Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

Sándor Anna | 2022. augusztus 02. |

(Adásunkat július 6-án vettük fel, a téma azóta még aktuálisabb lett.)

Milyen módokon teheti eszközzé a hatalom a nyelvünket a saját céljai érdekében? Függ-e a hatalmi berendezkedés világnézeti irányától, az elnyomás mértékétől vagy a történelmi kortól, hogy hogyan használja fel a nyelvet? 

Victor ​Klemperer filológus, a francia irodalom és az összehasonlító irodalomtudomány szakértője zsidó származása miatt a nácik előretörésével hamar elvesztette egyetemi katedráját, majd nem használhatta a könyvtárat, sőt, végül újságot sem olvashatott. A kamaszkorától kezdődően naplót vezető tudós viszont az élete kockáztatásával elkezdte feljegyezni a hitleri Németország közbeszédét - ahogy ő fogalmaz, a “hétköznapi fasizmust”. Munkájában árja felesége is segítette, majd a háborút követően LTI - A harmadik birodalom nyelve címmel adta ki máig meghatározó forráserővel bíró munkáját a fasizmus nyelvi képződményeiről. A könyv javított, teljes kiadása az Ampersand gondozásában jelent meg magyarul 2021-ben, itt beleolvashatsz.

VICTOR KLEMPERER
LTI - A Harmadik Birodalom nyelve - Egy filológus feljegyzései
Ford. Lukáts János, & kiadó, 2021, 462 oldal
-

A harmadik birodalom nyelve közérthetően és olvasmányosan, egy polgári műveltségű ember éleslátásával és helyenként finom humorával elemzi, hogyan használták fel a nyelvet arra, hogy egy egész társadalmon “agymosást” hajtsanak végre - ahogy gyakran hivatkoznak a folyamatra. 

Podcastunkban Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel nemcsak Klemperer megfigyeléseiről beszélgettünk, hanem azokat összevettük napjaink hazai és nemzetközi példáival is - és persze szó esett arról is, hogyan használható a nyelvészeti tudás a bűnüldözésben.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Victor Klempererrel megismerhetőek a totalitásra törekvő rendszerek nyelvi sémái

Klemperer az LTI-ben a hitleri propaganda és közélet nyelvének néhány tucat kulcsszimbólumát megragadva, ezeket történeti, kultúrtörténeti és nyelvi kontextusba állítva tulajdonképpen minden totális és totalitásra törekvő rendszer nyelvi sémáit katalogizálja. Olvass bele!

...

Hogyan árjásították a nácik a zsidók könyveit? [Ms. Columbo Olvas]

Karina Urbach a náci bűntettek történetének egy újabb rétegét tárta fel, amikor megírta nagymamája, Alice Urbach szakácskönyvének fordulatos történetét. Az Alice könyve egy szerteágazó családtörténet, amelyből kiderül, hogyan zajlott a 30-as, 40-es években a szakkönyvek „árjásítása”. Podcast. 

...

Náci milliárdosok, a jövő embere és a visszatérő afgán sah: 7 non-fiction könyv a nyárra

Ki mondta, hogy a strandon vagy otthon az árnyékban ejtőzve csak nyári regényeket lehet olvasni? Ha olvasmányosan megírt, izgalmas témákat körüljáró, frissen megjelent tényirodalmi köteteket választanál, ezeket ajánljuk.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.

Polc

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

...