A podcast második epizódjában Tóth Krisztina többek között arról beszélt, hogy az írás számára a legotthonosabb tevékenység, akkor érzi magát önazonosnak, amikor írhat. Vannak dolgok, melyek időszakosan háttérbe szoríthatják ezt, például egy gyermek érkezése a családba egyértelműen ilyen. Ezek sok szempontból nehéz időszakok, mert ilyenkor „felgyülemlik bennem valami türelmetlenség, mert úgy érzem, hogy nem végezhetem a számomra talán legfontosabb tevékenységet, ami egy szenvedély is”.
Az idő hiánya
Az író beszélt most 25 éves fia születésének körülményeiről, arról, mennyire nehéz volt az első időszak, fél év kellett hozzá, hogy egyáltalán újra írni tudjon. Elmondta, hogy második gyermeke örökbefogadással érkezett a családba, ott értelemszerűen nem a szülés körüli problémák, hanem a beilleszkedés nehezítette az időszakot. A beszélgetésben felmerültek azok a praktikus, az anyák számára nagyon is ismerős helyzetek, amikor enni, zuhanyozni, de még vécére menni sem tud az ember egyedül, a gyerek ellátása mellett nem marad semmi ideje sem magára, sem az alkotásra:
„Az első hónapokban fel sem merült az írás, még olvasni se tudtam, olyan fáradt voltam. Halálos kimerültségre emlékszem.”
A társadalom reakciója
Az is szóba került, hogy a társadalom elvárásait egészen apró, bántó kis megjegyzésekkel képes érzékeltetni egy-egy ember. A többség úgy gondolja, a gyerek szinte kizárólagosan az anya felelőssége, és ha ettől kicsit is eltér, akkor számíthat olyan félmondatokra, mint amilyen az is volt, mikor a Vonalkód megjelenése kapcsán felolvasásokra járt, és egy kollégája megkérdezte tőle, „hogy van az a kisgyerek, megismeri még egyáltalán az anyját?”.
„Nem volna szabad ezt sugallni a nőknek. Mert ez oda vezet, hogy valamilyen értelemben mindenképpen lelkiismeretfurdalásuk, vagy hiányérzetük lesz”, tette hozzá, bár azzal is kiegészítette, hogy szerinte az elmúlt 25-30 évben sokat fejlődött a társadalom ebből a szempontból,
az óvodai szülőin például már apukák is ülnek, egyre komolyabb részt vállalnak a gyereknevelésből.
Tóth Krisztina legújabb, Bálnadal című kötete vékony, de tartalmát tekintve nagyon sűrű és erőteljes. A bálnaének mindenekelőtt szomorú, mert az idő múlása és az ezzel együtt járó fájdalom hatja át a legtöbb verset.
Tovább olvasokŐszintén beszélni
Nyíltan beszélt első, bántalmazó házasságáról is, melyből azért lépett ki viszonylag nehezen, mert ő maga is diszfunkcionális családból jött. Második gyermekénél ugyan kiegyensúlyozott kapcsolatban élt, de ott az örökbefogadásból származó nehézségekkel kellett megküzdenie. A beszélgetésben szóba kerül az is, hogy az irodalom sokáig hallgatott az anyaság, a családdá válás árnyoldalairól, csak az utóbbi években kezdődött erről egy nyílt, őszinte diskurzus. Tóth Krisztina szerint még ma is
„illetlen dolog arról beszélni, hogy te kirohadsz, meg kóvályogsz a lakásban, és sírógörcsöt kapsz, hogyha valaki ad egy feladatot, mert pontosan tudod, hogy nem lesz időd elvégezni,
meg írni, nem fogsz tudni odaülni a géphez”, és ebben nem kevés társadalmi képmutatás is van.
Saját szoba
Az író beszélt még saját kis dolgozószobájáról, az alkotás időszakairól, a magány és az egyedüllét, valamint a csend szükségességéről. Kisebbik gyermeke kapcsán felidézte azokat az időket is, amikor a Covid miatt bezárták az iskolákat, és az online oktatás időszakában volt, hogy ceruzát hegyezett az asztal alatt, miközben egy online beszélgetést folytatott franciául. A beszélgetés végén Tóth Krisztina elárulta, hogy most egy regényen dolgozik, amire egyelőre nem igazán jutott idő.
Ha kíváncsi vagy a sorozat első részére, a Tompa Andreával készült beszélgetésre, ITT meghallgathatod.
Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! A sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító.
Támogatott tartalom
