Ezeket a könyveket keresd az Ünnepi Könyvhéten!

Ezeket a könyveket keresd az Ünnepi Könyvhéten!

Elkezdődött a 91. Ünnepi Könyvhét, amelyet most rendhagyó módon a virtuális térben rendeznek meg szeptember 17-20. között. A rendezvényre számos izgalmas könyv jelenik meg, ezekből válogattunk most. 

Könyves Magazin | 2020. szeptember 16. |

Gurubi Ágnes. Szív utca

Gurubi Ágnes
Szív utca 
Kalligram, 2020, 191 oldal
Gurubi Ágnes: Szív utca

„Kérdezzünk, kutassunk, emlékezzünk, ahogy Gurubi Ágnes teszi ebben a lebilincselő családregényben, ami visz, sodor magával, mintha egy színes, szélesvásznú filmet néznénk” – írta Orvos-Tóth Noémi, az Örökölt sors szerzője Gurubi Ágnes első regényéről. A Szív utca a transzgeneráció témáját feszegeti, és annak próbál utána járni, hogyan öröklődik nemzedékről nemzedékre a nők minden fájdalma és öröme. Olvass bele ITT!

Háy János: A cégvezető

Háy János
A cégvezető
Európa, 2020, 370 oldal
Háy János: A cégvezető

Háy János új könyve, A cégvezető a rendszerváltástól a napjainkig terjedően mesél az életünkről, és főképp korunk hőseiről, a vállalkozók és cégvezetők világáról, akik mindent megtettek az elmúlt évtizedekben, hogy előrébb jussanak. Ingatlanbefektetések, gazdasági tanácsadás, irodaépületek, kiskapuk és nagykapuk - életbe vágó döntések sorozata áll mögöttük. “A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve” - olvashatjuk a kötet fülszövegében. 

Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Jászberényi Sándor
A Varjúkirály
Kalligram, 2020, 320 oldal
Jászberényi Sándor: A Varjúkirály

A Közel-Kelet harcterein játszódik Jászberényi Sándor új kötete, amely a halálról és születésről, barátságról és elengedésről, a házasság magányáról és a gyerekkorról mesél. “De az igazi frontvonalak, ahogy a korábbi, keleti történetekben, úgy most sem a sivatagban, kopár fennsíkokon, szétbombázott városokban húzódnak és nem két hadsereg áll egymással szemben. A harc most is a szereplők lelkéért folyik, értük harcol a jó és a rossz, vagy ha úgy tetszik, Isten és Sátán vagy éppen Varjúkirály” - írta Kötter Tamás a könyvről. Nézd meg a könyv trailerét ITT. 

Marianna D. Birnbaum: Apu

Marianna D. Birnbaum
Apu
Magvető, 2020, 113 oldal
Marianna D. Birnbaum: Apu

Az édesapja életét meséli el új kisregényében Marianna D. Birnbaum. Az unásig ismert történeteket és az elhallgatott titkokat maga az apa mondja el élete végén a lányának egy (fiktív) magnószalagon keresztül. Dunaszerdahelyen született egy zsidó szatócs fiaként, majd egyik testvérével vaskereskedést nyitott. Sikerült ugyan a háborút bujkálva túlélniük, és újra talpra állniuk, de az államosításkor börtönbe kerültek, ahol a bátyját agyonverték. '56-ban feleségével és lányával az Egyesült Államokba menekültek, hogy mindent kezdhessenek elölről. “Valahol olvastam, hogy egy apa azt mondta, hogy a gyereke szíve egy második szív, ami az ő mellében a sajátja mellett dobog. Én is így voltam veled, de ezt sohasem tudtam kimondani."

Maros András: Két-három dán

Maros András
Két-három dán
21. Század, 2020, 336 oldal 
Maros András: Két-három dán

Humoros regényben mesél a barátságról és Magyarországról Maros András. A Két-három dán egy baráti hármasról szól, Magnusról, Mikkelről és Sorenről, akik az  egyetem alatt közös albérletben laktak, de aztán elsodródtak egymás mellől.  Néhány év múltán egyikük kitalálja, hogy össze kellene ülni, iszogatni, beszélgetni, de ha már összeülnek, adják is meg a módját. Egy budapesti hosszú hétvégével akarják egybekötni a viszontlátást. Amikor megérkeznek, Magnus azt mondja, muszáj picit beleszagolni a magyar vidék életébe. Így kerülnek Vöcköndre, ahol egy idős bácsi lesz a vendéglátójuk. 

Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát

Nyáry Krisztián
Általad nyert szép hazát
Corvina, 2020, 183 oldal
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát

Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Mi köze van Balassi Bálintnak és a kanásztáncnak Kölcsey szövegéhez? Miért tartotta közepes versnek saját művét a költő? Hány perc alatt írta Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét és van-e egyáltalán hiteles kottája? Miért nem akarta a 20. század elején Országgyűlés, hogy ez legyen a hivatalos himnuszunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adja meg a választ Nyáry Krisztián új kötete, amely a Himnusz és a himnuszok kalandos történetét meséli el.

Örkény István: Babik/ Egy négykezes regény tanulságos története

Örkény István 
Babik/ Egy négykezes regény tanulságos története
Helikon, 2020, 224 oldal
Örkény István: Babik / Egy négykezes regény tanulságos története

A Babik témáját Örkény István először filmnovella formájában dolgozta fel, majd Bacsó Péterrel és Makk Károllyal forgatókönyvet írt belőle. A forgatókönyvet – a rendező Makk Károly lett volna – a filmgyár vezetői azonban nem hagyták jóvá. Örkény ezért nem sokkal később úgy döntött, regény formában dolgozza fel a témát. A kötetből megismerhetjük egy négykezes regény tanulságos történetét is. Ezt - ami valójában regény egy regényről - Örkény a halála előtt egy évvel írta. 

R. J. Hendon: Gyomláló

R. J. Hendon
Gyomláló
Főnix Astra, 2020, 378 oldal
R. J. Hendon: Gyomláló

R. J. Hendon (azaz Juhász Roland) új regénye a 22. században játszódik, mégis erősen aktuális. Az emberiség ekkor már ott tart, hogy új biotechnológiai megoldásokkal választ talál számos problémára, és így egyre ellenállóbbá tudja tenni magát. A történet főszereplője Danyelle Gardens, egy londoni egyetemista, akinek élete egyik napról a másikra fenekestül felfordul, amikor egy buli után megtámadják.Ráadásul hamarosan rá kell jönnie, hogy az egész világ megváltozik körülötte - a változás pedig gyors és erőszakos. Civilizációnknak nem is egy, de rövidesen több különböző halálos járvánnyal kell szembenéznie.

Rubik Ernő: A mi kockánk

Rubik Ernő
A mi kockán
Libri, 2020, 201 oldal
Rubik Ernő: A mi kockánk

Fogtál a kezedben Rubik-kockát? Próbáltad kirakni? Ment? Nem ment? Sokan sokféle dolgot mondtak már a Rubik-kockáról, ami jelenleg is meghatározó kulturális jelenség, de maga a feltaláló még soha nem mondta el a saját történetét. A Mi kockánkban egy elképesztően nagy tudású ember enged bepillantást a gondolataiba, miközben megértjük, hogy a tanulás, a kreatív szemlélet és design mit jelent a mindennapokban. És közben megismerjük a kocka történetét, a feltalálásától a világsikerig és azon is túl. A könyv bemutatójáról ITT, a könyv visszhangjáról a világsajtóban pedig ITT írtunk. 

Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Szálinger Balázs
Al-dunai álom 
Magvető, 2020, 211 oldal 
Szálinger Balázs: Al-dunai álom

Szálinger Balázs első prózai kötetében a költői fantázia találkozik a realizmussal. Az Al-dunai álom egy utazás krónikája: Szálinger Balázs 2018 tavaszán a Vaskapu-szorosban töltött egy hónapot feleségével és születendő fiukkal. A Vaskapu nemcsak Jókai Mór Az arany ember című regényéből lehet ismerős, a helyszín ma is a történelmi-földrajzi közelség és ismeretlenség határmezsgyéjén mozog. Szálinger Balázs a Dunáról a Vaktérkép legutóbbi adásában mesélt nekünk.

Szaniszló Judit: Leli élete

Szaniszló Judit
Leli élete
Magvető,2020, 264 oldal
Szaniszló Judit: Leli élete

„Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér.” A Leli élete egy családtörténet, illetve annak mozaikos elbeszélése. Szaniszló Judit regényében semmi nem az, aminek látszik. A szerző saját maga helyett Leliről, Leli élete helyett családja életéről beszél, családregény helyett pedig személyes vallomást ír. A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy hol van az otthon, közben pedig felsejlenek a női sorsok Leli családjának múltjából: cselédsorban dolgozó nagymamák, házgyári lakásban élő szülők, kórházak,játszóterek, és mindennek a lenyomata egy 21. századi életben.

Szöllősi Mátyás: Illegál

Szöllősi Mátyás
Illegál 
Helikon, 2020, 224 oldal
Szöllősi Mátyás: Illegál

„Időnként sikerül annyira eltávolodnom gondolatban ettől a várostól, hogy már a szépségeit is látom, és olyankor, egy-egy szerencsésebb pillanatban, megérzem, milyen lehet csupán néhány napot eltölteni itt.” Szöllősi Mátyás új kötetében két kisregény kapott helyet. Az első történet, a Vendégjáték, egy ügyvéd és egy fiatal, emberöléssel gyanúsított zenész izgalmas és feszültségekkel teli párbeszédén alapul, amin keresztül Szöllősi szemérmesség nélkül mutat rá a pénz, a gátlástalan hatalom, a korrupció, a drogok és a hétköznapi rasszizmus mai magyar társadalomban meglévő jelenlétére. A kötet címadó szövege a jelenből kiindulva vezet vissza a kilencvenes-kétezres évek fordulójához, és az underground kultúra mélyrétegeinek fontos és izgalmas részét tárja fel az olvasó előtt, az akkoriban alkotó graffitizők veszélyes világát idézi meg. 

Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca

Térey János
Boldogh-ház, Kétmalom utca
Jelenkor, 2020, 472 oldal
Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca

Az egy éve június 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey János évek óta dolgozott a memoárján. Ez az ő korában elég szokatlan, ilyenkor még nem az összegzésen gondolkoznak az alkotók. A nyitó mondat meghitt családtörténetet is ígérhetne, de egy tragikus, traumatikus, elfojtásokkal teli családregénnyé változik, aminek elbeszélője nemcsak saját felnövéstörténetét írja meg, hanem Debrecen és a családja egymásba folyó kapcsolatát is. A kötetről ezt írtuk: “Általánosságban Térey mentális térképét ismerjük meg, ha ezt a térképet úgy képzeljük el, mint amikor egymásra rakhatunk több, különböző korban készült digitális térképet. Nemcsak kiterjedésében, hanem időbeliségében is látjuk a családjának történetét.” Olvass bele ITT!

Graham Moore: Bűnösök

Graham Moore
Bűnösök
Agave, 2020, 354 oldal
Graham Moore: Bűnösök

Az éjszaka fénye című bestseller szerzőjének új regényében a téma az igazság és az igazságtalanság. Graham Moore egészen pontosan az amerikai igazságszolgáltatás rendszerét veszi górcső alá. A Bűnösök csavart csavarra halmozva az utolsó oldalig fenntartja a feszültséget, és folyton meglepi az olvasót, miközben elemi módon ábrázolja korunk Amerikáját, gondolkodását és előítéleteit egy konkrét ügyön keresztül, amely alaposan felkavarta a kedélyeket a tengerentúlon. 

Tamás Zsuzsa: Tövismozaik

Tamás Zsuzsa
Tövismozaik
Magvető, 2020, 160 oldal
Tamás Zsuzsa: Tövismozaik

A költő és meseíró Tamás Zsuzsa első felnőtteknek szóló regénye egy fiatal képzőművész lány krízisekkel teli időszakát és a krízisekből való kilábalást beszéli el, sok év távlatából.  A névtelen főszereplő már családos emberként emlékezik vissza meghatározó szerelmi csalódására és édesanyja elvesztésére. A kötet fő kérdése, hogy lehet-e folytatni a párbeszédet valakivel, aki már nem él, és közben az a téma is fontossá válik, hogy miként formálják a személyiségünket a minket ért traumák. 

Kiss Nikoletta: Régmúlt napok fénye

Kiss Nikoletta
Régmúlt napok fénye
Libri, 2020, 460 oldal
Kiss Nikoletta: Régmúlt napok fénye

1949 Budapestjén járunk. A fiatal és ambiciózus Bárdossy Rebekának döntenie kell, hogy a tehetséges, ám nincstelen festő szerelmét viszonozza, vagy a tehetős és jó kapcsolatokkal bíró Breitner professzor udvarlását fogadja el. Gondtalan életére azonban nemcsak ez az érzelmi dilemma vet árnyat, hanem az egyre fokozódó Rákosi-diktatúra is. A regény másik szála 2017-ben játszódik Berlinben. A fiatal és sikeres galériatulajdonos Anna megtudja, hogy gyermeket vár. Nehéz döntés előtt áll, s ráadásul egy titokzatos férfi is felkeresi berlini galériájában. Az ügyvéd a nagyanyja, Bárdossy Rebeka negyvenes évek végén készült portréját nyújtja át neki. A festmény eredetét kutatva Anna régmúlt idők családi titkainak ered nyomába, hogy utazásának végén nem várt kérdésekre is választ kapjon.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Online lesz Könyvhét, mutatjuk az összes megjelenést!

A koronavírus-járvány miatt végül online térben rendezik meg a 91. Ünnepi Könyvhetet szepember 17-20- között. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) ma közzétette a könyvhét teljes könyvjegyzékét. 

...
Hírek

Dragomán: Egy körmérkőzéses Könyvhét talán megkapta volna az engedélyt

Hétfőn derült ki, hogy már egészen biztosan elmarad a szeptemberre halasztott Könyvhét. Dragomán György a Facebookon reagált a bejelentésre.

...
Hírek

Alekszijevics nélkül, de megtartják a Könyvhetet

A tervek szerint meg fogják tartani a tavaszról őszre csúsztatott Ünnepi Könyvhetet (hacsak a vírushelyzet addig nem rosszabbodik), a vásár díszvendégét azonban nem tudják Magyarországra hozni.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?

A Bookline Zöld ehavi adásában Frank Schätzing Mi van, ha megmentjük a világot? című könyve apropóján beszélget Litkai Gergely Ürge-Vorsatz Diána asztrofizikussal, a környezettudomány doktorával.

Szerzőink

...
Valuska László

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

...
Sándor Anna

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

...
Vass Norbert

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

A hét könyve
Kritika
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

Hírek
...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

...
Hírek

Margó Könyvek néven indít könyvsorozatot a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó

...
Hírek

Meghalt Szirtes András

...
Hírek

Egy vesszőhiba miatt ugorhat a Líra 12 milliós büntetése

...
Hírek

Murakami idén is az irodalmi Nobel legnagyobb esélyese a fogadóirodáknál

...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

...
Hírek

Elhunyt a Dumbledore professzort alakító Sir Michael Gambon

...
Beleolvasó

Roderik Six hátborzongató történetet írt az emberi alkalmazkodókészségről

...
Hírek

Népmesék, megelevenedő nevek és a víz történetei [Programajánló]

Olvass!
...
Beleolvasó

Roderik Six hátborzongató történetet írt az emberi alkalmazkodókészségről

A Helikon Margó Könyvek sorozatában megjelent Özönvíz egy ökológiai katasztrófa küszöbén játszódik és a kíméletlen túlélési kényszerről mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ughy Szabina novelláiból kiderül, hogy milyen áron válhat láthatóvá egy nő

Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ali Smith-nél két testvér próbálja túlélni a legrosszabb időket

Az Évszak-kvartett befejező részében a skót író ismét jelenünk legégetőbb kérdéseit vizsgálja, miközben a világ lassan karanténba zárul. Olvass bele a Nyárba!