Szűcs Ádám több, mint egy évtizede elköteleződött a főváros mellett: itt él, ismerős lehet a neve amiatt is, hogy ő készítette az Egy nap a városban blogot Magyarósi Csabával, ami új szintre emelte, hogyan beszélünk Budapestről. Szűcs elmesélte, hogy a kezdetekkor a város még “hidegnek, koszosnak” látszott, ezért elhatározták, hogy elkezdik felfedezni. A sokféle meglepő találkozás során aztán olyan embereket ismertek meg, akiknek érdekes történetük volt, és az addig megszokotthoz képest máshogyan látták, mit jelent például vállalkozni vagy kiállítást szervezni. Szűcs szerint Budapestben benne élnek az egykori és a mostani városlakók történetei, emlékei.
“A nagy kakofónia, ami körülvesz minket, ez Budapest. És nekem tetszik, hogy kiismerhetetlen, megismerhetetlen.”
Nyomokat keresni a városban – Valuska szerint ez egy közös metszet a szerző saját élete és a regénye hősei között, viszont kérdés, hogyan lesz ebből könyv. Mint kiderült, Szűcs gyerekkori álma volt az írás (a másik, hogy rockzenész legyen), és a Covid alatti otthonülés során merült fel benne, hogy bele kellene vágnia a saját könyvébe.
Szűcs szerint hozzá hasonlóan, kezdő íróként sokan gondolhatják azt, hogy az ő könyvüket majd mindenki el akarja olvasni, aztán jön az elbizonytalanodás. Így eleinte ő is csak részleteket mutatott meg az ismerőseinek, majd az édesanyjának és a keresztanyjának küldte el az első teljes változatot, és a pozitív visszajelzésük nagy lendületet adott neki.
A kötet persze jelentősen formálódott időközben, volt benne például egy nagyobb metaszál, ami a szerkesztés során kikerült a regényből. Továbbá az első változatban még nem volt igazán alaposan kidolgozva a nyomozós játék, ami utána sokat fejlődött. A főszereplőknek eleinte sztereotip alakokat választott, aztán őket kezdte el felruházni saját háttérrel, karakterrel, hogy egyedi személyiségek legyenek belőlük. Oda kellett figyelnie ugyanakkor arra, hogy a mai kamaszok sokkal “pörgősebbek”, mint akár az ő generációja volt annak idején, így ezt a regény megírásakor, például az analóg-digitális világ arányában és a játék kidolgozásában is figyelembe kellett vennie. Kifejezetten bátor lépésként Szűcs már 60 oldal után kopogtatott a kézirattal a kiadóknál, mert “éreztem benne a svungot”. (Később a beszélgetés folyamán az is kiderült, hogy azóta már a folytatás is készül.)
Idén az Erste különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Megkérdeztük a korábbi Margó-díjasokat, milyen kihívásokon kellett felülkerekedniük az első kötetük megírása során.
Elsőkönyvesként az volt a munkamódszere, amit Orson Scott Card könyvében olvasott, hogy ha van egy kérdésed, akkor arra az első válaszod klisé, a második válaszod is klisé, aztán a harmadik válaszodtól kezdődnek a jó megoldások. Majd a saját tapasztalatai nyomán ezt azzal egészítette ki, hogy ha a 150. válasz sem jó, akkor ki kell venni a szálat a könyvből. A játék neve: Budapest igazából nem is az első regénypróbálkozása volt, írt már előtte kettőt (ezek nem jelentek meg), és
a másodiknál kezdett olvasni arról, hogyan is kell írni.
Orson Scott Card munkássága íróként és gondolkodóként is nagy hatással volt rá, emellett elmondta, hogy olyan szerzők könyveiért tud rajongani, amiknél azt érzi, hogy ő azt nem tudná megírni (azt a szemszöget, azt a stílust stb.) – itt példaként a női szerzőket említette. Az egyik kedvenc könyve Susanna Clarke-tól a Piranesi, és nagyon szeret Nina LaCourtól is olvasni.
A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.
Annak apropóján, hogy Szűcs a regényt alapvetően a mai kamaszoknak írta, felmerült, hogyan lehet ahhoz a közönséghez szólni, amelyik már (kis túlzással) okostelefonnal a kezében nőtt fel. Szűcs kiemelte, hogy a szereplői rengeteget használják a telefonjukat egy-egy feladat megoldásához, de aztán elrakják – tehát célja volt, hogy megmutassa, mennyi érdekes dologra lehet használni az eszközt, és hogy a céltalan scrollozgatásban viszont már nincs érték. A célközönségétől egyébként alapvetően pozitív visszajelzéseket kapott, voltak köztük többen, akik korábban nem olvastak, ez a regény viszont beszippantotta őket. Amikor rákérdezett, hogy mit lehetne javítani a könyvön, akkor többen egy lassabb részt emeltek ki a közepén.
A regényből készült már egy forgatókönyv-vázlat és egy pitch, amivel elmentek a Cinemirára, és ott meg is kapták a legkreatívabb filmötlet különdíját. A dolog érdekessége, hogy Nyitrai Márton rendező már azelőtt megkereste Szűcsöt, hogy megjelent volna a könyv.
Minthogy a Margó x Erste #higgymagadban különdíj egyik üzenete, hogy a nehéz helyzeteken túl lehet lendülni, Valuska László arra kérte a szerzőt, hogy idézzen fel egy kritikus helyzetet, amikor valaki bizalmat szavazott neki, és az segített neki átlendülni az elakadáson. Szűcs elmondta, sokat hozzátett az önbizalmához, hogy a kiadójában hittek benne. Ezt azért is tartotta fontosnak, mert megesik, hogy az írót sorra elutasítják a kiadók vagy nem is válaszolnak neki, miközben a kézirata igenis megérdemelné a figyelmet.
Fontos viszont az az alázat is,
hogy ha egy szerkesztő megmondja, hogy nem jó a regény, azt a kezdő írónak el kell fogadnia. Viszont utána is folytatni kell az írást: “Ez a harmadik regényem úgy, hogy az első”. Szűcs szerint ez egy életszerű arány.
Támogatott tartalom
