A mangóvágóról még annyi kiderült, hogy mandulaalakú a pengéje, viszont az író még keresi azt a termelőt, aki a pengére való mangót termesztene – a boltban való válogatást ugyanis leginkább a lánykéréshez tudta hasonlítani („vajon megfelelő lesz a mangó?”). De a bemutató elején természetesen szó esett a gasztrokezdetekről is: fontos mérföldkövet jelentett például az az interjú, amelyben a dobozban történő panírozásról beszélt, ahogyan az interneten megosztott kenyérreceptje is. Utóbbit mi is megsütöttük a karantén alatt, beszámolónkat itt tudjátok elolvasni:
Dragomán György megmentette az életünket már évekkel ezelőtt, de csak most jutottunk el odáig, hogy felfogjuk. Három kenyerünk közül az egyik kovásszal készült, a másik élesztőből, a harmadik élesztőporból, de van teljesen fehérlisztes és tönköllyel kevert is.
Tovább olvasokAz első receptjét még az Eötvös Collegiumban írta Dragomán; akkor már írta a regényét („Nem tudtam akkor még annyira főzni, írni viszont már tudtam, csak még nem tudtam róla”). A faliújságra kitett receptre mindenesetre az első visszajelzés az volt, hogy „baromság – az egyetemista nem főz”. Ez viszont nem szegte kedvét, és az utóbbi években is előszeretettel oszt meg recepteket, immáron a Facebookon, ezek közül a finn lazacleves ment nagyot.
Dragomán György fejében amúgy egyszerre három szoftver fut, ezek a következők:
- az írás
- az élet és annak öröme
- a főzés.
Utóbbi folyamatosan foglalkoztatja, most például az izgatja, hogy vajon lehet-e kuktában tejszínt karamellizálni. Bár elismerte azt is, hogy néha jobb gondolkodni bizonyos dolgokon, mint megcsinálni, és néha jobb elképzelni azokat, mint megkóstolni. Ezen a ponton Mautner Zsófia felolvasta az Adjuk meg a módját! első mondatát, amely akár gasztroírói ars poeticának is beillene:
„Főzést tervezgetni szinte jobb, mint főzni, evésre emlékezni szinte jobb, mint enni”.
Ha már konkrét ételek szóba kerültek, Dragománt mostanában az is eléggé foglalkoztatja, hogy milyen lenne például egy céklaramen. Ezt valószínűleg sosem fogja megfőzni, de olyan sok minden kell bele, hogy sokat lehet rajta gondolkodni. A főzésről való gondolkodást érzékibbnek tartja, mint az írást általában, és az est egy későbbi pontján felemlegette Lator László Piac című versét. „Ennél erotikusabban még nem írtak ételről” – mondta Dragomán György. A verset amúgy ITT végig lehet olvasni, de ízelítőként álljon most itt egy rövid idézet belőle:
„Ez délies, csak zsírosabb világ,
vastag gyönyörrel habzó földi éden.
Izzadt füstölt, paprikás szalonnák
a súlyos nap kemencemelegében.”
A bemutatón nagy figyelmet kaptak a konyhai eszközök, kiegészítők is. Dragomán magát puristának vallja, de annyira kíváncsi, hogy mindig vesz új dolgokat – vagy épp ajándékba kapja őket. Arra azonban még ő sem vetemedett, hogy vegyen magának egy tojássárga-okádó műanyagbékát (ez lényegében egy olyan szerkentyű, amely elválasztja a tojássárgáját a fehérjétől), de szemlátomást nagy becsben tartja azt a tortilla-nyomót, amelyet a felesége, Szabó T. Anna hozott neki egy külföldi útról. Ekkor viszont előkerült egy gumitojás is („nem tudom, miért kaptam”), az író pedig kapott az alkalmon és elmondta, hogy fiatalon nagy kedvence volt Tamási Árontól a Jégtörő Mátyás, amelyben az öregember a hóna alatt melengetett egy lidérctojást (ITT végig is lehet olvasni).
Dragomán György általában az írást követően szokott főzni, amit nemcsak azért szeret, mert fizikai tevékenység, de rögtön eredménye is lesz. „Írni olyan, mint száznapos tojást készíteni” – mutatott rá, komolyabban pedig hozzátette, hogy a főzés abban is segít, hogy ne hülyüljön bele az írásba. „Valószínűleg nem tudtam volna megírni a Máglyát, ha nem főzök közben” – árul el egy meglepő részletet. Az írás az ember egész életét áthatja, és időnként tud depresszív lenni, meg kell tanulni ugyanakkor ellentartani a sötétségnek:
„Rájöttem, hogy meg kell tanulnom élni, hogy túl tudjam élni a könyveimet”.
A főzésben kiváló partner a felesége, Szabó T. Anna, aki legalább olyan kíváncsi és lelkes, és ugyanolyan nyitott az új ízekre, mint Dragomán György („Nagyon jól egymásra találtunk ebben is”). Egyszer a házi vaníliafagylaltot például rózsaborssal dobta fel, és nagyon jó lett a végeredmény. „Ő tényleg fűszermániás” – mesélte nevetve Dragomán. A családban viszont nem mindenki repes az író megszállott főzési periódusaitól: a paradicsomos fuszulykalevest például már rengetegszer elkészítette: „Amit megfőzök, azt megeszem, de lehet, hogy én eszem meg”. A főzési mániája a gyerekei kálváriája, akik néha fel is lázadnak. Egy időben például előszeretettel kísérletezett a kimchivel (Mautner Zsófiától kapott is egy könyékig érő kimchi-kesztyűt a bemutatón). Ezen a ponton még Dragomán is elismerte, hogy a kínai kel egy „brutál trutyiban” erjed, az egyik gyereke pedig egyszer kerekperec kijelentette, hogy abból a hűtőből, amiben a kimchi volt, ő nem kér semmit. Vannak viszont sikerek is: az író most pizzával kísérletezik, és azt még nem unta meg a család.
Az írás amúgy nála szorosan összekapcsolódik az emlékezettel. A nagyon sok főzésből fejben áll össze egy ideális főzés, azt szokta leírni. Például az omlett szerinte a ritmusról szól, és rájött, hogy ez végül is jazz, és úgy kell megírni az omlettreceptet, mint egy jazzdarabot. Néha viszont évekig tart megírni egy receptet, hiszen sosem akkor jegyzi le ezeket, amikor éppen megfőzte az adott ételt. Dragomán György ugyanakkor nem tartja magát klasszikus hedonistának:
„A hedonizmus nálam mindig kontrollált, megfontolt dolog”.
