélandi ornitológusra [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/28349/fe_1180_600_final_site_010.png "vajna ádám")
A napokban kiderült, hogy kik lettek az idén második alkalommal meghirdetett Mastercard Alkotótárs alkotói ösztöndíj döntősei. A zsűri hamarosan eldönti, hogy melyik két szerző kapja meg az ösztöndíjat, addig is interjúkban mutatjuk be a jelölteket. Ezúttal Vajna Ádám válaszolt a kérdéseinkre, és elmesélte, miért szereti a szerkesztéskor bevonni a költőtársakat, és azt is, kicsoda Sir Walter Lawry.
A többi döntős eddig megjelent válaszait itt olvashatjátok: Kállay Eszter, Hegyi Ede, Mécs Anna, Mucha Dorka, Makai Máté, Laboda Kornél, Vonnák Diána, Kerber Balázs.
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
A legnehezebb talán a bizonytalanság volt, hogy megjelenik-e vagy mikor jelenik meg. De miután került egy dátum, egy határidő meg egy kiadói szerződés, onnantól az örömteli munka dominált.
Hogyan kezdett el formálódni a második kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Az első kötetem írása közben rábukkantam egy 19. századi új-zélandi ornitológusra, és hiába az lett volna a logikus, hogy nagyon távolinak érzem magamtól, valamiért mégis közelinek éreztem. Akkor eldöntöttem, hogy én írni akarok erről az emberről egy verses regényt, vagy talán pontosabban, ennek az embernek a kapcsán egy verses regényt. Furcsán izgalmas és őrült ötletnek tűnt. De akkor, négy éve egyszerűen lepattantam az anyagról, és közben elkezdtek megszületni egészen más versek, úgyhogy végül megadtam magam nekik. Szóval a második kötetem, az egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf igazából megíratta velem magát.
Kinek a tanácsa a fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?
Az elsődleges olvasóm, tanácsadóm, szerkesztőm a szintén író-költő menyasszonyom, Seres Lili Hanna. El sem tudom mondani, mennyire szuper, hogy bármikor számíthatok a visszajelzéseire. Vannak rajta kívül is, akik segítenek menetközben, de amit abszolút kihagyhatatlannak érzek, az az, hogy az utolsó szerkesztői körökbe bevonjak költőtársakat.
Nagyon inspiratív, amikor egyszerre három-négy helyről zúdulnak a szerkesztői meglátások, talán a kötetírás legizgalmasabb pillanatai ezek.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Persze tanultam valamennyit mondjuk kötetösszeállításról az első könyv kapcsán, de nem is annyira a kötetet mondanám meghatározónak. Folyamatosan érnek új impulzusok, hallok, látok, olvasok izgalmas dolgokat, tanulok az irodalomról, a világról és magamról. Két könyv között eltelt időben ezek, ha nem is feltétlenül beépülnek, de formálják, ahogyan írok. Közben persze nehéz úgy tenni a második könyvnél, mintha ne lenne már egy kötet, amihez képest tart a következő valamerre. Valószínűleg erre is több stratégia létezik, de nekem végig ott volt az agyam hátuljában az Oda.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
Van Szálinger Balázsnak egy esszéje A Távlati Terv címmel arról, hogy jó, ha az embernek van ötlete egy műre, amit valamikor az élete során mindenképp meg szeretne írni. Egy jó ideje nekem ez az előbb már említett új-zélandi kötetötlet Döglött kivi munkacímmel. Ez egy verses regény lesz majd, ami egyszerre szól egy 19. században élt ornitológus, Sir Walter Lawry Buller és egy 1990-es években született magyar költő életútjáról születéstől halálig. Azaz egyszerre szól múltról, jelenről, jövőről, a 19. és a 21. századról, Új-Zélandról és Közép-Európáról, madarakról és versekről stb.
