A bántalmazás az irodalmi közegben sem az egyén ügye, hanem közös felelősség

A bántalmazás az irodalmi közegben sem az egyén ügye, hanem közös felelősség

Deres Kornélia a Késelés villával című irodalmi beszélgetéssorozat vendége volt február 28-án, ahol a szerzőt a Könyvesen megjelent esszésorozatából kiindulva kérdezték arról, hogy mi a baj a magyar irodalmi közegben. Körbejárták az írók fölötti gyámkodás és agyonmentorálás, illetve az alulfizetettség kérdéseit, a közegben tapasztalható bántalmazás és szerhasználat problémáit, végül a gyógyulás lehetséges útjairól is szó esett. 

Az írásai apropóján korábban mi is készítettünk vele interjút, az esszék pedig itt olvashatók: Irodalom és gyámság, Irodalom és mérgek, Irodalom és pénz, Irodalom és abúzus, Irodalom és gyógyulás.

Fotó: Bokor Krisztián

Kiss Imola | 2024. március 01. |

A beszélgetést vezető Bánfalvi Samu és Bodor Emese, és bár a közönség nagy részét leginkább a bántalmazás problémája érdekelte, ez csak később került elő. Elsőként azt a problémát hozták fel, hogy a kiadók, szerkesztők, mentorok gyakran kiskorúsítják a szerzőket azáltal, hogy sokszor átíratják és ezzel kizsigerelik a szöveget, azt mondják, a saját nevükön nem futhatnak be, illetve talán túlságosan az eladhatóságra koncentrálnak. Deres Kornélia azt mondta, hogy a gyámkodás formái nem köthetők kizárólag a szerkesztői folyamathoz, hanem gyakran már sokkal hamarabb, a mentorálás, a különböző táborok, workshopok alatt elkezdődnek. Ilyen szempontból tehát nem is a piaci logika a lényeg, hanem a kiskorúsítás, a gyakran jóindulatúnak tettetett szándék: pusztán az a tény, hogy

a szerzőnek már a szerkesztés folyamata előtt sem adnak lehetőséget arra, hogy saját magáról és a műveiről gondolkozzon.

Bodor Emese rákérdezett, hogy erre vajon egy strukturális reform lenne-e a megoldás, vagy akár a szerkesztők, mentorok és más „kapuőrök” jelenlétének felszámolása. Deres Kornélia szerint egyrészt mindenki alulfizetett a rendszerben, a szerkesztők is, ez valóban strukturális gond.

Ugyanakkor nem feltétlenül a hatalmi viszonyrendszert tartja problémának, hanem azt, amikor egy helyzetben a mentor, a szerkesztő úgy tesz, mintha ez az alá-fölérendeltség nem létezne, közben mégis visszaélnek vele. „Nem minden szerkesztő szörnyeteg, de ez a viselkedési kultúra benne van a közegben,” fogalmazott az író, és utóbbiban a kádári tapasztalatrendszer továbbélését látja az irodalmon belül.

Deres Kornélia: Irodalom és gyámság
Deres Kornélia: Irodalom és gyámság

Deres Kornélia esszésorozatának első részében elmeséli, hogyan hatja át az irodalmi életet is gyámkodás megannyi formája. 

Tovább olvasok

Bánfalvi Samu szerint a szerkesztők, kiadók sokszor abszurd mértékig hivatkoznak a kapitalista logikára a szerzőkkel való munka során, de megkérdőjelezte, hogy a szövegek átíratása olyan felütéssel, hogy „egyszerűbbé kell tenni,” biztosan a piac elvárásairól szól-e. 

„Igenis vannak megkülönböztetések,”

mondta Deres, elég csak megnézni, hogy kik azok az írók, akik reklámplakátokra kerülnek, és kik nem. Eközben a szerzőket is afelé tolják, hogy brandet kell építeniük magukból, ami ismét csak fizetetlen munka. Bodor közbevetette, hogy úgy tűnik, mintha a különböző kifogások valójában csak a hatalommal való visszaélés elfedésére szolgálnának, és egyben legitimálnák azt.

A mentorálás súlya

Bánfalvi felhozta azt a jelenséget is, amit Deres Kornélia az esszéjében „agyonmentorálásnak” nevez, tehát hogy egy szöveg nem ritkán 5-10-20 mentoron is átmegy a különböző workshopok során, és ezáltal a szöveg és a szerző integritása is erodálódik, ha nem teljesen feloldódik.

Ennek kapcsán megkérdezte, Deres szerint szükséges-e a mentorálás, az írótáborok ahhoz, hogy valaki „szakmaivá” váljon, vagy inkább homogenizálási vagy kiképzési folyamatnak tartja. Mivel Deres maga is éveken keresztül vezetett különböző workshopokat, fontosnak tartja ezeket, elsősorban a közösségiség és az abból kialakuló megtartó háló miatt, és mert sokszor itt érezheti először egy kezdő író, hogy komolyan veszik.

Abban azonban, hogy a műhelymunka milyen élménnyé válik,

kiemelt szerepe van a műhelyvezető személyiségének: például hogy tesz-e normatív kijelentéseket, lehet-e vele vitázni.

A jófajta kritika sokat tud adni, viszont azt igenis problémának tartja, ha egy szöveg sok műhelyt megjár, hiszen más elvárások, ízlések érvényesülnek – olyan nincs, hogy egy írás mindenkinek mindenhol tetsszen, és nem biztos, hogy jót tesz, ha mindent lenyesnek róla. Bánfalvi megjegyezte, hogy olyan, mintha az „ízlés” és a „szakmaiság” szavakkal akarnák elhitetni, hogy nem állítania kell egy szerzőnek, hanem szakmainak lenni, és hogy ha egy szöveg „meg van csinálva”, akkor nem lehet belekötni. Úgy látja, hogy ez a fajta termelési logika lenyomja az alternatív, kísérletező, intermediális kezdeményezéseket, mindent, ami nem „tiszta” szöveg.

Deres azt mondta, természetesen vannak alternatív pályautak, de azt be kell látni, hogy az intermediális művészeket jellemzően jóval később fogadják el, már ha nem maradnak a margón – bár utóbbi nem feltétlenül rossz. Nem véletlen viszont, hogy a költészeti performanszait ő maga is angolszász környezetben, angol nyelven csinálta meg, mivel az nemcsak nyelvileg különbözik, hanem a közönségében is, teljesen más a művészeti-kulturális közeg.

Hazánkban kevés ilyen kezdeményezés van (Pécs Poetry, Spoken Word), de az egy szabadabbnak érződő közeg, és a szabadság gyakorlásához kell a bátorság. Azt viszont jó lenne felismerni, hogy

„nem muszáj a kikristályosodott modellt követni, lehet máshogy is irodalmat csinálni”.

Ahhoz, hogy könnyebb legyen a művészeti ágak közötti átjárás, Deres szerint elsősorban nagyon elhivatott szervezőegyéniségek kellenek, akik az ügyet a vállukon viszik. 

Ezen a ponton lehetett először kérdezni. A közönség egy tagja felvetette, hogy a hatalmi és financiális problémákat csak intézményesen lehetne kezelni, amire volt már példa, a ‘90-es években felbomlott Demokratikus Ellenzék, és arról érdeklődött, hogy lehetne-e annak mintáján építkezni. Deres Kornélia szerint azonban egyrészt az irodalmi közeg problémái nemcsak az ellenzéki körök problémái. Félhivatalos rendszerek vannak – folyóiratok, kiadók, szervezetek –, de szisztematikus változást csak felülről lefelé, azok által indítva lehet elérni. A Demokratikus Ellenzékkel kapcsolatban azt mondta, olyan ma már nem jöhetne létre, mert

bár az atmoszféra kádári, nagyon más a politikai tér és a történelmi-kulturális tapasztalatunk is,

ráadásul most egyszerre érvényesül a piaci és az államhatalmi logika. És a rendszerváltás előtt/után sokkal több volt a remény, mint napjainkban. Úgy gondolja, kreativitásra és innovációra lenne szükség a helyzet javításához, de ehhez is szervező erő kellene, amit viszont Deres szerint fel lehetne csiholni.

Pénz, mint motiváció

Ezután az Irodalom és pénz című esszé néhány állítását tárgyalták részletesebben. Az ösztöndíjak, pénzjutalommal járó elismerések helyett egyrészt tisztességesen meg kellene fizetni az irodalmi munkát, erre Deres Kornélia egyik felvetése az írói alapjövedelem volt, a másik a szakszervezet. Felvetődött persze a kérdés, hogyan lenne ez demokratikus, hogyan dőlne el, hogy ki számít írónak, ki érdemes erre, amire Deres azt mondta, ő csupán opciókat akart bedobni.

Deres Kornélia: Irodalom és pénz
Deres Kornélia: Irodalom és pénz

Deres Kornélia esszésorozatának negyedik részéből megtudhatjuk, miért van az, hogy kizárólag szépírói tevékenységből gyakorlatilag lehetetlen megélni. 

Tovább olvasok

Lényegesnek tartja, hogy a szakma mit gondol saját magáról. Mint mondta, társadalmi szinten is megjelent már az általános alapjövedelem kérdése, bár tisztában vele, hogy ennek megvalósulása nagyon messze van, de egy ideális helyzetben az alapjövedelmet mindenki megkapná, aki író, és nem csak bizonyos csoportok. Szerinte már az is nagy előrelépés lenne, ha létrejönne egy írói szakszervezet, és annak a tagjai ingyenes egészségbiztosítást kapnának – ami „azért jár, mert író vagy, és nem azért, mert egy elitcsapat tagja vagy.”

Bodor Emese felvetette, hogy az ösztöndíjakat mégiscsak némileg meritokratikus módon osztják ki, és hogy nem ölné-e meg a teljesítményt az alapjövedelem. Deres Kornélia azt válaszolta,

az egzisztenciális biztonság nemhogy megöli a motivációt, épp ellenkezőleg.

A pályázatokon, ösztöndíjakon pedig óriási a verseny (a tudományos, akadémiai színtéren is), de aki nem kapja meg, az miből fog élni? – kérdezett vissza. Hha legalább a publikációk szintjén tisztességes módon megfizetnék a szerzőket, már az más tájat rajzolna elénk.

Bal, jobb, közös

Bánfalvi és Bodor ezután behozták annak a kérdését, hogy a szakszervezetiség egy erősen baloldali fogalom, és hogy lehet-e így politikai semlegességről beszélni. Illetve hogyan lehet felépíteni egy ilyen szervezetet, ha nincs a tagok között legalább egy közös értékminimum, ha a különböző oldalakon állók mást gondolnak. És ott van az ideológiáktól való általános félelem, arról nem beszélve, hogy a hatalom kiszolgálói és kritikusai közti ellentét nem feltétlenül békíthető ki bérezéssel.

Tényszerűen igaz, hogy a szakszervezet baloldali találmány, mondta Deres, és az is, hogy a baloldaliság fogalma elinflálódott a keleti blokkban. Emellett a közösségi emlékezeti tapasztalatokat sem lehet eltagadni, ennek ellenére „nem biztos, hogy értékközösségnek kellene ezt táplálnia”. Elismerte, hogy ehhez más logika szükséges, mint amiben élünk, ő azonban úgy véli, hogy

„íróként ugyanaz az érdek: hogy ne megalázó honoráriumokért írjanak”.

Kitartott amellett, hogy ez jobb- és baloldaliságtól függetlenül igenis egy közeg, amiben „sokaknak ugyanúgy rossz,” és az alapvető különbségek ellenére is vannak közös ügyek. Deres elképzelésében az az érdekvédelmi struktúra, amiről beszél, eleve tagadja azt, „amiben most vagyunk”, nála nincs kultúrharcos logika, és hozzátette, hogy az érdek alapja a közös helyzet felismerése. Tisztában van vele, hogy ez egyelőre utópia.

A közönség soraiból érkezett a felvetés, hogy a pedagógusok esetében egyértelműbb a közös érdek, mégis megosztottak, és a filozófiai alapokon nyugvó közegben még nagyobb ellentétek vannak. Deres Kornélia Derrida „a feltétel nélküli egyetem” nevű elméletét említette, és szerinte legalább képzeletben megpróbálhatnák lejátszani ezt az irodalmi közegben. És bár a jobboldaliságot is egy terhelt és inflálódó fogalomnak tartja,

rámutatott, hogy jelenleg „nincs valóság a NER-en kívül”.

Vagy a szabályai szerint játszanak, vagy kívül rekednek, de lehet úgy is dönteni, hogy valaki abbahagyja az írást, amire volt már példa.

A feljogosítottság mérge

A gyámság és a pénz témája után a beszélgetés az abúzus és a mérgek felé fordult. Bánfalvi Samu megkérdezte, hogy a dúvad, alkoholista írósztereotípiával mit kellene kezdeni. Deres Kornélia szerint a szerhasználatot (beleértve az alkoholt és a drogokat) gyakran felmentő körülményként szokás emlegetni, ő viszont úgy gondolja, ezt a viselkedésmódot csak ráfogják az alkoholra és más szerekre – ez sokkal inkább a feljogosítottság érzéséről szól. A kérdés az, hogy miért válhat normatívvá ez a viselkedés.

Deres Kornélia: Irodalom és mérgek
Deres Kornélia: Irodalom és mérgek

Deres Kornélia esszésorozatának második részében az irodalmi élet és az alkoholfogyasztás kapcsolatát vizsgálja.

Tovább olvasok

Bodor Emese szerint a környezet részben azért legitimálja a bántalmazást és a szerhasználatot, mert a másik hibáit kölcsönösen felhasználják a saját hibáik kisebbítésére.

Pedig a közösségnek lehet visszatartó ereje, hiszen csak addig lehet félrenézni, tabusítani, amíg így vagyunk szocializálva.

Arról kérdezte Deres Kornéliát, hogy mit lehetne tenni ahhoz, hogy ez a közösség problémája is legyen, ne csak egyéni? Deres szerint nem kell ezzel egyedül maradni, hiszen sosem csak a bántalmazóról és az áldozatról van szó, hanem gyakran a szemtanú(k)ról is. Rámutatott, hogy bármilyen abuzív helyzet kapcsán mindenekelőtt az áldozatot, a helyzetben alulmaradó személyt kell megkérdezni arról, hogyan tudnánk neki segíteni. Nagy gond, hogy a testhatárok, énhatárok védelme nem alapvető ismeret, nem része a közoktatásnak, ezért sokszor fel sem ismerjük, ha ilyen helyzetbe kerülünk.

Nagyon fontos lenne, ha a kiadók, írószervezetek kialakítanák a saját etikai kódexüket és az ahhoz kapcsolódó eljárásrendet,

ez már egy platform lehetne, ahol jelzést lehet adni. Ezen felül a közeget is edukálni kellene, tudatosítani, hogy a határátlépés, a bántalmazás visszatérő cselekvés és sosem magában áll. Fontos lenne, hogy ágenciát tudjunk vállalni magunkért, másokért, hiszen ez közösségi felelősség is.

Bánfalvi Samu megkérdezte, hogy akkor például ne engedjük be a közismert bántalmazókat az irodalmi terekbe, eseményekre? Deres elmondta, hogy a magyar jogi környezet finoman szólva sem kedvez annak, hogy az elkövetőket meg lehessen nevezni, egy áldozathibáztatásra szocializált rendszerben és társadalomban élünk. Ettől függetlenül viszont hiba lenne úgy tenni, mintha ez a probléma minket nem érintene, és

önmagában kimondani valamiről, hogy nincs rendben, fontos lépés.

Fel lehet vetni a táborokban, hogy legyen erről a témáról szó, lehet kérni etikai kódexet. 

A megoldás nem egyéni, ez egy közös cél, amihez hosszú út vezet, aminek a felismerés és az edukáció az eleje. Deres szerint mindig a tagadás az első reakció, ha súlyos kérdésekről akarunk beszélni, és mindig félelemhullámot generál. Lehet, hogy a fiatalabb generációk már tudatosabban állnak ahhoz a kérdéshez, hogy mi nem elfogadható viselkedés.

Deres Kornélia: Irodalom és abúzus
Deres Kornélia: Irodalom és abúzus

Kérdésem az, hogy miért nincs a hazai irodalomi közegnek egészséges önvédelmi képessége? Hogy lehet az, hogy valaki, akinek az erőszakos viselkedéséről tömegek tudnak, gond nélkül menetel előre, sőt, mintha egyenesen pozitív kapcsolat volna az agresszió és a szakmai siker között?

Tovább olvasok

Ez a téma váltotta ki a legtöbb hozzászólást. Volt, aki felvetette, hogy a kritikának kellene-e foglalkoznia az abuzív szerzők viselkedésével, például hogy az retorikai szinten megjelenik-e a szövegeikben. „Ahhoz van közöm, aki a kortársam, a viselkedés és nem a retorika kapcsán,” hangzott el erre. Más azt javasolta, hogy az életrajzokba igenis át kellene vezetni a problémás viselkedést, hiszen annak van relevanciája, hogyan jön létre egy munka, lehet rá reflektálni. Volt megszólaló, aki szerint

a kritika megnyithatja a szöveget, és megnézheti, hogy egy szerző hogyan ír például a nőkről, a bántalmazásról, agresszióról,

azt hogyan keretezi, mi a célja vele.

Deres Kornélia egy felszólalásra reagálva azt mondta, „ne az legyen az első reakció, hogy az áldozatot megkérdőjelezzük,” és tudnunk kell azt is, hogy a bántalmazó dinamikák nem fognak eltűnni attól, ha elkezdünk beszélni róluk. Egy résztvevő hangsúlyozta, hogy „a kihátrálás retorikájában sem a tulajdonság, hanem a cselekedet a lényeg”.

Végül a gyógyulásról kérdezte Bodor Emese az írót, hogy egyénileg és közösen hogyan lehet elősegíteni. „Például az ilyen beszélgetésekkel,” mondta Deres. Úgy véli, hogy a gyógyulás az egyén szintjén kezdődik el, hiszen senki sem csak az irodalmi közösségben van jelen, hanem sok másban is. De az ehhez hasonló eszmecserékre, a tárgyalt témákkal foglalkozó workshopokra óriási szükség lenne.

Deres Kornélia: Irodalom és gyógyulás
Deres Kornélia: Irodalom és gyógyulás

Deres Kornélia esszésorozatának utolsó részében a gyógyulás, az egyéni és közösségi fejlődés lehetőségeiről gondolkozik.

Tovább olvasok


Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Deres Kornélia: A megalkuvásra szocializált ember piszoárszabadságban él

Miért nehéz szembenézni a visszaélésekkel egy áldozahibáztatásra szocializált társadalomban? Miért fontos, hogy az irodalmi közösségnek megtartó ereje legyen, illetve miként lehet ugyanaz a tanács életmentő és mérgező? Deres Kornéliával interjúztunk.

...
Panodyssey

Deres Kornélia: Irodalom és abúzus

Kérdésem az, hogy miért nincs a hazai irodalomi közegnek egészséges önvédelmi képessége? Hogy lehet az, hogy valaki, akinek az erőszakos viselkedéséről tömegek tudnak, gond nélkül menetel előre, sőt, mintha egyenesen pozitív kapcsolat volna az agresszió és a szakmai siker között?

...
Panodyssey

Deres Kornélia: Irodalom és pénz

Deres Kornélia esszésorozatának negyedik részéből megtudhatjuk, miért van az, hogy kizárólag szépírói tevékenységből gyakorlatilag lehetetlen megélni. 

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Podcast

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

George Byron mindent megvalósított, amit egy romantikus költő ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a lírájáról és a botrányairól.

...
Nagy

Borbély András: Rafi Lajos verse lyukat üt a világon [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Borbély András költő, szerkesztő Rafi Lajos egyik versét választotta.

...
Nagy

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.

...
Nagy

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.

...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?

Olvass!
...
Beleolvasó

Knausgard új regényének szereplői megszállottan kutatják a múltat és a jövőt – Olvass bele!

A Hajnalcsillag-sorozat második kötetében, Az öröklét farkasai című nagyregényben Karl Ove Knausgård az emberi élet határait és a természet rejtélyeit vizsgálja. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!