Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair
Litkai Gergely

Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair

Litkai Gergely podcastsorozatának témája ez alkalommal a Repair - Hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyakat, kapcsolatainkat és társadalmunkat című kötet (itt beleolvashatsz), amiről a szerzővel, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal beszélgettek.

Napjainkra egyre többen látják úgy, hogy rossz irányba haladunk: hatalmas méreteket ölt az élelmiszer-pazarlás, miközben rengetegen éheznek. A technológiai fejlődéssel párban kiépítettük az eldobhatóra tervezett termékek társadalmát, miközben rengetegen nem jutnak tiszta vízhez. Az egyik fél felelőtlen jóléte szorosan összefügg a másik fél nyomorával, az egyenlőtlenséggel és a természeti krízissel is.

Nemcsak a tárgyak, hanem az emberi viszonyok és a társadalmak is javításra szorulhatnak, az adásban pedig annak jártak utána, hogy mi az, amit érdemes megjavítani, mi az, amit nem, hogyan álljunk neki, honnan látjuk, hogy valami rossz. Szóba kerül a tervezett avulás, az aranykor, amibe oly sokan vágynak, a nosztalgia és annak vadhajtásai.

ÉRDI PÉTER, SZVETELSZKY ZSUZSANNA
Repair - Hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyakat, kapcsolatainkat és társadalmunkat
Typotex, 2023, 264 oldal
-

A kötet először angolul jelent meg, azóta pedig már japánul is, sőt, egy japán gazdasági újságnak köszönhetően ott meg is növekedett az érdeklődés iránta. A szerzők szerint a kulcs korunk számos problémájára az a szemléletváltás, ami visszaemeli a hétköznapjainkba azt az elmúlt évszázad során elhanyagolt alapmegoldást, hogy rendbe hozzuk azt, ami elromlott.

A podcastet meghallgathatod itt, Spotifyon vagy PodBeanen, a kötetbe pedig bele is olvashatsz:

A rugalmasság tulajdonképpen alkalmazkodókészség a nehéz helyzetekben, ami most nagyon jól jön nekünk
A rugalmasság tulajdonképpen alkalmazkodókészség a nehéz helyzetekben, ami most nagyon jól jön nekünk

 A kötet a kreativitásról, személyiségünk fejlesztéséről és a környezetvédelemről is szól: megannyi pozitív lehetőséget kínál, hogy tudatosabban és elégedettebben éljünk. Olvass bele!

Tovább olvasok

A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.

A sorozat további részei:

#0: MULTIDOLGOZÓKÉNT MINDEN BŰNT ELKÖVETTEM / Litkai Gergely
#1: HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A Jövő minisztériuma
#2: NEM AZ ÉLVEZETKERESÉST KELL KIMAXOLNI / Fenntartható hedonizmus
#3: Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?
#4: Litkai Gergely: Miért kell elképzelnünk a jövőt? / A jövő neve élet?
#5: Litkai Gergely: Mi történne a világgal, ha eltűnnének a méhek? / A méhek története
#6: Litkai Gergely: Mennyire vagyunk felelőtlenek a nukleáris anyagokkal? / A katasztrófa küszöbén
#7: Litkai Gergely: Tízmillió faj segít túlélnünk, ha megtanulunk együttműködni velük / Az élet szövete  
#8: Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?
#9: Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust // Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás