Megjelent görögül Dragomán Máglyája

Megjelent görögül Dragomán Máglyája

ro | 2022. május 12. |

Dragomán György a Facebookon adta hírül, hogy már görögül is olvasható a Máglya című regénye, a kötet a Klidarithmos Kiadó gondozásában jelent meg:

A Máglya eredetileg 2014-ben jelent meg, főhőse pedig az árván maradt Emma, aki a nagymamája mellett tanulja az életet és a szabadságot - egy olyan országban, ahol ezzel együtt is még nagyon érződik a letűnt diktatúra; a nyoma még sokáig megmarad. "A regény két nő, két generáció párhuzamos története, nevetés és felejtés könyve, egyszerre diszkrét és hangos, egy mágiából és emlékekből alkotott meleg burok, melyet csak az elnyomottak memóriája képes megrepeszteni" - írtuk kritikánkban. Dragomán Györggyel a könyv megjelenése után interjúztunk is, akkor például a következőket mondta: "Nem gondolom, hogy valaki más bűnét magadra tudod venni, vagyis bizonyos szinten gondolom, mert hiszek a vezeklésben. Az áldozathozatal fogalma mélyen érdekel, de ebben a könyvben nem elsősorban ezt akartam vizsgálni. Ha adhatnék egy tanácsot magamnak vagy bárkinek, akkor az az lenne, hogy sose hozz olyan áldozatot, amit önként nem vállalsz. A szabadság azt jelenti, hogy a történtek dacára is tudsz szabad lenni, hogy igenis szembe tudod mosolyogni ezt az egész szörnyűséget."

A könyvet tavaly nyáron a színész Daniel Brühl is méltatta, akinek Daniel Kehlmann ajánlotta figyelmébe a regényt.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Dragomán György Máglya című regényéről írt a New York Times

Méltató kritikát kapott Dragomán György Máglyája a New York Timesban. A regényről, amely Ottile Mulzet fordításában jelent meg angolul, Rebecca Makkai írt.

...

Színdarab lesz a Máglyából

...

Hallgasd meg a Máglyát!

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Folytatjuk nagy őszi könyvajánlónkat.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Hírek
...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon