A nemzeti ünnepünk alkalmából arra gondoltunk, megnézzük mit írtak az 1848-as eseményekről, Petőfi Sándorról, Kossuth Lajosról és társaikról 100 évvel később az újságok (szép kerek szám, más oka nincs). Emellett persze az is érdekelt minket, hogyan, kik és mit írtak a szabadságharcról, sőt az is, hogy egyébként 1948 március idusán mi foglalkoztatta a sajtót és az olvasókat.
Petőfi Sándor ideológiákon átívelő hős
1948 tavaszán a Szovjetunió által támogatott teljes kommunista hatalomátvétel előtt járunk, még számos párt létezett és működött, amelyeknek többnyire megvoltak a saját lapjaik. A szabadságharc centenáriumán Tildy Zoltán a köztársasági elnök, a kisgazda párti Dinnyés Lajos a miniszterelnök, helyettesei a kommunista Rákosi Mátyás és a szociáldemokrata Szakasits Árpád.
1948-ban március 15-e hétfői napra esett, és hétfőnként, illetve ünnepnapokon a legtöbb lap egyébként sem jelent meg. Mivel azonban sok szerkesztőség a 15-i ünnepen nem dolgozott, így másnap sem volt friss újság, csak 17-én. Ennek ismeretében a fővárosi és vidéki napi-, heti- és kétheti lapok március 14-18-a közé eső számai közt kutakodtunk az Arcanumban (lásd keretes írásainkat), voltak köztük politikai, kulturális, színházi és más kiadványok is.
Az Arcanum egy hatalmas digitális archívum, egyedülálló a régióban. Közel 2000 cím 60 millió oldalnyi, többségében magyar nyelvű anyaga érhető el rajta: egyetemi könyvtárak gyűjteményei, folyóiratok, szaklapok, néhány kivétellel szinte az összes napi- és hetilap, melyeknek egy része könyvtárban nem, vagy csak sokkal körülményesebb módon található meg. Egyre több anyag kerül fel rá a környező országokból, már román, szlovák, lengyel dokumentumok is vannak, a Monarchia korából pedig sok német nyelvű. Nemcsak az oktatási-kutatási intézmények, hanem a nagyközönség is használhatja, és sokan használják is. Részletesen, gyorsan és könnyen kereshető, ráadásul a világon egyedülálló módon arcfelismerést is lehetővé tesz, mellyel fotókon, csoportképeken szereplő személyeket lehet azonosítani. Nemrég a teljes technológiájukat megvette a 300 millió oldalnyi dokumentumot kezelő, amerikai Newspaper Archives.
A sajtót ezekben a napokban leginkább az induló munkaverseny és a két munkáspárt egyesülése foglalkoztatta, és persze a botrányos bűntények, mérgezéstől lopásokig, melyekből jutott az ország minden részére. Az ünnep után arról adtak hírt a lapok, hogy a rendőrség elfogta Nidossy Imrét, Szálasi „körömtépő” városparancsnokát, illetve
lelepleztek egy tojásspekuláns kört, amely mesterséges módon felvitte a tojás árát.
Szerencsére mindenkit megnyugtattak, hogy a helyzet húsvétra normalizálódni fog. Küszöbön állt a Szovjetunióban lévő hadifoglyok hazaengedése is.
A nagyvilág eseményei közül leginkább a „rettenetes” Marshall-terv és a nyugati hatalmak egyéb machinációi, Truman elnök esélyei érdekelték a lapokat, illetve hogy Németországot hogyan mentegetik, és hogy bujkáló nácikat is találtak még itt-ott. Bár Izrael állam függetlenségét csak két hónappal később hirdette ki Ben-Gurion, és utána kezdődött az első arab-izraeli háború, a helyzet már márciusban is nagyon feszült volt a térségben, ennek aktuális fordulatait is megírták. De azért Petőfiről és Kossuthról mindennél több szó esett.
Vorosilov, Sztálin, jobbágyok
Már a nemzeti ünnep előestéjén megérkezett Budapestre Kliment Vorosilov, a Szovjetunió marsallja. Az ő programjairól, beszédeiről – jókívánságait küldte a magyar népnek – kivétel nélkül minden napilap beszámolt, és persze arról, hogy a marsall a Szent István bazilikát is megnézte. Vorosilovnak egyébként óriási szerepe volt abban, hogy a szovjetek megszilárdítsák hazánkban a katonai hatalmat, és előkészítsék a kommunista hatalomátvételt, tehát neki vélhetően kapóra jött a centenárium némi tapogatózáshoz.
A marsallon kívül számos más baráti országból érkeztek küldöttségek és táviratok március 15-re. Akkor például még Romániával is egészen baráti volt Magyarország viszonya a későbbiekhez képest, ezt az is jól mutatja, hogy a kommunista Néplap március 18-án arról számolt be, hogy
a román nemzet Petőfi kardját és Görgey pisztolytáskáját ajándékozta Magyarországnak a jubileumra.
Pártállástól függően minden újság igyekezett a saját ideológiájának megfelelő módon írni szabadságharcról. A szociáldemokraták szerint „1848 volt a magyar szabadság hajnalcsillaga”, a kisgazda lapok úgy fogalmaztak, hogy a forradalom hatására „a jobbágy szabad ember lett”, a munkáspártiak pedig a kétkezi munkások lázadását látták benne. Lehet persze így is keretezni, de az biztos, hogy a rendszerváltás után nem jobbágyfelkelésként írtak erről a tankönyvek. Szintén fontosnak tartották kiemelni, különösen a kommunista lapok, hogy mit tanítanak a forradalomról a szovjet iskolákban, és I. Miklós cár kanosszajárását is előszeretettel emlegették, aki utólag belátta, mekkora hiba volt támogatni a szabadságharc leverését.
Friss Ujság, 1948. március 14. Szabad Nép, 1948. március 14. Szabadság, 1948. március 17. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
A vidéki lapok Pécstől Miskolcon át Makóig mindenütt felidézték, hogy mi történt a városukban és környékükön 1848-ban, kik voltak a forradalom jelentősebb helyi alakjai. Néhány szerencsésebb város, mint például Hódmezővásárhely pedig újra leközölhette, anno mit üzent nekik Kossuth Lajos.
Március 17-én még nagyobb dicsőséget hoztak le címlapjukon az újságok, nevezetesen, hogy
Sztálin generalisszimusz táviratban üdvözölte a magyarságot
– na jó, Molotov is. A sajtó természetesen beszámolt a budapesti Kossuth Lajos téren és országszerte tartott centenáriumi ünnepségekről, a városok méretétől függően tíz- és százezrek, sőt milliók emlékeztek meg az 1848-as forradalom kitöréséről. A lapok tudósítottak a vezető politikusok és a külföldi delegációk beszédeiről, Tildy Zoltántól kezdve Rákosiig. Utóbbi úgy fogalmazott: „a 48-as eszmék végrehajtói vagyunk”. (Visszatekintve ez egészen hajmeresztő állítás.)
Kossuth és Bánk
A szabadságharc százéves jubileuma a hírek alapján nagyon fontos volt az ország vezetésének: ekkorra felújították és átadták a Petőfi család házát Kiskunfélegyházán, Budapesten elkészült az új Kossuth-mauzóleum, a Petőfi hídon elindulhatott a forgalom. Számtalan emléktáblát avattak országszerte, és nemcsak a forradalom legismertebb alakjainak, hanem kevésbé neves, de helyi szinten jelentős szerepet játszó honvédeknek is. Sőt, még Kossuth szülőfalujában, Monokon is nagy változás történt: bevezették a villanyt!
A kormány kulturális téren is igyekezett méltó emléket állítani az 1848-49-es eseményeknek, ehhez először is törvénybe foglalták, hogy a szabadságharc emlékét meg kell örökíteni, Tildy alá is írta ezt.
De ami talán még fontosabb: az Országgyűlés március 14-én megalapította a Kossuth-díjat.
Indulásakor húszezer forintos pénzjutalommal járt a kitüntetés, összehasonlításként a havi átlagkereset 1000 forint körül volt (1956-ban 1235 forint). Első alkalommal többek között Szent-Györgyi Albert, Lukács György, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Derkovits Gyula, Nagy Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor, Füst Milán volt a díjazottak között. József Attila posztumusz díjat kapott, melyet testvére, József Jolán vett át. Ezt a ceremóniát a képes lapok fotóriport formában is leközölték.
Kossuth Lajos a róla elnevezett díjjal kitüntetettek körében, munkások és parasztok sorfala fölött a Friss Ujság címlapján. Illusztráció: Hidy, forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
A másik, országos érdeklődést kiváltó kiváltó esemény a felújított Bánk Bán bemutatója volt a Nemzeti Színházban, Básti Lajossal a főszerepben. Már csak azért is szimbolikus jelentőségű volt ez a premier, mert 1848. március 15-én épp Katona József drámáját játszották (volna) a színészek, ha az előadás a forradalmi események miatt félbe nem szakad. A Szabadság nevű budapesti, demokratikus napilap színházi rovatában például Zelk Zoltán írt a bemutatóról, és a Színház március 16-i számának sem lehetett volna más a címlapján, mint a Bánk Bán szereplői.
Hogyan emlékeztek?
Az újságok többsége legalább egy-két forradalmi Petőfi Sándor vagy Táncsics Mihály verset betett a cikkek közé, másutt Ady Endre, Arany János, Ábrányi Emil, Kiss József költeményei szerepeltek, és volt, ahol Jókai naplójából vagy Táncsics emlékirataiból idéztek. A Kossuth Népe előásott egy korabeli kéziratot is, mely a
a Pesti Hírlap „külön kiadása“ „Újabb Hírek“ címén csak rövidítve jelentetett meg nyomtatásban, annyira félt a cenzúra a tartalmától.
A Kassák Lajos által főszerkesztett Kortárs című kétheti lapban egész kis európai kitekintést adott olyan versekkel, melyekben Victor Hugo, Heinrich Heine, Henrik Ibsen és Leonid Pervomajszkij reagált valamilyen módon 1848-ra. Az orosz költő Petőfiről szóló műve egyébként sok más újságba is bekerült.
Azért az adott kor írói, költői, gondolkodói sem maradtak adósak a megemlékezéssel. Különböző lapokban jelent meg vers többek között Várnai Zsenitől, Zelk Zoltántól, Gellért Oszkártól és Keszthelyi Zoltántól. A legaktívabb Illyés Gyula és Urbán Ernő volt 1948. március 15. körül, egyszerre több lapban is jelentek meg írásaik. Mindkettőjüket lehetett olvasni a Szabad Népben (a Népszabadság elődje), Illyés majdnem egy teljes oldalt kapott, de ez a lapszám közölt egy érdekes irodalomtörténeti cikket is Petőfi „pórköltő” voltáról, egy másikat pedig Táncsics kiszabadításáról.
Illyés írt a Színházba arról, hogy hogyan zajlott vajon a jelenet, amikor Petőfi asztalon állva szavalt. A parasztpárti Szabad Szóban pedig Veres Péter vezércikkét az ő értekezése, A nép forradalma követte, melyben rámutat: „A mozgalom valóban csak diáktüntetésnek indult; egy Vers lökte föl történelmi eseménnyé”. Ugyanebből a lapból március 17-én
azt is megtudhatták az olvasók, hogy „a szovjet nép szereti Petőfi költeményeit”.
Urbán írt még verset és cikket a Nagy Imre főszerkesztésével kiadott Szabad Földbe – sőt, az ifjú elvtársakat is az ő Petőfiről szóló, egy házmester fia által narrált története várta a Pajtás március 15-i számában. Az ifjúsági lapban egyébként gyerekek forradalomról szóló versei is helyet kaptak.
Petőfi variációk: Pajtás újság, 1948. március 15. Színház hetilap, 1948. március 16., Magyar Nap, 1948. március 14. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
A Demokrácia nevű hetilap Ignácz Rózsa színésznő-írótól közölt le egy féloldalas elbeszélést (Színpadi kézfogó), és talán nem véletlen, hogy Jókai és Laborfalvi Róza találkozásáról szól a forradalom napján a színházban, ami aztán a politikai események helyszínévé vált. A Művelt Népbe Karinthy Ferenc írt Pilvax (A forradalom előestje) címmel egy rövidebb színjelenetet, Borsi D. (Darázs) József pedig Noszlopy Gáspárról egy novellát.
Személyes kedvenceim viszont a vidéki lapok félamatőr, grafomán szerzői által publikált, fiktív történetek voltak. A hódmezővásárhely, kisgazda Független Ujságban jelent meg Csomorkányi Pál Garabonciás című novellája, melyben
Petőfi betér a hóviharban egy hortobágyi csárdába és egész éjjel mulat a pásztorokkal meg Esztike kocsmárosnéval,
azok pedig nem is tudják, kivel akadtak össze. A Kecskeméti Ujságban egy bizonyos Slavitsekné Hegedűs Ilona kerekített történetet Petőfiről, a harcba indulása előtti, majd a harctéri vívódásairól.
Tudományos megközelítés
Természetesen a szórakoztató anekdoták, felemelő, mítoszgyártó történetek mellett a tudományos igényű cikkek sem maradtak el. A Népszava – melynek főszerkesztője ekkor a már említett Szakasits – szociáldemokrata lap lévén a praktikus dolgokra koncentrált, és 21 oldalas mellékletükben azzal foglalkoztak részletesen, hogy milyen volt az élet 1848-ban, a gazdaságtól az egészségügyön át a divatig és más hétköznapi szokásokig. Két napilap, a Kossuth Népe és a Friss Ujság is fontosnak tartotta megírni, hogy Táncsicsnak a józsefvárosi Tömő utcában volt háza, az egyik riport kifejezetten hangsúlyozta, hogy most is munkások laknak benne.
A Vértes György szerkesztette Forum folyóirat a szabadságharc jubileumán többek közt Erdei Ferenc szociológus tanulmányát jelentette meg a „jobbágyfelszabadításról”, a ma már talán inkább gyerekkönyvei miatt emlegetett író, újságíró Fehér Klára pedig egy olyan kísérletét összegezte, melyben
azt próbálta meg kideríteni, mennyire érdekli a különböző korú gyerekeket a szabadságharc.
Az eredmény: a kamaszokat eléggé.
Ortutay Gyula néprajzkutató ebben az időszakban vallás- és közoktatásügyi miniszter volt (egyes lapok az ő beszédét is tudósították), ám számunkra sokkal érdekesebb a Köznevelés című lapban megjelent vezércikke, melyben ezt írja: „Mondanunk sem kell, hogy a mitikus népi hősök között a legmagasabbra Kossuth Lajos alakja emelkedik: a népi hagyomány minden formájában, népdalban, mesében, a népi művészkedés, viselet formáiban, sőt – mint föntebb írtuk – az elemi nyelvi fordulatok közt is megőrizték alakját,” utóbbival
a Kunságban használatos kosutozik igére utalva, ami a politizálás szinonimája volt.
A már szintén említett Művelt Nép kultúrpolitikai folyóiratban Hatvany Lajos Petőfi-monográfiája is téma volt, Zsadányi Oszkár pedig a Petőfi életét örökösen megmérgező pénztelenségéről írt cikket, ami végül ahhoz vezetett, hogy 1847-ben a költő teljes életművét eladta 3500 pengőért.
