Nényei Pál új könyvében a Petőfi-közhelyek mögé néz

Nényei Pál új könyvében a Petőfi-közhelyek mögé néz

Nényei Pál Az irodalom visszavág című sorozatából már jól ismert szakmai alapossággal és felkészültséggel gondolkodik és ír a skatulyákba gyömöszölt költőről, a Petőfi-jelenségről, és az ismert vagy épp kevésbé ismert a Petőfi-szövegekről. A szerző célja most is az, ami az eddigi kötetekben: gondolkodásra, vitára ösztönözni, és felszabadítani az irodalomoktatást a kötöttségek alól. Az elképzelt olvasóval folytatott sokszor humoros pártbeszédek olvasása során a valódi olvasó új megközelítéseket, szokatlan, de valójában érvényes szempontokat, verselemzéseket ismer meg Petőfiről. Olvass bele!

Fotó: Szöllősi Mátyás

Könyves Magazin |
nényei pál
Az irodalom visszavág - Petőfi
Ill. Baranyai (b) András, Pagony, 2023, 320 oldal
Nényei Pál: Az irodalom visszavág - Petőfi könyv

Petőfi, a korszakos zseni. Petőfi, a rab. Petőfi, a szörnyeteg. Petőfi, a magyar, Petőfi, az európai, Petőfi, a nép egyszerű gyermeke, a természet vadvirága, sok nyelven beszélő, művelt ifjú, aki közben gatyában táncol. Petőfi Sándor ugyanis olyan, mint maga az élet. Azaz nem lehet róla igazából semmit sem mondani anélkül, hogy ordas közhelyeket ne pufogtatnánk. Ő se ez, se az, és mégis igazán „ez”, miközben nagyon is „az”! Nézzünk a közhelyek mögé, és próbáljuk meg Petőfit annak látni, aki elsősorban volt – engedjük meg neki, hogy egyszerűen költő legyen.

NÉNYEI PÁL: PETŐFI (RÉSZLET)

Tegyük föl, hogy meglátogatjuk bármelyik magyar óvodát, és, mondjuk, bekiáltunk a kiscsoport termébe, hogy:

– Petőfi Sándor!

Azonnal jön majd a válasz, hogy:

– Gatyába’ táncol!

Jobb helyeken még folytatása is van:

– Felesége bugyiba’, úgy mennek a moziba!

És itt nem szabad elfelejtenünk, hogy a gatya szó jelentése: ‘alsónadrág’.

De maradjunk bátran a magyar költőknél (vagy íróknál), és látogassunk el bármelyik magyar óvodába, és, mondjuk, kiáltsuk be a középső csoport termébe, hogy:

– Csokonai Vitéz Mihály!

Tétova hallgatás lesz a válasz. Ejnye! Mi van ezekkel az óvodásokkal?

– Esterházy Péter!

Semmi.

– Arany János!

Semmi.

– Varró Dániel! Petrőczi Kata Szidónia! Weöres Sándor! Kemény Zsigmond! Koháry István! Térey János!

Szabó Magda! Zrínyi Miklós! Beniczky Péter!

Semmi, semmi, semmi.

Az óvodások lassan megszokják, hogy az ajtóban fura neveket kiabálunk, és elengedik mindet a fülük mellett, békésen tovább játszanak, ugrabugrálnak, nevetgélnek, futkároznak, plüsskutyákra nadrágot húznak.

Ezek a hírességek nem is számítanak?

Bizony nem.

És miért nem?

Egyszerű. Azért nem, mert senki, ismétlem, SENKI sem számít az óvodások között, csak Petőfi.

Senkinek sincs olyan biztos és karakteres helye az óvodások fejében, és ezáltal kimondhatjuk, a MAGYARSÁG KOLLEKTÍV TUDATALATTIJÁBAN, mint Petőfinek.

Arany János? Őszikék, meg Toldi, meg „a ballada: tragédia dalban elbeszélve”… Ugyan! Mi az? Ha eközben Petőfi gatyába’ táncol!

Kosztolányi Dezső fura dolgokat ír, meg békát öl Csáth Gézával, meg megérti a kokainistát, álmatlanul járkál hajnalban a Logodi utcában, de Petőfi… hogy Petőfi… gatyában táncol!

Bizony!

Hiába ég Csokonai háza, hiába küzd a gégerákkal Babits, hiába kapja meg Ady az összes lehetséges nőt és betegséget, hiába a magyarság nagy mesélője Jókai, hiába a posztmodern próza európai mércével is mérhető nagysága Esterházy Péter, ők mind elbújhatnak Petőfi mögött, aki mindeközben szilajul táncol, táncol, csak táncol… illetve feleségével (aki bugyiban van) elmegy moziba.

Nem tudunk szabadulni ettől a képtől. Nem tudom, pontosan mikor kezdett el gatyába’ táncolni Petőfi, de óvodás koromban úgy éreztem, Petőfi már majdnem száz éve táncol gatyában; most meg már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem, Petőfi már akkor gatyába’ táncolt, réges-régen, a mitikus múltban, amikor Kronosz épp lenyeste apja férfiasságát. És születnek új és új generációk, és Petőfi csak táncol, csak táncol, gyerekszájból gyerekszájba abban az ikonikus gatyájában, gyerekdalból gyerekdalba ropja, és megy a moziba!

A feleségével!

Alig van olyan költő, akit ennyire szeretne egy nép mint mi Petőfit. Vagy ennyire ragaszkodna hozzá, mint mi Petőfihez. A magyarság KOLLEKTÍV TUDATALATTIJÁBAN

GATYÁBAN TÁNCOLÓ PETŐFI a megható ragaszkodás és egészen személyes kapcsolat jele.

Csak azt táncoltatjuk gatyában, aki talán a legközvetlenebb ismerősünk, csak azzal merünk ennyire tiszteletlenek lenni, aki az életünk megkerülhetetlen része – a családtagunk.

Ám Petőfi nem Petőfi lenne, ha csak gatyában táncolna, amióta világ a világ. Petőfi nemcsak táncol, hanem szaval is. Bizony! A MAGYARSÁG KOLLEKTÍV TUDATALATTIJÁBAN Petőfi folyamatosan, megállás nélkül SZAVAL, szavalja a saját versét a Nemzeti Múzeum lépcsején, lelkesíti a szabadságra szomjazó tömeget, jobb kezét hősi gesztusra emelve integet nekünk, nehogy elfelejtsük:

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok!

Mi pedig erre lelkesen így ordítunk:

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

És a március 15-i ünnepségek igazából nem úgy nemzeti ünnepek, ahogy a nemzeti ünnepek általában nemzeti ünnepek szoktak lenni… Nem ám! A március 15-ék igazából spontán Petőfi-ünnepek! Van még egy költő, akihez annyira ragaszkodik egy nemzet, hogy évente egyszer országos ünneps.gsorozattal emlékeznek forradalmi gesztusaira? Ahogy a Pilvaxban kortársaival megálmodja a modern Európát, ahogy kinyomtattatja a 12 pontot meg a talpramagyart, ahogy vezetésével áthömpölyög a tömeg Budára, kiszabadítja Táncsicsot, és mint valami üstökös végigszántja a magyar szabadság egét.

Egyetlen olyan költőnk van, aki fontosabb, mint egy történelmi esemény, aki egy személyben megtestesít egy eszmét: ő Petőfi Sándor.

De mennyire furcsa dolog ez, nem? Hogyan lehet az, hogy valaki egyszerre a magyarság legmagasztosabb apostola, aki átszellemült arccal szavalja a szabadság szent himnuszát, és eközben, ezzel párhuzamosan…gatyában táncol? Ez csakis úgy lehet, ha az ember Petőfi Sándor. Aki tud egyszerre ez is meg az is lenni.

Petőfi Sándor ugyanis olyan, mint maga az élet.

Azaz nem lehet róla igazából semmit sem mondani anélkül, hogy ordas közhelyeket ne pufogtatnánk. Ő se ez, se az, és mégis igazán „ez”, miközben nagyon is „az”! Hiába próbáltuk ugyanis az elmúlt kétszáz évben különféle skatulyákba gyömöszölni, csináltunk belőle „nép egyszerű gyermeké”-t, „szabadság lánglelkű apostolá”-t, hű férjet, igazi hitvest, csapongó csavargót, szerepek mögött elrejtőzőt, tudós költőt, múzeumlépcsőn szavalót, meg múzeumlépcsőn nem szavalót, nyárspolgárt, első kapitalistát és zabolázhatatlan, vad művészt, gatyában táncolót, de hát az igazság az, hogy ő egyszerre mindegyik és… egyik sem.

Mert Petőfi szabad.

Ha Petőfi nem Petőfi volna, minden egyszerűbb volna. De Petőfi – Petőfi! Így aztán semmi sem ez, és minden inkább az. Afféle kérdésekre, hogy például hol született valaki, általában elég egyszerű válaszolni. No, de arra a kérdésre, hogy Petőfi hol született… hahaha! Na, arra van több válasz is! Ha a kegyes emlékezet nem csal, akkor ugyanis Petőfi Kiskőrösön, Szabadszálláson és Kiskunfélegyházán is született. Mindhárom születési helyszín lelkes kutatói és elkötelezettjei írtak már cikkeket, könyveket, súlyos bizonyítékokat soroltak föl, miszerint Petőfi épp ott született, ahol ők források alapján bizonyítva látják: azaz Kiskőrösön, azaz Szabadszálláson, azaz Kiskunfélegyházán. És néha még csatákat is vívnak egymással a „Petőfi Kiskőrösön született” hívei a „Petőfi Szabadszálláson született” híveivel, nem beszélve a „Petőfi Kiskunfélegyházán született” csapataival, akik bevállalták azt a súlyos döntést Petőfi megkaparintására, hogy elneveztek egy egész lakótelepet Petőfiről! (Amit egyébként a budapesti Petőfi-rajongók is megtettek.) 

Szerintem pedig nem érdemes ilyen ügyben egymásnak esni, a megoldás ugyanis pofonegyszerű. Mivel Petőfi épp azért Petőfi, mert szabad,

ezért engedjük meg neki, hogy egyszerre három helyen szülessen meg. 

Vagy arról van inkább szó, mint Homérosznál, hogy egyszerre hét város követelte magának a dicsőséget, a Homérosz szülővárosa címet? Mert ha így van, Petőfi egy kicsit a magyarság Homérosza… Csak Homéroszért többen küzdöttek, Petőfinek be kell érnie hét város helyett hárommal. De nem mindegy? Ez is, az is mitikus szám…



EPILÓGUS

Ha a források nem hazudnak, akkor 1882-ben Gyulai Pál – aki talán az egyik nagy regényírónk lehetett volna, ha kevesebbet irodalmárkodik, és több regényt ír, de ez most mellékes –, szóval ez a Gyulai Pál egy este apósával, Szendrey Ignáccal sétálgatott Pesten, és séta közben egy téren feltűnt nekik egy hatalmas bronzalak hatalmas talapzaton. A bronzalak dicső jobbját magasra emelve hirdette minden magyarnak, nehogy rabok legyenek.

Szendrey Ignác megállt, nézegette egy kicsit a bronzalakot, majd így szólt:

– Lehet, hogy nagy hazafi volt, de velem cudarul bánt.

Nem tudom, mivelünk hogy bánik Petőfi, de egy biztos: mi nem bánunk vele kesztyűs kézzel. Milyen érdekes kísérlet volna elfogadni őt annak, ami volt… költőnek!

És ez a könyv ezért született. Hogy Petőfi végre lehessen az is, ami volt: költő. Nem politikai viszonyítási pont, nem gatyában táncoló, nem ürügy MTA-ellenes kirohanásokra, összeesküvés-elméletek gyártására, nem utcanév vagy márványtábla, bronzszobor vagy művház névadója, hanem költő. 

Aki verseket írt. Akinek a szabadsága nem értelmezhető pusztán politikai kérdésként. Aki a művészi szabadsággal szembesít bennünket; ami teljesen más dimenzióban van, mint a politikai szabadság.

És ez azért fontos, mert most megint „háború van a nagy világban”, itt, egészen közel hozzánk, és a háború olyan, mintha az egyértelműség nagy kísértete volna.

– Itt vagyok! – mondja a háború. – Elhozom nektek az egyértelműséget! Aki belém néz, látja, hogy a Gonosz harcol a Jóval! Ezért törtem ki! Mert egyesek elhitték, hogy igazuk van! És most, hogy kitörtem, nektek már csak annyit kell tennetek, hogy eldöntitek ti is, ki a Jó és ki a Gonosz. És ha eldöntöttétek, akkor lehettek drukkerek!… És aztán elkezdhetitek gyűlölni a Gonoszokat! Így szaporodom világméretűvé, kedveskéim.

Éppen ezért kell megbecsülnünk Petőfit, az igazi szabadság apostolát – most is.

A művészi szabadság apostolát! Akit olvasva egyre bizonytalanabbak, de közben mégis egyre bölcsebbek lehetünk, és őt olvasva egyre távolabb kerülünk a háborút okozó egyértelműségektől, de mégis egyre többet sejtünk az igazságról. 

(X)

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Tolsztoj klasszikusa, argentin szellemek, '68 káosza – 9 világirodalmi kötet karácsonyra

Orosz, szlovák, angol, francia, japán, holland, örmény és svájci regények, novelláskötetek közül válogattunk. Még nem késő beszerezni őket ajándékba. 

...
Könyves Advent

Ezeket a kaukázusi nőket több köti össze, mint egy esendő férfi szerelme

Narine Abgarjan egymásba indázó, tragikomikus humorral és mágikus motívumokkal átszőtt történetei a szerelem és a gyengédség gazdag bestiáriumaként az élet bonyolultságáról, kegyetlenségéről és szépségéről mesélnek, kifogyhatatlan képzelőerővel és mély emberi melegséggel. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Stefánsson egy tízéves fiú szemén keresztül mesél a gyerekkor végéről és a mulandóságról

A „felnőttek halott gyerekek”, állapítja meg a népszerű izlandi író Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről című regényének főhőse, aki egy nyári vakáción sejti meg először, hogy nem marad örökké minden úgy, ahogy addig. Olvass bele!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Polc

A diktatúra fenntartóinak süketnéma a lelkiismerete

...

A Hideg krematóriumban pucérra vetkőzik a reménytelenség

...

A háborúban a halál minden sarkon ott leselkedik, és csak a véletlenen múlik, kit visz magával

...

A diktatúra nem emlék, hanem a sötétség mélyén lopakodó szörny

...
SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Érdekvédelmi terület: Auschwitz parancsnokáról tisztábban beszélnek a zajok, mint a szavak

Jonathan Glazer Cannes-nagydíjas, öt Oscarra jelölt filmje szokatlan módon közelíti meg a holokausztot: Rudolf Hösst és családját követjük benne, a zsidók szenvedését pedig hangok „testesítik meg”.

...
Nagy

Capote belebukott, hogy elárulta a manhattani elit szent szörnyetegeit

Árulás, kiteregetett szennyesek és bonyolult szerelmi sokszögek. Egy gellert kapott golyó, egy francia étterem és egy főmű, ami nem készült el soha. Az író és a befolyásos hattyúnők története rémálom luxuskivitelben. Utánajártunk a sztorinak.

...
Szórakozás

Utolsó kémekből nemigen lesznek elsők, de röhejes, ha megpróbálják

Egy morózus, sokat látott kém Gary Oldman alakításában, csetlő-botló fiatal ügynökök, arcátlan hatalmi harcok és világbajnok fekete humor. A Slow Horses (Utolsó befutók) című krimisorozat irtózatosan szórakoztató és izgalmas.