A kommün katonájaként harcolt a románok ellen
A Tolna megyei Felsőrácegrespusztán született Illés Gyula néven, ahol apja uradalmi gépész volt. Tanulmányait a pusztai népiskolában kezdte, majd Simontornyán, Bonyhádon, Dombóváron folytatta. 1916-ban, szülei válása után anyjával Budapestre költözött, ott érettségizett. 1918-19-ben aktívan részt vett a baloldali diákmozgalomban, önként állt a kommün katonái közé, tizenhét évesen harcolt a román csapatok ellen vívott szolnoki ütközetben. A történész és jogász Hatos Pál azt írja Az elátkozott köztársaság című könyvében, hogy Illyés Gyula – aki amúgy első írógépét Károlyitól kapta – a könyv szerint „makacs módon megőrizte” 1918 őszének emlékét, és sok-sok év múltán is azon töprengett, hogy mi lett volna, ha Károlyi mégis hatalmon marad. Első verse El ne essél, testvér címmel 1920-ban név nélkül jelent meg a Népszavában.
Letartóztatástól félve költözött Párizsba
Érettségi után a budapesti tudományegyetem magyar-francia szakos hallgatója volt, de illegális tevékenysége miatti letartóztatástól tartva 1921 végén elhagyta Magyarországot, Párizsba ment. A nagyhírű Sorbonne-on hallgatott filozófiát, pszichológiát, irodalomtörténetet és francia nyelvészetet, könyvkötésből tartva fenn magát. 1926-ban tért haza, ezután biztosítási intézetnél tisztviselő, majd sajtóelőadó volt a Magyar Nemzeti Banknál. Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. Első felesége Juvancz Irma, majd 1939-ben megnősült másodjára, felesége Kozmutza Flóra gyógypedagógus-pszichológus volt. Ő az a Flóra, akit József Attila viszonzatlanul szeretett.
Kassák és a nyugatosok is segítették a költői indulásban
Illyés avantgárd stílusban írt első versei Kassák Lajos Munka című lapjában jelentek meg, de rövidesen már a Nyugatban is publikálták kritikáját, és egyre több verse, majd 1928-as első kötetét, a Nehéz földet is a Nyugat adta ki. A harmincas évek elejétől Illyés az irodalmi közélet jelentős szereplője lett, 1933-tól vette fel hivatalosan az Illyés vezetéknevet, amit már régóta használt. Munkatársa volt a Válasznak, 1934-ben részt vett az első szovjet írókongresszuson, 1937-ben egyik alapítója volt a Márciusi Frontnak. Babitscsal együtt szerkesztette a Nyugatot, a költő halála után, 1941-1944 között a lap utódja, a Magyar Csillag főszerkesztője volt. Magyarország 1944. márciusi megszállása után a fővárosban és vidéken bujkált.
“A polgári költő akassza fel magát ”
Szabó T. Anna írt két éve a Facebookon arról, hogyan lehet és érdemes mérlegelni, értékelni a viharos 20. századot megélő magyar írók-költők részvételét, illetve szerepét a különböző rezsimekben. Nemes Nagy Ágnes leveléből idézett, aki Illyés esetét hozta keserű példának arra, hogyan formálja a kommunista hatalom a saját képére a paraszti sorból felemelkedőket:
„Legjobb példa erre az Illyéssel való jelenetünk 1951-ben. Az első írókongresszus után, amikor minket kiradíroztak a magyar irodalomból, mint a „babitsi l’art pour l’art hervadó virágait” (Darvas József), Illyés meghívott minket, Balázst*5 meg engem hozzájuk. Beszéd, erre-arra. Mi kétségbeesetten próbáltuk tőle megtudni, hogy mi a teendő, most, ebben a felemás pillanatban. Végül megkérdeztem tőle:
– De hát mit csináljon ilyen körülmények között az úgynevezett „polgári költő”?
– A polgári költő akassza fel magát – válaszolta ő, feledhetetlenül. Felcsattanva mondta, szívből. Aztán ki is fejtette: – Mert én mindig írhatok verset a nagyapám két kezéről, az agyondolgozott parasztkézről (akkor írta Két kéz című poémáját), de hogy miről írhat egy polgár, azt nem tudom.
Ezek után felkeltünk és elmentünk. Soha többé nem voltunk hivatalosak Illyéshez. (...) Különösen romboló volt Illyés magatartása.
Hiszen ő volt a legnagyobb tekintély, Babits örököse, kétlábon járó nemzeti klasszikus, három és fél rezsim poéta laureatusa. (Ami szép teljesítmény korunkban.)
Nem, nem tévesztem össze Illyést Rákosival. Vagy Révaival. Pedig de jóban voltak, istenem. Flóra 1957-ben: „Révaival legalább lehetett tárgyalni.” Vezető költőnk szerepe jellegzetesen félprostituálti. Mindenki tudja ezt. Mindig tett zárójeles gesztusokat, helyeseket is, hogy ne tévesszék össze a szimplex kiszolgálókkal, miközben követői a lényeget fogták fel magatartásából: a tekintélyes alkalmazkodást. Az 50-es évek végén mondta egy fiatal költő Szigligeten: Most először megírom, amit kívánnak, ezzel megalapozom a pozíciómat, aztán szembefordulok velük és így a nemzet is majd keblére fog ölelni. Ahogy Illyés csinálja. ”
A Hetvenhét magyar népmese is a kor tükre
Az 1953-ban kiadott kötet az ötvenes évek szocialista-kommunista szellemiségét tükrözi - ebben nem tér el a Grimm fivérek vagy Benedek Elek gyűjtéseitől, illetve átirataitól, amik szintén magukon viselik a kor jegyeit, amikben születtek. Ahogy azt Dr. Nagy Ilona folklorista, a Pécsi Egyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének docense is írja, „Katona Imre kiváló mesekutató válogatta Illyés Gyula számára az anyagot, a meséket. Akkor a népmesék létjogosultságát az adta a politika számára, hogy megmutassák a gyermekeknek és az olvasóknak úgy általában az elnyomott nép küzdelmét a felemelkedéséért. Tehát
a válogatás és az átírás is arra irányult, hogy itt a főhősnek, a szegény elnyomott hősnek fel kell emelkednie, és le kell győznie az uralkodókat, a gonoszokat, akik őt elnyomják.”
Illyés maga is ír arról az utószóban, hogy valamennyire átírta a meséket: „Célom az volt, úgy hangozzanak, mintha az eddigi, mondjuk, száz elmesélőjük után még egy százegyedik is előállna; de az is a népből”. Dr. Boldizsár Ildikó mesekutató viszont Varázslás és fogyókúra című kötetében Illyés átiratait azok közé sorolja, „amelyek az „eredetinek tartott” népmeséket adaptálták különféle változatokban, elsősorban a mese stílusának a megváltoztatásával, valamint az egyes mesei elemek megszokottól eltérő használatával”.
Egy mondat a zsarnokságról
A második világháború utáni években aktívan részt vett a közéletben: a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője, országgyűlési képviselő volt, 1946 és 1949 között szerkesztette az újraindult Választ. 1948-tól visszavonult a közélettől, és csak írói munkásságának élt. A hatvanas-hetvenes években íródelegációk tagjaként sokat utazott külföldre. 1969-ben a nemzetközi PEN egyik alelnökévé is megválasztották.
Költészetében a háború után a realista módon megjelenített társadalmi és nemzeti sorskérdések váltak meghatározóvá. Nagy hatású, Egy mondat a zsarnokságról című költeményét 1956. november 2-án az Irodalmi Újság adta közre, a forradalom leverése után a versről évtizedekig szó sem eshetett. Gurubi Ágnes ezt a verset ajánlotta, amikor a választások előtt megkérdeztük, szerinte melyik a legfontosabb közéleti vers - a többi szerző válaszát itt találod.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ugyanakkor közzétett egy jelentést, ami szerint Kádár János állítólag Illyés szemére vetette az Egy mondat a zsarnokságról „ellenforradalmi részességét”, ám akkor a költő „valóságos dührohamot kapott, az asztalra vágott és kijelentette hogy mikor ő azt a verset írta, akkor Kádár és társai börtönben voltak. „Ha nem tetszik, menjenek vissza a börtönbe” - mondta.
Kétszer is felterjesztették Nobel-díjra
Ahogy arról írtunk is, elég nagy átfedés volt az 1965-ös és az 1966-ös díjra felterjesztettek között, így mindkét listán megtalálható mások mellett Anna Ahmatova, Louis Aragon, Samuel Beckett, Jorge Luis Borges, Max Frisch, Erich Kästner, Vladimir Nabokov vagy Ezra Pound neve, és a sor folytatható. Magyar szempontból persze sokkal érdekesebb, hogy Illyés Gyula mindkét évben a listán van, Columbia Egyetem nyelvészprofesszora, a magyar származású, de már Amerikában született Lotz János terjesztett fel az irodalmi Nobelre.
Ő emelte szépirodalmi minőségre a magyar szociográfiát
A Puszták népében (1936) a két háború között a hazai hitbizományok és nagybirtokok vergődő cselédnépének életét, saját pusztai gyerekkora világát ábrázolta máig meghatározóan. A forradalmiság kérdése foglalkoztatta Petőfi Sándorról szóló monográfiájában (1936). Hunok Párizsban című önéletrajzi regénye (1946) a Párizsba menekült magyar művészek világába vezet. 1969-ben világirodalmi szinten is újdonságot hozott a Kháron ladikján című esszéregénye, amelyben
kendőzetlen nyíltsággal vallott az öregedéssel járó szellemi és fizikai problémákról.
Vérbeli színpadi szerző is volt
Nagy ívű drámák mellett kitűnő szatirikus vígjátékokat is írt. A hatvanas években a nemzeti tudatot formálni kívánó történelmi drámákkal gazdagította a magyar irodalmat (Ozorai példa, Fáklyaláng, Kegyenc, Malom a Séden). Vígjátékai is nagy közönségsikert arattak (A tű foka, Tűvétevők).
Háromszor kapott Kossuth-díjat
1983. április 15-én halt meg Budapesten. Már életében számos kitüntetésben részesült: Kossuth-díjat három alkalommal kapott (1948, 1953, 1970), 1950-ben József Attila-, 1970-ben Herder-díjjal tüntették ki. 1949-ben megszűnt akadémiai tagságát - posztumusz - 1989-ben állították vissza, 2010-ben a Magyar Írószövetség posztumusz örökös tagjává választotta. 2011-ben utcát neveztek el róla a fővárosban. 2003 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének keretein belül kezdte meg működését az Illyés Gyula Archívum és Műhely, ahol könyvtárának és kéziratos hagyatékának jelentős része található.
Majd’ harminc évvel a halála után fedezték fel egy regényét
2012-ben lánya, Illyés Mária művészettörténész, filológus egy addig ismeretlen regényre bukkant a kéziratok rendezésekor. Az Ítélet előtt című munkát Illyés 1949 és 1956 között írhatta, és 2014-ben adták ki.
Naplói halála után felesége, Kozmutza Flóra szöveggondozásában jelentek meg nyolc kötetben 1987 és 1995 között, azonban az 1946 és 1960 közötti időszakra vonatkozó kiadás nem tartalmazott feljegyzéseket az 1956. október 24. és 1957. május 8. közötti időszakról. Ezek csupán 2014 áprilisában kerültek elő, és lánya gondozásában 2016-ban, az 56-os forradalom 60. évfordulójára meg is jelent a belőlük készült könyv.
(Forrás: MTI, Könyves Magazin, Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra)
