A podcast korábbi részeiben sokszor felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet szülőként alkotni – és mit jelent ez egy partner számára. Na de mi a helyzet, ha nem is egy, hanem mindjárt két író szülőről van szó? Az Ez senki nem mondta! hatodik epizódjában Szabó T. Anna és Dragomán György beszéltek a kapcsolatukról, „műhelyben” felnőtt gyerekekről, játékosságról, meseolvasásról és a veszekedés fontosságáról. (A sorozat korábbi epizódjainak beszélgetéseit is meghallgathatod, Tompa Andreáét itt, Tóth Krisztináét itt, Nádasdy Ádámét itt, Oltai Katáét itt, Dr. Benkovics Júliáét pedig itt találod.)
A földközeliséget adja meg
Az írópár elmondta, hogy számukra mindig is evidens volt, hogy gyereket szeretnének – és bár nem volt egyszerű eljutniuk addig, amíg megszületett az első, majd a második fiuk, egy gyönyörű részére érkeztek a közös életüknek. Szabó T. Anna kiemelte, hogy a legjobb verseit a fiai ihlették, akik ugyanakkor számára az írás egyfajta ellenpontját is jelentették:
„Az anyaság a földközeliséget és a mindennapi teendők örömét adja meg.
Kell, hogy az ember ki tudjon szakadni ebből a sokszor levegőtlen, víz alatti létből, amit az írás jelent” – mondta.
Mivel úgy döntöttek, hogy a gyerekek születése után mindketten tovább írnak, a fiúk tulajdonképpen állandóan ott léteztek körülöttük – a „műhelyben”. Dragomán mesélt ennek a játékos szépségéről: például az úgynevezett „írósapkáról”, amit ha felvett, nem volt szabad hozzászólni. Hozzátette, hogy számára a szülővé válás egyik legfontosabb élménye a játékosság újrafelfedezése volt: „Nagyon élveztem, hogy újra lehet mászkálni a földön. Az összes farmerem mindig lyukas volt, mert négykézláb mászkáltam és a gyerekekkel játszottam.”
Csak a kultúrát nem lehetett megúszni
Szóba kerültek az elvek is, ami szerint nevelni akarták a gyerekeiket. Ezek közül az első a szabadság volt. „Azt terveztük az első perctől, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni. És azt hiszem, hogy ezt sikerült megvalósítani. A gyerekeink mindig szabadok voltak, sosem kényszerítettünk rájuk semmit” – mondta Dragomán. Majd gyorsan hozzátette, hogy
az egyetlen kivétel a kultúra volt – hiszen azt náluk egyszerűen nem lehetett megúszni.
De fontos volt számukra az is, hogy ne titkolózzanak egymás előtt, valamint, hogy ameddig lehet, a gyerekek ne tévézzenek. Szabó T. a zene és az olvasás fontosságáról mesélt: esténként ő sokszor énekelt a fiainak – ahogy egykor az apja énekelt neki – vagy pedig Dragomán olvasott fel. „Mikor először találkoztam Berg Judittal, mondtam neki, hogy minden könyvét olvastam. Mire ő felnevetett, hogy ez hogy lehet. Hát úgy, hogy a gyerekeimnek végigolvastam az egész Ruminit” – emlékezett vissza Dragomán.
Családdá válni
„Gyuri engem sokszor harcostársának nevez. És tényleg van köztünk egy kemény, elszánt szövetség: megcsináljuk a magunk munkáját úgy, hogy a másiknak is segítünk közben. És ebbe egy gyerek nem fér bele. Tehát, amikor szülők lettünk, teljesen át kellett értékelni az egészet” – magyarázta Szabó T. Ugyanakkor szülőként nemcsak a családdá válás feladatával kellett megküzdeniük, hanem a tudattal is, hogy mindez véges: az új szövetség nem tart örökké, hiszen a gyerekek felnőnek.
A sorozat végén Ott Anna rákérdezett, hogy mi a titok; mi tart együtt két embert harmincöt éven keresztül.
„Hát… szeretjük egymást”
– válaszolták.
A beszélgetést – és a korábbi epizódokat – megtalálod a Könyves Magazin podcast csatornáján.
Ha megosztanád gondolataid, kérdéseid, tapaszalataid, történeted a podcast sorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, írj nekünk az eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu e-mail címre!
Támogatott tartalom.
