Anna
1987-ben Magyarországra települ Kolozsvárról a Szabó T. család, nem sokkal később pedig útnak indulnak →Marosvásárhelyről Dragománék is. A két tizenöt éves kamasz, ~ és Gyuri először egy →szombathelyi vendégség alkalmával találkozik. A fiú számítógépet szerel a házigazda sráccal, de bármekkora →geek is, felfigyel a copfos lányra, akit a vitrin tükrében lát elsuhanni. Vendégség vendégséget követ, mígnem a félelmeiket a határ túloldalán hagyó, a Nyugat-Dunántúlon még kissé idegen két tinédzser egymásba szeret. Hamar kiderül, hogy nemcsak az erdélyi gyökereik, hanem az →írással kapcsolatos eltökéltségük is közös. Véleményezik egymás szövegeit, egymásnak ajánlva írnak újabbakat, illetve feladatokat adnak a másiknak. Már nincsenek egyedül. Velük vannak a szavak. Kisvártatva hangversenyre kezdenek járni közösen. Alig múlnak el húszévesek, amikor összekötik az életüket, aztán szép lassan az egész világ megismeri a hangjukat. Lassan harminc éve házasok, és írjanak bár külön dolgozószobában vagy a közös kertjükben, azóta is elolvassák, javítják a másikat.
Fotó: Valuska Gábor
Átkelés
A →Rendszerújra című kötet egyik kulcsszövege. Egyfelől plasztikus leírását adja a határátlépés konkrét tapasztalatának, ugyanakkor tágabban is értelmezhető. A →határ az – olvassuk az ~ben ‒, ami elválasztja egymástól az ittet, ahova megérkezünk és az ottot, amit magunk mögött hagyunk. Az átkelés – olvassuk az ~ben ‒ megváltoztat, de az elbeszélő kíváncsiságból belemegy. És mintha volna egy harmadik réteg, és mintha az alkotásról is szólna a szöveg, és azt az állapotot vinné színre allegóriaként, amikor „vakon botorkálva” a nyelv elvesztésével dacolunk, amikor keresi még magát a történet, a tárgyaknak pedig, amikkel berendezzük a prózát, nincs még nevük. Megállni viszont – tanácsolja az ars poeticaként is olvasható szöveg – nem szabad. Hiszen, ha elég elszántan és kellően messze megyünk, hirtelen mindent visszakapunk. „Megint ott leszel – ígérik az ~ utolsó sorai –, és nemcsak te, minden más is, és semmi sem olyan lesz, mint amilyen volt, de hogy pontosan milyen, azt csak akkor tudod meg, ha már odaértél. Akkor majd állj meg, és nézz körül újra.”
Beckett
Dragomán György számos interjúban említi, mennyire fontos szerző számára Samuel ~. A Mutasd a könyvespolcod sorozatban például arról mesélt, hogy angolszakosként – amikor „még csak titokban volt író” – az ő műveiből is rengeteget tanult. Később angol nyelvű tanulmányt közölt ~ről, amo a The AnaChronisT című folyóirat hasábjain olvasható. 2005-ben lefordította ~ →Watt című regényét, valamint a Szép napokat is, az utóbbiból készült előadás 2014-ben volt látható a Katona József Színház színpadán. ~hez tartozik az is, hogy Dragomán előszeretettel hasonlítja azt a kilenc évet, ami A fehér király és a Máglya megjelenése között telt el, az ír szerző „siege in the room” (vagyis ostrom a szobában) periódusához. Ahhoz az alighanem az őrület határán áttáncolt négy évhez tehát, mely során ~ szinte megállás nélkül dolgozott, jóformán ki sem jött a szobájából, francia nyelvre váltott, megírta a trilógiát, a Godot-t és számos remek →novellát is papírra vetett.
Borbála lányai
Ahogy arról több helyütt beszélt, Dragomán sosem regényt kezd írni, elsőre mindig →novellában gondolkozik. Ezt érthetjük egyfelől úgy is, hogy minden kész rövidprózája mögött kirajzolódik egy meg nem írt nagyepika, másrészt előfordulhat – így történt A fehér király és a Máglya esetében is –, hogy a →novellák előbb ciklusokká kapaszkodnak össze, majd pedig regénnyé hizlalják magukat. Ennek a folyamatnak az emlékét őrzik A fehér király fejezetcímei. Viszont az sem kivételes, hogy némelyik történetcsoport megmarad a →novella és a regény közti köztes lét →határán, ciklusként. Ezek közé tartoznak a Döghecc, a Gát vagy a Lokátorállomás epizódjai, a →Rendszerújra lapjain Rabság címmel olvasható, de a Részegh Botonddal közösen jegyzett →Erőtáncban pedig festményekkel közösen közölt börtöntörténetek, illetve a 2018-ban megjelent rövidprózagyűjtemény zárótételeit jelentő ötrészes miniszéria, a ~, amelyben mintha Gustav Klimt Beethoven-frízének veszélyes és gyönyörű nőalakjait alakítaná Dragomán egy disztópikus világ boszorkányaivá.
cékla
„Céklapucoláskor mindig Paolo Sorrentino A nagy szépség című filmje jut eszembe, vagyis a Santát játszó Guisi Merli időtlen arca, ahogy, szerintem kicsit kajánul, azzal felel a mindenkit foglalkoztató kérdésre, mégpedig, hogy miért is eszik kizárólag gyökereket, hogy »la radici sono importanti«. Mert a gyökerek fontosak. Céklapucoláskor ezt a mondatot szoktam olaszul ismételgetni, és közben élvezem, hogy a tenyerem befesti a céklalé. Ha nem élvezném, akkor is befestené, úgyhogy inkább örülök neki, és már előre azon gondolkozom, milyen jó is lesz majd körömkefével ledörzsölni a nyomát a bőrömről” – olvasom a Főzőskönyv ~, a fontos gyökér című fejezetében, és arra gondolok, hogy milyen szép is ez. Elvégre a gyökerek (a diktatúra rettenete, a hiány, az abszurd átélése vagy éppen a →határtapasztalat) a Dragomán-életműben is roppant fontosak.
csipetke, vagyis bügyür
„Apám nagyon szeretett gulyáslevest főzni, bográcsban, lobogó láng fölött, vagy fazékban bent a kályhán, vagy spirituszfőzőn a hegytetőn, külön erre a célra előkészített és bedobozolt alapanyagokból, mindegy, mindig egyformán finom volt, ezerszer láttam, ezerszer ettem, százszor megpróbáltam, soha olyanra főzni nem tudtam, mint az övé. Amíg élt, nem is volt ezzel baj, nem volt értelme versenyezni próbálni a levesével, haza lehetett látogatni, újra és újra lehetett enni belőle” – ez a rész a Főzőskönyv Apám gulyáslevese című fejezetében található. Aztán így folytatódik a szöveg. „Amikor meghalt, akkor is maradt még egy nagy adag gulyásleves a fagyasztóban, a temetése után ettük meg, közösen, és akkor, ahogy azt a sűrű, sós, erősen köményes, enyhén csípős, mégis sima levet szürcsöltem, nemcsak azt tudtam, hogy utoljára eszem Apám levesét, hanem azt is, hogy most már az én gulyáslevesemnek is el kell indulnia ebbe az irányba, hogy meg kell valahogy találnom azt az ízt, amely ugyanolyan gulyáslevesélményt fog adni, mint amilyen Apám levesének élménye volt, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ezt az ő módszereit, technikáját és alapanyagait felhasználva nem tudom elérni.” Ennek a levesnek a része a ~, vagyis a ~ is. És amikor ehhez a részhez ér a receptben, akarom mondani a történetben Dragomán, világos lesz, hogy ~ az első nyelvi emlékei közé tartozik. Ha idézem a megfelelő szakaszt, és feloldom így a hullámvonalakat, világos lesz mindenki másnak is. „Most meg kell pucolni és fel kell vágni a krumplit, aztán lehet bügyürt csinálni, ami mindenki másnak csipetke, de nekem kétéves koromtól, amikor először segédkezhettem a gyártásában, bügyür.”
diszlexia
„A tollbamondástól félek a legjobban. A toll túl vastag az ujjaim között, folyton ki akar fordulni, a hegye a papírba akad, folyton pacákat köp a vonalakra. Pedig anya a saját aranyhegyű tollát adta nekem, hátha azzal könnyebben megy. Nem megy könnyebben, ugyanolyan nehéz, sőt, még nehezebb, mintha egy láthatatlan kéz fogná a toll végét és direkt a rossz irányba húzná. Egymás után hangzanak el a szavak, rohanok utánuk, de nem tudom utolérni őket, a betűk nem úgy kanyarodnak, ahogy kanyarodniuk kellene. Próbálok a padra támaszkodni, valahogy beletámasztani a könyököm, hogy ne legyen olyan nehéz a toll, a pacák szétdörzsölődnek. Már nem tudom, hol tartunk, két l vagy hosszú ó, már úgyis mindegy, megpróbálom kiradírozni, amit elrontottam, a tintát nem viszi a radír, pedig a kék felével radírozok, a papír átlyukad.” A részlet A belső ritmus című szövegből való, ami Horgas Tamásné Sikeres magyar diszlexiások című könyvében jelent meg, de elolvasható a Facebookon is. Érdemes, hiszen Dragomán a betűtévesztés mellett a hadarásról is őszintén vall, és roppant felszabadítóan hatnak a szavai.
Fotó: Valuska Gábor
Dragomán-kenyér
Dragomán György első novellája, amelyet tizenhárom évesen írt, egy fejbe lőtt diktátor történetét meséli el. Minthogyha megjósolta volna benne azt, ami Nicolae Ceaușescura várt 1989 karácsonyán. Hasonlóan kísérteties, hogy mintha előre látta volna a Covid alatti globális kenyérsütés-mániát, hiszen mire a járvány ideért, a vasban sült parasztkenyér-receptje – amelyet azóta méltán ~nek nevez a köz- és az irodalmi nyelv – addigra készen állt. (Előre biztosítva voltaképp a lakosság számára a túlélés zálogát.) Dragomán lassan húsz éve süt napi rendszerességgel kenyeret. Ha kész lesz, keresztet karcol az aljára egy éles kés hegyével, és legszívesebben vajjal vastagon kenve, sózva fogyasztja el. A Covid első tavaszán mi, a Könyves munkatársai is megsütöttük a magunk ~ét, és elégedetten csettintettünk, hogy a receptnek hála, remek házi pék lett belőlünk is. Ha megkóstolná a ~et, elégedetten csettintene alighanem Dragomán anyai dédapja is, a Sámuel nevű nagyváradi pék.
dráma
Dragomán György 2002 telén, a Katona József Színház felkérésére írta Nihil című első ~ját. A darabot egy felolvasó-színházi előadás keretében láthatta a közönség, a 2003-as POSzT-on. A Kalucsni az előzőnél jóval realistább, és a szerző szavai szerint önéletrajzibb – „[p]ersze, ahogy minden, amit írok, ez is csak nyomokban” – darab. Családi ~, kivándorlós ~, →határátlépős színdarab, barokkos világpusztulás. Az első jelenethez fűzött instrukció szerint a történet Erdély egy nagyobb városában, a nyolcvanas évek második felében veszi kezdetét. A Kalucsniból Rusznyák Gábor hangjátékot készített, később a Kolozsvári Állami Magyar Színházban futott belőle előadás, amelyet Visky András rendezett, az Ódry Színpadon 2017-ben lehetett látni a Máté Gábor-féle változatot, majd pedig Szikszai Rémusz vitte színre a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
Dzsátá
A fehér király történetét egy kisfiú meséli el tizennyolc epizódban. Sem a keresztnevét, sem pedig a családnevét nem tudjuk meg, azonban mégsem egészen névtelen, hiszen néhányszor elhangzik a szövegben a beceneve: ~. Ez – amint Dragomán Györgynek a budapesti Román Kulturális Intézet Kultúra Díjának átvételekor mondott beszédéből kiderül – a szerző gyerekkori beceneveinek egyike. Innentől Dragomán Györgyé, azaz ~é a szó. „A dzsátá ugyanis egy nyelvek közötti szó. Hatéves lehettem, amikor a román televízió vasárnap délelőttönkénti gyerekműsora folytatásokban sugározta Robert Louis Stevenson regényének, A fekete nyílnak a filmváltozatát. Én nagyon szerettem ezt a filmet, annyira, hogy egyfolytában csak nyilazni akartam, kaptam is karácsonyra édesapámtól egy íjat, igazi fekete tollas nyílvesszőkkel. A blokkban, vagyis a tömbházban, ahol felnőttem, vegyesen laktak román és magyar gyerekek, mindenki beszélte a másik nyelvét. Az elválaszthatatlanul hozzám nőtt nyíl miatt a Stevenson filmről neveztek el románul, az lett a becenevem, hogy szödzsátá neagrá. Ez a név természetesen túl hosszúnak bizonyult, úgyhogy nemsokára szödzsátára rövidült. Magyar barátaim lefordították a nevem, és nyílnak kezdtek becézni, de az meg túl rövid volt, és nem is hangzott túl jól, a gyakorlat azt mutatta, hogy a kétszótagos becenevek az ideálisak, úgyhogy egyszercsak leválasztották a román szó első szótagját és hozzátapasztották a magyarhoz. Így lettem szönyil. De közben az első szótagtól megfosztott román szó, a szödzsátából lett dzsátá is tovább működött mint becenév, és valahogy erősebbnek is bizonyult, a szönyilnál, és végül hosszú évekre ez lett a becenevem.” Săgeată neagră, azaz ~. A fekete nyílnak becézett kisfiú, aki elmeséli A fehér király történetét.
Erőtánc
Az ~ egy ősi rítus. Szavak nélküli átokmondás, lehunyt szemmel való igézés, varázstalanító varázslat. A siralomház vákuumába zárt folyamatos jelen, az idegpályák összegubancolásáig folyó párbaj. Az ~ Részegh Botond és Dragomán György a Bookart gondozásában, 2014-ben megjelent közös albuma. Előbbi Éjbeomlás című sorozatának darabjai közé organikusan épülnek be az utóbbi által jegyzett tébolytörténetek. Az ~ot ugyanis az őrület övezetében járják. Részegh Botond képei és Dragomán György szövegei pedig a tudathasadás előtti utolsó pillanatokat makrózzák. Nem egykönnyen szabadulunk az album hatása alól. Ha egyáltalán létezik szabadulás…
élmények
„Bárhol vagyok, élményeket próbálok gyűjteni, íróként sosem lehet tudni, miből mi lesz, gyűjtöm a tárgyakat, a mozdulatokat, a helyszíneket” ‒ nyilatkozta a Népszavának pár évvel ezelőtt Dragomán. Úgyhogy meglehet, egy író-olvasó találkozón viselt ruha vagy egy dedikáció utáni széles mosoly évek múltán egy →novellában köszön majd vissza ránk.
fekete hegedűs
„Amikor a gyorsabb nótákat gyakorlom, Apám hintaszéke is pattogósabban pörög előre-hátra, rám kiált, hogy tartsam szépen a ritmust, gondoljak a fekete hegedűsre, azt hiszem, hogy ez rendes gyakorlás, hát tudjam meg, hogy a fekete hegedűs minden éjjel kint a keresztúton gyakorol, háttal a holdnak, úgy, hogy lássa az út porába vetülni a vonója árnyékát, hogyha elég gyorsan játszik, akkor az árnyéka nem tudja már követni, leszakad a vonóról és ott marad a porban, mintha csak egy elnyújtott fekete pocsolya lenne, képzeljem el, hogy én is olyan gyors vagyok” – olvassuk az →Oroszlánkórus kötetnyitó →novellájában, a Vasvonóban. A ~ alakja aztán, és vele a Vasvonó balladisztikus, sötét és csoda szép világa a →Rendszerújra első szövegében, a Menedékben is visszatér, a →Borbála lányaihoz hasonló, ciklussá kapcsolódva össze így. Csakhogy ez esetben a két tétel két kötet között képez hidat.
filozófia
Miután a →szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, Dragomán György az ELTE angol–filozófia szakára jelentkezett, Eötvös kollégista lett, és a Láthatatlan Kollégiumnak is tagja volt. Főként az etika, valamint a politika~ érdekelte az egyetem alatt, a skót és a német etikával különösen sokat foglalkozott, és úgy tervezte, az útja majd a ~ doktori felé vezet. Aztán – ahogy a honlapján olvasható életrajzból kiderül ‒ rájött, mekkora munkát jelent megírni egy regényt, úgyhogy három év után abbahagyta a ~t. Az angolt elvégezte, sőt a hároméves PhD-képzést is, közben öt éven át írta A pusztítás könyvét. A 2002-ben megjelent első kötetéről egy, a Puskin Utca hasábjain megjelent interjúban a következőket mondta el: „[o]lyan regényt akartam írni mindezek után, amiben nincsen nyelvi megformáltság igazán, egy olyan ember fejébe próbáltam meg beköltözni, aki nem formálja meg nyelvileg a tapasztalatait, hanem érzelmi és indulati alapon él. Azt gondoltam ugyanis, hogy ez a valóság”.
Fotó: Valuska Gábor
Freedom
A 21. században gyakran előfordul, hogy a ránk zúduló temérdek információ nehezíti a világépítéshez elengedhetetlen koncentrációt. A minden iránt érdeklődő, a popkultúra legfrissebb trendjétől kezdve a gasztronómia legújabb fogásain át a politikai →filozófiáig sokmindenre kíváncsi →geekek különösen hajlamosak rá, hogy a multitaskingban fel→őrlődjenek. A Fideliónak ezzel kapcsolatban Dragomán György azt árulta el, hogy évek óta használ egy Freedom nevű internetblokkoló programot, amely távol tartja a világháló információ-rengetegétől, így a saját világainak építésére fordíthatja az ezzel nyert időt.
geek
A ~séget Dragomán György főképp a főzéssel, valamint a gasztronómiához fűződő viszonyával kapcsolatosan emlegeti. A Vasárnapi Híreknek adott interjúban „kísérletező geek”-nek, a WMN oldalán megjelent beszélgetésben „gyakran főző háziember”-nek mondta magát „erős geek beütéssel”, a Marie Claire-nek pedig úgy fogalmazott: „[én] kicsit geek módra főzök, érdekel a főzés kémiája és fizikája”. A ~ség azonban a technológiához való kapcsolódása vonatkozásában is megragadható. A tudomány mindig is érdekelte, és amint a Spekulatív Zóna blogon olvasható interjúból kiderül, Linuxot használ és tud programozni is. Néhány éve itt, a Könyvesen arról beszélt, hogy mindig is foglalkoztatták a gépezetek, és az írást is sokszor úgy látja, „mintha egy gépet építene”.
gőz
„Én legjobban a hétköznapi verőfényes délelőttökön szeretek a Rudas fürdőbe járni” – jelenti ki Dragomán György a Török András Budapest könyvében olvasható kisesszéjében. Aztán azt is megosztja velünk, miért is a ~ az egyik legkedvesebb és legfontosabb fővárosi helye: „[a]bból is szigorúan a régi részbe, az úgynevezett gőzbe, ott megteremtődik az emberben az időtlenség illúziója. Persze itt is változnak a dolgok, cserélődik néha a burkolat, a lelopott zuhanyfejeket is pótolni szokták többnyire, de a lényeg: a víz, a gőz, a kupola színes ablakain beeső fénypászmák nagyjából ugyanolyanok. Akkor szoktam idejönni, ha reménytelenül elakadok az írásban (persze nem csak akkor, de akkor mindig), hogy aztán a bal oldali sarokmedence 30 fokos vizében fekve, a kupola egyik zöld kis ablakát nézve rájöjjek a megoldásra”. Szóval így működik. Verőfényes, lusta délelőttökön a ~ csinál szerzőnk fejében a mondatoknak helyet.
gyerekszemszög
Ha végiggondoljuk a közelmúlt hazai prózairodalmának megjelenéseit, hamar kiütközik, hogy számos szerző ~ből mutatja be a szocialista múlt tragikus abszurdjait. Említhetjük Borbély Szilárd 2013-ban a könyvesboltokba került Nincstelenekjét, Barnás Ferenc A kilencedik című, 2014-ben megjelent kötetét, a még frissebbek közül pedig eszünkbe juthat Visky András Kitelepítés című regénye, amit 2022-ben az Év könyvének választottunk a Könyvesen. És persze a legmarkánsabb gyermekhangok között a helye →Dzsátának és Emmának is. Többek közt épp a Dragomán György által mesterien kimunkált ~nek köszönhetően számít A fehér király és a Máglya is prózairodalmunk legjelentősebb alkotásai közé.
Fotó: Valuska Gábor
határ
„Van itt minden, vascölöpök, betonoszlopok, villanypóznák, közöttük hol drótháló, hol vassodrony, hol szögesdrót, hol ruhaszárító kötél, egyes szakaszokon deszkapalánk, máshol omladozó téglakerítés, betonfal, láncok, kábelek. Hosszú részeken csak csíkban kiszórt fehér krétapor jelöli, sorba rakott kavicsok, kövek, tégladarabok, aszfaltrögök. Van, ahol az egész csak egy földbe karcolt vonal” – olvassuk az →Átkelésben, és megértjük egyből, hogy a ~ egyszerre áthatolhatatlan és halott. A ~ Dragomán György egyik legsokrétűbben használt szimbóluma. Számos értelemben kerül elő a →Rendszerújra szabadulástörténeteiben is. A Gát című szöveg esetén az elárasztott város és a szárazföld között húzódó ~vonal átjárható. A Cigiszünet vagy a Rendszerújra című →novellák a virtuális és valóságos közti mezsgyét hozzák játékba, Csendkirálynál a némaság áttörése, az Éhség című történetben a kannibalizmus a ~, a Koloncban pedig ugyancsak a víz alatti és a vízfelszín fölötti világ között rajzolódik ki a ~vonal. Ahogy a →Rendszerújra, úgy az →Oroszlánkórus szövegeire is jellemző, hogy műfajok határán egyensúlyoznak magabiztosan, és egyszersmind újra is írják a műfaji határokat.
harminc perc
„Ha nincs napi fél óránk olvasni, akkor nem érdemes élni. Ennyinek lennie kell” – mondta és írta már több helyen is Dragomán. Most lélegezzünk egy öblöset, és mantrázzuk mi is vele.
írás
„Írni nagyon sötét, fekete dolog, ahol az ember folyamatosan a megsemmisüléssel néz szembe. Amit írok, azt nagyon sokszor ki kell dobjam. És ez iszonyatos fájdalmas dolog, ez egy halálos dolog, életveszélyes. Egy regénybe belebukni, az életveszélyes. Az írás egy sötét depresszió tényleg, nem lehet vidáman írni. De én pont ezért nagyon erősen elhatároztam, amikor gyerekeim születtek, hogy én normális ember leszek; ha nem írok, akkor, ha törik, ha szakad, boldog leszek. És ezt nagyon kemény munkával csinálom: amikor írok, akkor nem vagyok egyáltalán boldog, de amikor kijövök a szobából, akkor igenis minden eszközzel azon igyekszem, hogy a lehető legszabadabban és boldogan éljek, mert csak így lehet elviselni.” – 24.hu
Jég
A ~ című →novella eredetileg az →Oroszlánkórus lapjain volt olvasható, aztán Turi Lilla egy komplett világot álmodott a Szíriából érkezett zenész, Khalid szikár története köré. Az illusztrációk önálló kötetté oldották az alig másfél oldalas, tömény szöveget – éppen úgy, ahogy a tonic és a ~ oldja frissítő long drinkké a legjobb gineket. A 2019-ben, a Magvető gondozásában megjelent kötetért Turi Lilla 2020-ban kiérdemelte az Év Illusztrátora elismerést.
képek
„Írni tizenhárom évesen kezdtem, egy képet láttam meg, olyan tisztán és plasztikusan, hogy úgy éreztem, le kell írnom. Azóta is ezzel kísérletezem” – olvasom Dragomán György életrajzában, amit a honlapján közölt, és sokszor az az érzésem, hogy a szövegei a festészet nyelvén megfagyasztott pillanatokat hoznak mozgásba azóta is. Adódott már úgy, hogy ennek az ellenkezője is megesett, erre kínál példát →Jég, hiszen itt a →novellából lett illusztrált kötet, sőt, pop-up tárlat is. Akárhogyan, Dragomán roppant képszerűen ír, a →Rendszerújra végén számos képzőművésznek mond köszönetet, a Máglya Emmájának az édesapja pedig festőként dolgozik, elmondhatjuk tehát, hogy képek tucatjai lesnek ránk a sorai mögül.
kovász
„Szeretnél megismerkedni a kovászommal? ‒ kérdezem a kelleténél gyakrabban gyanútlan vendégeimet. Szegényeknek nem nagyon van választásuk, mit lehet erre a kérdésre válaszolni, pláne azután, hogy már jóízűen és mit sem sejtve megették a nagy karéj frissen sült vajas kenyeret, amire még külön sóvirágot is szórtam nekik. Aggódva vagy kíváncsian, de mindig udvariasan bólogatnak, csak természetes, hogyne ismerkednének, ha már ilyen kedvesen unszolom őket.” Ez a bekezdés a Főzőskönyv Én és a ~om című fejezetében olvasható. Ez az egyik kedvenc részem a szóban forgó kötet írásai közül. Hogy miért? Mert újból és újból megelevenedik előttem a filmszerű jelenet, amint Dragomán György előszedi a hűtőszekrényéből a vadélesztőtörzsek és laktobacilus-kolóniák szürkésfehér csirizét tartalmazó kék csatos üveget, és rábírja a vendégeit arra is, hogy az elpusztíthatatlan, buborékos-habos masszába szagoljanak. A Főzőskönyv megjelenésekor a büszke szerző beszámolója szerint tizenkét éves volt a hűtőjében lakó ~, úgyhogy, ha jól számolom, lassan érettségiző korú lesz. Addig azonban száz meg száz →Dragomán-kenyérnek lesz még alapanyaga.
könyvespolc
„A megtépázott könyvespolcot nézem. Megtanulom életem legfontosabb leckéjét: a hatalom buta, analfabéta, nem tud olvasni, legfeljebb csak úgy tesz, mintha tudna, még ha elolvas valamit, akkor se érti meg, hogy mit olvas, mert igazából csak önmaga érdekli. Mindenben csak saját magát keresi, mindenhol önmaga torz tükörképére vadászik, azt hiszi, mindenhez köze van, pedig valójában önmagán kívül nincsen köze semmihez. Akkor még előttem van Orwell és Koestler és Szolzsenyicin és Kafka olvasása, a könyvespolcot nézem és megértem, hogy a polcon a szabadság van, a könyvek gerincei mögött egész világok rejtőznek, olyanok, amiket se megérinteni, se megérteni, se megsemmisíteni nem fog tudni soha a hatalom. Megértem, hogy a világon az írók a legszabadabb emberek, és azt is megértem, hogy utánuk mindjárt az olvasók következnek. Azóta is ez számomra a szabadság legfontosabb és legelemibb gesztusa, hogy bármit és bármikor választhatok, hogy nemcsak szabadon írhatok, hanem szabadon olvashatok is.” Ez a részlet Dragomán György a 2015-ös Ünnepi Könyvhét győri megnyitóján mondott beszédéből való. Mi, olvasók bátorítást meríthetünk belőle, és egyszersmind meghívást is kapunk, de amiatt is fontosak szerintem ezek a sorok, mert mint cseppben a tenger, vagy mint regénylapon a betű, benne foglaltatik Dragomán György egyik leg→lényegibb írói témája, a szabadság is.
lényeg
„A lényeg a munka, minden más csak a munka következménye. A lényeg: a lehető legjobb mondat” – bújik meg a ~ a Korunk hasábjain megjelent (és innen letölthető) Világ/hír című Dragomán-esszé jobbnál jobb mondatai közt.
Marosvásárhely
Dragomán György nagyapja alapította a ~i múzeumot, az édesapja pedig tanársegéd volt a ~i egyetemen, ám a visszaemlékezése szerint a családból őt, a tizenöt éves fiút érintette a legérzékenyebben, amikor felkerekedtek, és elhagyták ~et. A Szívnek adott, és a VálaszOnline felületén újraközölt interjúban Dragomán a következőképpen idézi fel a szülővárosához fűződő viszonyt: „[h]osszú ideig nem mentem vissza Vásárhelyre, mert nem lehetett, és mikor újra ott jártam, nagyon furcsa élmény volt. Rájöttem, hogy a város változik, és az emlékeim nem olyan pontosak, mint gondoltam. Kezdtem felismerni, hogy az emlékezet valójában fiktív konstrukció”. Az első →novelláját még ~en írta, és a szövegeihez azóta is számos alkalommal jelent számára kiindulópontot ~ elképzelt, emlékeiben rögzített városszövete, attól azonban óva int, hogy valaki A fehér király alapján próbáljon tájékozódni ~en. A litera stábja 2015-ben kísérte el a szülővárosába Dragománt, hogy egy, az indulás éveiről, valamint a művek születésének forrásvidékéről szóló portréfilmet rögzítsenek ott vele.
McCarthy
„McCarthy prózája olyan, mintha Móricz Zsigmond és Bodor Ádám a Károli Bibliából olvasnának fel egymásnak a vadnyugaton, közben a háttérben Tom Waits énekelne csendesen-fájdalmasan” – írta Dragomán György Cormac ~ról, és túl azon, hogy a nemrég elhunyt amerikai szerző stílusáról tűpontos definíciót adott, fordított is egy ~-részletet. Pár éve arról mesélt a Könyvesen, hogy amikor huszonegy éves korában egy amerikai kisváros könyvtárában levett a polcról egy ~-kötetet, lenyűgözte a semmi máshoz nem hasonlítható hang. Azt pedig egy Facebook-bejegyzésben idézte fel, hogy lett belőle ~-fordító, hivatalosan is. Dragomán Totth Benedeknek ajándékozta azt a passzust, amit az Átkelésből magyarított. Totth köszönte és a saját fordításába építette a szóban forgó részletet, de ragaszkodott ahhoz is, hogy az új kiadásban az olvasókkal is osszák meg, kitől kapott segítő kezet. Úgyhogy a 2022-ben a könyvesboltokba került Átkelés kolofonjában már Dragomán György is fordítóként szerepel.
novella
„Én abban hiszek, hogy minden novella mögött van egy regény, legalábbis kell lennie egy regénynyi titoknak” – nyilatkozta a →Rendszerújra megjelenése után a prae-nek Dragomán. Aztán hozzátette, hogy a ~írásban szerinte nagyobb a kudarc kockázata, és azt is megosztotta velünk, hogy a számítógépén számos félkész írás pihen. Vajon regényekké híznak vagy ~ként fejezi be őket? Egyelőre titok.
Nyugat-Berlin
2018 augusztusában, a Wissenschaftskolleg zu Berlin meghívására Dragomán György családostul ~be költözött, és Grünewald legnyugalmasabb részén töltöttek egy akadémiai évadot. Az ösztöndíj lényege, hogy a világ minden tájáról érkezett, pályájuk közepén tartó negyven tudós mellé minden évben egy író is beköltözhet a kutatóintézet Dragomán által „tudományos utópiaként” leírt kampuszára. Az ott töltött idő alatt az ösztöndíjasok megosztják egymással a saját területük legfrissebb eredményeit, kibeszélik a „mániáikat” – hogy aztán, eszmecseréik eredményeként új értékek szülessenek. Apropó, ~. 2022 januárjában Dragománt a Berlini Művészeti Akadémia is beválasztotta a tagjai közé.
Oroszlánkórus
Az ~t és a →Rendszerújrát nemcsak a →paratextusaik kapcsolják össze (mindkét kötetet a fiainak ajánlotta Dragomán), hanem a bennük szereplő szövegek hossza, a köteteken átívelő karakterek (mint a →fekete hegedűs), vagy éppen az, hogy ugyanúgy három évvel követte az első megjelenése a másodikét, ahogy három év telt el Dragomán György és Szabó T. →Anna fiainak születése között. Ezek mind erősítik azt az értelmezést, hogy érdemes testvérkönyveknek elgondolnunk az ~t és a →Rendszerújrát. Egy, a Népszavának adott interjúban Dragomán azt a javaslatot teszi, hogy olvassuk párhuzamosan vagy épp egymást felváltva a két kötetet. Hogy miért? Mert, mint kifejti „az Oroszlánkórus annyira optimista, amennyire én optimista tudok lenni, a Rendszerújra pedig a sötétséggel igyekszik a lehető legbátrabban szembenézni”.
őrlődni
„Alkotó embernek lenni: őrlődni a kíméletlen kétely és kegyetlen akarat irdatlan kövei között.” Tűpontos, Insta-kompatibilis prózaíró-meghatározás, ugye? Forrás: Dragomán György Instagram-oldala.
Őszierdő
„Őszierdő, őszierdő, őszierdő, kiabálja” az ~ című Dragomán-szövegben a jövőszökő, aki a „szegény, elkopott, szétpusztított szürke jövő”-ből érkezett, ahol nem maradt már egy csepp nyersolaj sem a föld alatt, így aztán afféle kattant katasztrófaturistaként szeretné átélni a pusztítás őrületét. A dermesztő →novella egy változata a Margó Irodalmi Fesztivál Umami című, a klímaváltozás témáját körüljáró kiadványában jelent meg, de a →qubiton is elolvasható.
Fotó: Valuska Gábor
paratextusok
Ha fellapozzuk a Dragomán György könyveinek belső címlapját követő, hagyományosan a dedikációnak szentelt páratlan oldalakat, felfigyelhetünk rá, hogy ezek egy családi tablót rajzolnak körül. A pusztítás könyvét az édesapjának ajánlotta Dragomán, A fehér királyt az édesanyjának, a Máglyát →Annának, a testvérkönyveket, az →Oroszlánkórust és a →Rendszerújrát pedig egyaránt a fiainak. A →Jég, a Főzőskönyv és az Adjuk meg a módját nem tartalmaz ajánlásokat, úgyhogy izgalmas kérdés, hogy a következő Dragomán-kötet tartalmaz-e majd ~at.
playlist
Dragomán György prózájának páratlan ritmusa van, a szerzőről pedig köztudott, hogy rengeteg zenét hallgat – gyakran írás közben is. Az →Oroszlánkórus bátorságnovellái között a zene az egyik legfontosabb kapocs: manelét és heavy metált, újévi koncertet és dzsesszdobot, latin balladát és koreai csajpopot is hallunk felcsendülni a mondatok mögül. Az Opera Magazinnak 2019 őszén adott (és a Fidelión utóközölt) interjú idején Tom Waits, Händel, Led Zeppelin, Kurtág, Thy Catafalque és Schubert voltak Dragomán ~jén, a munkazenék között. Ugyanekkor árulta el, hogy van egy félig kész története, amelyben egy operaházi villanyszerelő a központi figura.
qubit
Dragomán 2017. november 21-én közölte az első tárcáját a ~on. A később a →Rendszerújrában újrázó, egy foglyul ejtett időutazó történetét elmesélő Rament (a kötetben a cím első magánhangzója ékezetet is kapott) eddig nyolcvankilenc újabb →sci-fi követte a tudományos profilú portál hasábjain, A fényes jövő című sorozat darabjai itt egytől egyig elérhetők ‒ időutazók számára is.
Rendszerújra
A 2018-ban megjelent ~ című Dragomán-kötetnek az az alcíme, hogy szabadulástörténetek. Afféle disztópiaatlaszként írható körül ez a kötet, amely a félresikerültség, a kegyetlenség, a kiismerhetetlenség és a diszkomfort határhelyzetein vezeti keresztül az olvasót. A ~ kilátástalan helyzeteket vesz számba, amelyekből szabadulni kell ‒ ha lehet. Voltaképpen csábító csapdaként működnek ezek a szövegek, az pedig roppant paradox eset, amikor éppen szabadulástörténetek ejtik rabul az olvasót.
róka
A borítóról egy elnyűtt drótkerítés mögül kréta~-körvonal les ránk tettre készen és szelíden, Emma ~bundára vágyik, futás közben bezárt ~kra talál, sőt, a Magvető gondozásában megjelent kötet textil jelzőszalagjának is ~színe van: kétségtelen, a ~ a Máglya egyik központi motívuma. A szabadság és az üldözöttség dichotómiájához van köze, de tekinthetünk rá úgy is, mint Emma énszimbóluma. És volna itt még egy ravasz csavar: Herta Müller A ~ volt a vadász című, magyarul 2010-ben megjelent könyvének Dragomán írta ugyanis az utószavát.
sci-fi
A 2018-as Margó fesztiválon Dragomán György azt fogalmazta meg, hogy ő ~t írt voltaképp mindig is, és ezt támasztja alá, hogy az első nyomtatásban megjelent szövege, a →Rendszerújrában is olvasható Fuvar egy embercsempész és egy high-tech →határkerítést medveháton átlépő pár történetét meséli el. Dragomán nehéz, és feszült műfajnak gondolja a ~t, amiben lehet kísérletezni és játszani, amiből rengeteget lehet tanulni, amiben ő mindenevő és aminek nemigen hisz a →határaiban. Az emlegetett margós beszélgetés alatt olyan zsánerként határozta meg a ~t, ami „arról szól, hogy sokat kell írni gyorsan”, és arra is kitért, hogy a magyar irodalomban a ~nek gazdag hagyománya van, hiszen Karinthytól Spiró Györgyön át Bodor Ádámig sokan írtak ilyen jellegű történeteket, és szerinte jól feküdt volna a műfaj Örkénynek is.
számok
A ~ roppant fontosak Dragomán György írásaiban. Most csak találomra emelek ki néhányat közülük. Az író markáns emléke például A vajas kenyérben felidézett marosvásárhelyi blokkház negyedik emelete, vagy említhetném a Nagymama prím~ról szóló emlékeit, valamint a három, az öt, a hét és a tízméter magas trambulinokat a Máglya lapjain. Szóba kerülhetne akár az is, hogy negyvenkét fejezetből áll a könyv, ő pedig negyvenegy volt, amikor végzett vele, de beszélhetnénk a receptek összetevőinek pontos adatairól is. Lehetne sorolni számolatlanul. Egy biztos: Dragomán Györgynek ‒ aki az ötvenedik születésnapját éppen ma ünnepli ‒ eddig három regénye jelent meg, kiadott két főzőskönyvet és két novelláskötetet, írt két drámát és harmincnál is több nyelvre fordították már le a szövegeit.
Szombathely
Miután Dragomán György fogorvos édesapja és irodalomtanár édesanyja Pécs és Ajka után ~en talált munkát, itt telepedett le a család, a tizenöt esztendős Gyuri pedig a Nagy Lajos Gimnázium tanulója lett, és itt is érettségizett. Dragomán ~en tapasztalta meg a →határ mellettiséget, amelyet aztán számos írásába beépített, és a Nők Lapjának, 2016 májusában adott interjú szerint itt volt életében a legboldogabb: „1988. április negyedikén, este hétkor. Akkor volt Annával az első komoly randink. Valaki beszédet mondott, egy szobrot felavattak… valami történt a világban, amire már nem emlékszem, csak arra, hogy utána mi nem mentünk haza, hanem elmentünk sétálni”.
Fotó: Valuska Gábor
SZUVEN
A Dragomán György →novelláiban szereplő, végvidékeken lakó magányos figurák ‒ akik sok esetben kapuőrök és tolmácsok két világ között ‒ mintha egy író alakmásai is volnának. Egy íróé, akinek az alkotáshoz magányra van szüksége. Ennek a számomra legkedvesebb példája a Bóvli című szövegben található, ahol egy felirat készül épp, csupa nagybetűvel: „VÍZ ALATTI VILÁG – SÜLT HAL – SZUVEN”. A tábláról sejtésem szerint épp az „ír” hiányzik, aminek a pingálásával paradox módon épp amiatt marad adós a szövegben szereplő kereskedő, mert megzavarja egy látogató, így az →írás félbemarad. Márpedig Dragománnál nem ritka, hogy csúnyán megbánja az, aki megzavarja az idilli magányt. Még szerencse, hogy szerzőnknek a →Freedom offline nyugalmat szavatol.
terápia
„Ahogy a Deák téren a metrót vártam, egyszercsak odalépett hozzám valaki, a nevemen szólított, a gimnáziumi padtársam volt az, tizennégy éve nem láttuk egymást. A Stadionokig beszélgettünk, az írás érdekelte. Kérdezte, hogy attól, hogy ezeket a dolgokat megírtam, megkönnyebbültem-e. Nem, mondtam, ez a kérdés nálam nem így tevődik fel, nem azért írok, mert bizonyos tragikus élményeket próbálok feldolgozni, egyszerűen csak képeket látok és történeteket, az írás nekem kényszer és nem terápia. Persze ki tudja, lehet, hogy mégis az.” – litera.hu
történetek
„Nagymama közben egy almaszeletet márt a mézbe, azt mondja, nem kell mindent agyonlelkizni, a matek unalmas, a történeteknek meg az a dolguk, hogy egyszer véget érjenek.” ‒ Máglya
Ujházy-fröccs
A Főzőskönyvben Dragomán a szélsőségesen megosztó ételekről és italokról is őszintén nyilatkozik, és nem hallgatja el a gasztro→geek kísérletezései során esett kudarcait. Amikor például arról ír, hogy az ~öt – két rész olaszrizlinghez és egy rész kovászosuborka-levet kell adni Ujházy Ede útmutatása szerint – kimondottan kedveli, elejt egy fél mondatot arról az alkalomról is, amikor kipróbálta a gin-kovászosuborka-lét gin-tonic helyett. Azonban azt is hozzáteszi, hogy a végeredmény ihatatlannak bizonyult, ezért óva inti a hasonló kalandoktól az olvasót.
űrhajós
„Anya azt mondta, egyet se búsuljak, tud ő is buherálni nekem űrhajós ruhát, jobbat is, szebbet is, mint amit a boltban vesz Lacikának az apja.” Így kezdődik Dragomán György Ezüstálom című szövege, amely →gyerekszemszögből mesél el egy berhelt űrutazást. Azonban a →novella abból a szempontból is tipikus, hogy Dragomán letűnt, porladó, kísértetjárta romvilágaiban legtöbbször a buherálás ‒ ez a nagyon is kelet-európai tapasztalat ‒ segíti a túlélést, és segít átélni az olykor a felhagyott félperifériák talajából is kihajtó csodát.
világ
Tudják, hogy szól Dragomán György Instagram-profiljának a bemutatkozószövege? „Világokat építek, mondatról mondatra.” Márpedig ez a Dragomán lexikon →lényeg-szócikkével is szépen összeolvasható. Még lapozni sem kell, elég görgetni egy keveset.
vonatles
„Harmadéves egyetemista voltam” – írta nemrég az épp idén harminc éve megjelent Trainspotting fordításáról egy Facebook-posztban Dragomán György. „A kiadó sehogy se talált fordítót a könyvnek, vagy akit talált, az mind visszaadta, hogy egy szót sem ért belőle. Végül elkeseredésükben felhívták az ELTE angol tanszékét. Takács Ferenc tanár úr (később és azóta is atyai jó barátom, évekig tutorom a Láthatatlan Kollégiumban) vette fel a telefont, engem javasolt. Akkor én már ismertem a szerzőt, nem ijedtem meg a szövegtől, csináltam egy próbafordítást, és csodák-csodája, megbíztak a munkával. Nagyon rövid határidő volt rá, kitaláltam, osszuk el a könyvet Polyák Béla barátommal, úgyis különböző hangok beszélnek benne, jót fog neki tenni a két különböző fordító összehangolt hangja. Nehéz, szép és izgalmas munka volt, sokat tanultam belőle fordításról, írásról, az angol nyelvről, mindenről. Persze mindez még a net előtti időkben történt, roppant nehéz volt rájönni, mi micsoda. De végül meglett a hang, meglett a ritmus, lett magyar Trainspotting, aztán az egész életmű lefordult magyarra. Mi még az Acid House című kötetet fordítottuk le így Welshtől, de ezt már nem szerettem annyira, a Trainspotting viszont tényleg örök klasszikus.”
Watt
Az 1953-ban megjelent, 2005-ben pedig Dragomán György fordításában is a könyvesboltokba került ~ Samuel →Beckett tán legjelentősebb kísérlete annak ábrázolására, hogy a létezésben értelmet találnunk egyszerre szükségszerű és lehetetlen, mégsincs más választásunk, mint kutatni a lét értelmét. Dragomán matematikai kabarénak mondta egyszer a ~ot, a Magvető gondozásában megjelent magyar kiadás utószavában pedig a következőket meséli →Beckett második regényéről: „[e]lég csak belelapozni a könyvbe, máris látjuk, hogy nem egy átlagos regénnyel kerülünk szembe: cselekmény szinte nincs is, és még ezt a keveset is váratlan kitérők, dalok, versbetétek, mesterséges szöveghiányok, lábjegyzetek szabdalják és bonyolítják, közben ráadásul hosszú repetitív és permutatív listák aknázzák alá az olvasói figyelmet – tizegynéhány oldal is eltelhet azzal, hogy egy öttagú bizottság megpróbál összenézni, majd az a probléma, hogy miként lehetne odaadni a vacsora maradékait a nem létező kutyának, hosszadalmas és tekervényes megoldási kísérletek után egy végeláthatatlan családfába torkollik, és ha ez még mind nem lenne elég, a szöveg egyes pontjain már a nyelv is elkezdi elveszteni értelmét, megváltozik a szavak, mondatok sőt, a betűk sorrendje is. Beckett életrajzírói közül többen idegösszeroppanást sejtenek a regény hátterében, ám ezt a szövegen kívül egyéb bizonyíték nem támasztja alá, mi több, a szemtanuk és kortársak határozottan cáfolják a feltételezést, ám a szöveg nem mindennapi természetéből szinte egyenesen következnek az efféle vádak.”
zakuszka
A ~készítés több szempontból is a prózaíráshoz hasonlítható. Kitartás szükséges hozzá, munkabírás meg türelem. Abból az aspektusból ráadásul az előbbi a nehezebb, hogy az utóbbihoz jó esetben nem kell se húsdaráló, se lekvárfőző üst, se parázs. „Augusztusban – írja a Főzőskönyvben a hagyományos, erdélyi ~ról Dragomán ‒ ipari mennyiségben készült, tüzek gyúltak a kertekben és a blokkok között, mázsaszámra pörkölődött a parázson a padlizsán, hatalmas üstökben fortyogott aztán a hagyma, a darált gogos (pritamin) és a vinetta (padlizsán) és a paradicsom narancsvörös keveréke, egyes helyeken (nálunk például) gomba és paszuly is került hozzá.” Aztán megpendíti, hogy tudomása szerint a Moldvából menekült családok révén érkezett Erdélybe a „sós-ízletes zöldséglekvár”-recept, és a beköltözők között voltak a saját felmenői is. Nem állítja ugyan, hogy a Dragománok hozták →Marosvásárhelyre a tökéletes ~arányokat, a Dragomán lexikon összeállítója azt gyanítja viszont, hogy a regények és a rövidebb szövegek mögött is ott lapul azért a szerző ifjúkori éveinek ~tapasztalata.
