A válasz rendkívül egyszerű, ha elképzeljük a jövőt, öntudatlanul az elképzelt jövő irányába is kezdjük formálni. A Bookline Zöld ezen podcastja némileg rendhagyó abból a szempontból is, hogy egy magánkiadásról beszélgetünk benne magával a szerzővel, másrészt ritka, hogy valaki a klímaváltozást valamennyi dimenziójában megpróbálja megérteni és javaslatokat tenni arra, vajon hogyan is küzdhetünk meg vele.
A beszélgetésben megpróbáltam a bennem felmerülő összes lehetséges kérdésre választ kapni a könyvvel kapcsolatban, ugyanakkor rendkívül inspiráló volt számomra azoknak a fő pontoknak az azonosítása, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megfejtsük, mi az az út, amin végig kell mennünk ahhoz, hogy tényleg érdemi változás történjék.
Elsőként nagyon fontos azonosítani azt, hogy a klímaváltozással párhuzamosan számos másik válság zajlik, a tömeges fajkihalástól kezdve a geobiokémiai ciklus megbomlásán át egészen a legújabb és első helyen jelzett planetáris határátlépésig, ami az új anyagok problémája. Bármilyen megoldásnak az összes fenti problémát is kezelnie kell.
Mi a megoldás kulcsa? Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom:
a fogyasztás drasztikus visszaszorítása, szinte minden területen.
A Föld erőforrásait csak olyan mértékben lenne szabad használnunk, amilyen mértékben képesek a megújulásra. Az anyagok esetében elkerülhetetlen, hogy csak annyit használjunk fel belőlük, amennyi már egyszer bekerült a körforgásba. A fenntarthatóság esetében ugyanis nem az a kérdés, hogy 2050-ig hogyan lesz fenntartható a civilizációnk, hanem esetlegesen ezen szám mögé is kell tekintenünk. Nagyon egyszerűen fogalmazva, nem állíthatunk elő, építhetünk vagy használhatunk fel olyan dolgot, aminek anyaga nem olyan anyagból készült, ami már eleve rendelkezésre állt. Ez lenne az én cucc-projektem: kötelező dologbeszolgáltatás olyan dolgokra, amiket egy hónapja nem használtunk, kivéve a szezonális cuccokat, például a télikabátot, arra lehet mondjuk hat hónap. Ezen cuccok újraelosztása, illetve nyersanyagként való hasznosítása. Nagyon fontos, hogy minden cucc legalább 30 évig legyen jó, és addig nem is vehetsz belőle újat. Ha mégsem jó, ki kell tudni javítani, ha unod, elcserélheted egy ugyanolyan funkciójú cuccra a Cuccerán. Nem megújuló erőforrást nem lehet használni. Ha lesz fúziós erőmű, akkor talán. A cégek által gyártott cuccok árába be kell épülnie minden olyan költségnek, amivel a cég a cucc miatt terheli a környezetet, ha a cucc árában ez egy év után is 10 százaléknál nagyobb, akkor erre megoldást kell találni vagy nem gyártani többet a cuccot. Kibocsátásmentesen bárki elmehet bárhova. Hogy ne legyen azért annyira szigorú a rendszer, mindenki válthat karbonbérletet, amit leutazhat, de ha elfogy, utána otthon kell maradnia vagy gyalogolhat. El lehet dönteni, hogy évi egy Hawaii és utána home office, vagy ingázás és akkor nincs nyári Balatonfüred.
A mezőgazdaságban is egyszerű a szabály, olyat termelhetek, ami többet nyel el, mint kibocsát, illetve amitől meghosszabbodik a termőterület használhatósága. Ha nem olyat termel, a földet az kapja, aki
a leghatékonyabban tudta ezt az elvet érvényesíteni.
A beépítettség szabályozása sem lenne bonyolult, akkor épülhetne valami új, ha az ország összbeépítettsége nem növekszik. Akarok még egy autópályát, akkor le kell bontani négy stadiont és zöldterületet kialakítani a helyén. Kevés a raktárépület, beáldozhatok érte egy plázát, és máris két legyet ütök egy csapásra.
Mindig fontos kérdés, hogy mi legyen az egyenlőtlenségekkel. A válasz egyszerű: amelyik vagyonelem vagy jövedelem után nem adóznak a Földön, azt bedobjuk a közösbe, és megkapják azok, akiknek szükségük van rá. Ha valaki nem szeretné bedobni, nagyon egyszerű a megoldás: évi 30 százalékos adó befizetése a Nemzetközi Jobb Helyen Van Alapba.
Az államok esetében egy tételt kellene csak fixálni: amennyit az adott állam költ zöld beruházásokra és oktatásra, valamint egészségügyre, annak az 1 százalékát költheti fegyverekre és egyéb hadi kiadásokra.
Ha erős hadsereget akarsz, akkor nagyon fasza kórházaidnak és iskoláidnak kell lenniük.
Egy merészebb gondolat az országhelycsere, annak érdekében, hogy a bolygónak legtöbbet ártó országok annak a helyére költözzenek, akik a legtöbb kárt szenvedik el. Ha ez nem megoldható, akkor lehet egyszerre több helyezettel is cserélni. Ha valaki mindkettőben élen jár, akkor maradhat otthon és elég országon belül csereberélni.
A természetnek vissza kell adnunk évente annyi területet, amennyit 10 év alatt vettünk el, így legalább hamar végzünk, nem kell 2050-ig vagy '80-ig várnunk. Ez segíti izgalmasabbá tenni a csereberét is.
Na de, mit szólnak ehhez a politikusok és a cégóriások? Ki fogja ezt megszavazni? A javaslatom egy globális népszavazás, ahol ezekről a kérdésekről kizárólag 16-30 évesek nyilváníthatnak véleményt. Végül is ez már az ő életükről szól. Ha a politikusoknak nem tetszik az ötlet, számukra biztosítunk helyet a Cucc raktárban cuccolóként. A feladatuk annyi lenne csak, hogy évről vére tisztességesebbek legyenek, mint az előzőben. A cégvezetők feladata pedig ugyanez. Ha kisebb a cég mérete, de boldogabbak a vásárlók, akkor kaphatnak bért. Végül is ez a dolguk.
A háborúk megoldása is egyszerű lenne: valamennyi fegyver megsemmisítése, így egy világháború is nagyrészt levezényelhető lenne néhány könnyebb sérülttel. Esetleg nemzetközi egyezményben kikötni, hogy a vitákat Legyen Ön is milliomosozással döntik el egymás közt az országok vezetői.
Nyilván a fenti felvetések nagyon bugyuták, egy csomó ellentmondás van bennük, ugyanakkor a jelenlegi rendszer működésében sem fedezhető sokkal több ráció, mégis lelkesen építjük. Nem is gondolkodunk el rajta, hogy valami nem jó így. Pedig csak ennyit kellene tenni:
belegondolni egy pillanatra.
Erre remek apropó a fenti könyv.