Ursula K. Le Guin beszéde szenvedélyes kiállás volt az írói szabadság, a könyvkiadás, az irodalom és az alkotás profitéhes tárgyiasítása ellen. Találó észrevételei nem álltak meg az országhatároknál, hanem nemzetközi szinten felfigyeltek rájuk, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pedig annak idején kétszer is leadta a teljes beszédet.
Mit érdemes tudnod Ursula K. Le Guinről?
Mikor a beszédet tartotta, 84 éves volt – egy élő legenda –, aki szerteágazó munkássága során irodalmi mélységet adott a sci-finek és a fantasynek, és
tulajdonképpen megismertette a spekulatív irodalmat a feminizmussal.
Le Guint a fantasy és a sci-fi között szabadon átjáró Szigetvilág-ciklus tette világhírűvé, aminek harmadik kötetéért megkapta a National Book Awardot gyerekirodalom kategóriában. Szerencsére azok közé a mára klasszikus spekulatív szerzők közé tartozik, akiknek magyarul kifejezetten sok könyvét elolvashatod.
Mit tud ez a bizonyos beszéd?
Olyan folyamatokra hívta fel a figyelmet, amelyek rombolják az írók és szerkesztők munkáját, kapcsolatát, valamint az irodalmat is. A beszédben felvetett dilemmák az elmúlt évtizedben nem oldódtak meg. Sőt, egyes gondolatai egybevágnak például azokkal, amelyeket Deres Kornélia fogalmazott meg a Könyvesre írt esszéiben vagy Vincze Bence az f21 búcsúestjén.
Aktualitása miatt most az egész beszédet elolvashatod Fekete I. Alfonz fordításában.
Ursula K. Le Guin beszéde
E nagyszerű jutalom adományozóinak szívből köszönöm. Családom, ügynökeim, szerkesztőim, tudják, hogy az, hogy én most itt állok, az ő eredményük is, és ahogy a gyönyörű jutalom az övék is, úgy az enyém is. Örömmel fogadom el, és osztozom benne mindazon írókkal, akiket oly sokáig kizártak az irodalomból – fantasy és sci-fi szerzőtársaimmal,
a képzelet íróival, akik ötven éven át figyelték, hogy e nagyszerű elismeréseket az úgynevezett realisták kapják.
Nehéz idők jönnek, amikor olyan írók hangjára lesz szükségünk, akik képesek észrevenni jelenlegi életünk alternatíváit, akik átlátnak a rettegő társadalmon és az azt gúzsba kötő technológiákon egészen a más létmódokig, és akik képesek valós okokat elképzelni a reményre. Olyan írókra lesz szükségünk, akik emlékeznek arra, mi is a szabadság – költőkre, látnokokra –, egy tágasabb valóság realistáira.
Most olyan írókra van szükségünk, akik tudják, mi a különbség egy piaci termék előállítása és a művészet között.
Alárendelni az írói alkotómunkát az értékesítési stratégiáknak a céges profit és a reklámbevételek maximalizálása érdekében aligha nevezhető felelős könyvkiadásnak és felelős alkotói tevékenységnek.
Mégis azt látom, hogy az értékesítési részlegek veszik át az irányítást a szerkesztők munkája felett. Látom, ahogy saját kiadóim elvakult tudatlanságukban és mohóságukban egy e-könyvért hatszor vagy hétszer többet kérnek el a közkönyvtáraktól, mint a vásárlóktól. Mostanában történt, hogy egy nyerészkedő megpróbált megbüntetni egy kiadót az engedetlenségért, és hogy az írókat vállalati fatva fenyegeti. És azt is látom, hogy sokan közülünk, a termelők közül, akik a könyveket írják, és a könyveket kiadják, elfogadják ezt – hagyják, hogy a piaci haszonlesők úgy áruljanak minket, mint egy dezodort, és megmondják nekünk, hogy mit adjunk ki, mit írjunk.
A könyv több egyszerű terméknél; a profitéhség pedig gyakran ellentétes a művészet céljaival.
Kapitalizmusban élünk, hatalma megkerülhetetlennek tűnik – ahogyan a királyok isteni eredete is annak tűnt. Minden emberi hatalomnak emberek állhatnak ellen és változtathatják meg. Az ellenállás és a változás gyakran a művészetben kezdődik.
Nagyon gyakran a mi művészetünkben, a szavak művészetében.
Hosszú és eredményes írói pályafutást tudok magam mögött, remek társaságban telt. Így a végén nem akarok tanúja lenni, ahogy az amerikai irodalmat kizsákmányolják. Mi, akik írásból és könyvkiadásból élünk, akarjuk és követelnünk is kell a bevételből járó méltányos részesedésünket; de a mi nagyszerű jutalmunk neve nem profit. A jutalmunk neve szabadság.
