Dragomán gyerekként már istencsászárról írt

Dragomán gyerekként már istencsászárról írt

Mindenkinek volt egy első. Olvasóként mindig az újabb és újabb könyveket várjuk kedvenc íróinktól, költőinktől, de megfeledkezünk arról, milyen volt az első könyvet megírni: kiállni és megmutatni, ami addig csak titokban készült, majd elengedni a szöveget. Beszélgetés írókkal az első lépésekről, az első sikerekről, pofonokról és visszajelzésekről.

Könyves Magazin | 2021. május 28. |

Dragomán György első, akciójelenetekkel felpörgetett, sötét és misztikus könyve, A pusztítás könyve 2002-ben jelent meg. A 26 éves főszereplőt, Fábiánt elküldik egy titokzatos, kelet-európai táborba, ahol találkozik a Kormányzóval. A 2003-ban Bródy Sándor-díjat nyert kötetet nevezte a kritika radikális regénynek és markáns, súlyos prózának is, a díjátadón kiemelték, hogy a Sátántangó óta nem láttak olyan regényt, amelynek szerzője ennyire tudta volna, hogy a stílus mindenekelőtt élet- és világszemlélet. Hogyan jutott el a tizenhárom éves korában megírt, istencsászárról szóló novellájától az első regényéig? Dragomán György az első regényéről.

Hallgasd meg: Podbean, Apple Podcast, Spotify, Google Podcast

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A mesélés egy szertartás [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

A Könyves Magazin és a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum közös podcastjében Takács-Babicz Lilla pszichológus-meseterapeuta mesélt mesekultúráról, biztonsági buborékról és a kortársak hatásáról.

...

Nácik, fűzők és self branding - Coco Chanel 20. százada [podcast]

Coco Chanel életéről, karrierjéről, örökségéről beszélget Szeder Kata és Valuska László.

...

Janikovszky Éva, Dekameron-projekt és A nomádok földje [10 perc Könyves]

Havonta 10 percben szóban is összefoglaljuk, mi volt a hónap legfontosabb irodalmi vagy könyves témája, mit választottunk a hónap könyvének és még egy adaptációt is ajánlunk. 

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén