Alekszijevics nélkül, de megtartják a Könyvhetet

Alekszijevics nélkül, de megtartják a Könyvhetet

A tervek szerint meg fogják tartani a tavaszról őszre csúsztatott Ünnepi Könyvhetet (hacsak a vírushelyzet addig nem rosszabbodik), a vásár díszvendégét azonban nem tudják Magyarországra hozni.

Könyves Magazin | 2020. augusztus 06. |

A koncertekre vagy a fesztiválokra érvényes korlátozások az Ünnepi Könyvhétre nem vonatkoznak, így Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a HVG-nek nyilatkozva azt mondta, továbbra is azt tervezik, hogy megtartják a rendezvényt, igaz, ha a járványveszély szeptember közepéig fokozódna, akkor felül fogják bírálni a döntésüket.

A könyvhetet ismét a Vörösmarty téren tartják, és a MKKE óvintézkedésekkel is készül: a 6 négyzetméter alapterületű standokon mindig csak egy-egy ember fog állni, a helyszínen könyvhetes szájmaszkokat osztogatnak majd, lesz kézfertőtlenítő, és a pénzt is gumikesztyűben fogják kezelni. A MKKE dedikálószigetekkel készülne, ahol egymástól távol lévő asztaloknál ülnének a szerzők, és fel fogják ajánlani a kiadóknak, hogy fontolják meg az „előzetes dedikáltatás lehetőségét”.

A rendezvényt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester fogja megnyitni, az idei díszvendéget, a fehérorosz Szvetlana Alekszijevicset ugyanakkor a MKKE - báemennyire is szeretné - a járványhelyzet miatt nem tudja elhívni Budapestre. Viszont nem mondanak le róla a szervezők, és jövőre újra meghívják.

Gál Katalin elmondta, hogy a Könyvhétre 147 kiadó adta be igényét a könyvesbódékra, ami 10-15 százalékkal nagyobb érdeklődést jelent a tavalyi évhez képest. A kiadóknak azért is fontos a jelenlét, mert a járvány nem kímélte az ágazatot; a G7 májusi, könyvpiaci becslése szerint az éves szinten nagyjából 50 milliárd forintos piac forgalma csak áprilisban 65-75 százalékkal csökkenhetett.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szeptemberben rendezik meg a 91. Ünnepi Könyvhetet

Új időpontban, a megszokott helyszínen rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, amelyet a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. A könyvvásárt szeptember 17-20. között tartják a Vörösmarty téren.

...

Veszélyben van a könyvhét és az egész könyvszakma

Komoly bajba került a könyvszakma a koronavírus-járvány miatt. Elképzelhető, hogy a könyvfesztivál után az Ünnepi Könyvhetet is el kell halasztani. Az MKKE a kormány segítségét kéri. 

...

Az egész európai könyvpiacot súlyosan érintette a járvány

Az írók és fordítók nagy része a járvány alatt elesett jövedelme tetemes részétől, az európai országok többségében pedig nincs olyan rendszer, amely kifejezetten a könyvágazatot támogatná - derült ki egy friss felmérésből.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Mit keres a 2026-os Margó-díj győztes kötetében Károlyi Csaba irodalomkritikus? Interjú. 

Szerzőink

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit