- Erdélyben felnőve lehetett olyan könyveket olvasni, mint Lajos Mari szakácskönyvsorozata, de Magyarországgal ellentétben, ott remény sem volt például egy ananászos-banános palacsintára. Dragomán György és Szabó T. Anna is álmodozott gyerekként nagyon egzotikus ételekről, miközben kovászos uborkát ettek, mert csak az volt. Közben elképzelték, hogy az uborka az a vágyott étel, amiről képzelődnek, így készültek az élményre.
Dragomán szerint az éhség és a vágy összekapcsolódik, jobban esik az étel, ha ábrándozunk róla, készülünk rá.
- Az egyik legtervezettebb étel, amire emlékszik gyerekkorából, a lencsefőzelék volt, mert a Ceausescu-rendszerben valamiért lencse sem volt. Ahhoz képest, amikor az apja emlegette, hogy milyen jó a lencsefőzelék, egy év múlva lett hozzá lencse. Akkor a gyerek Dragomán már sokkal többet várt tőle, ezért csalódás volt neki - később persze megszerette a lencsét is.
- A hiánygazdaság mellett az is számított, hogy recepteket sem ismertek. Minden alapanyag meg lett volna például egy muszakához vagy a pizzához, csak nem tudtak róla, nem volt meg hozzá a kulturális érintkezés. Neki ez nagy lecke volt arról, hogy mit jelent valójában a bezártság.
- Az igazi emlékezés nagyon szenzuális, viszont a kultúránkban mostanra túl hangsúlyossá tettük a vizualitást. A valódi emlékekben az ízek és illatok is kulcsfontosságúak, fontosabbak, mint a vizualitás. Az irodalomban ennek nagy hagyománya van, például a Madeleine süteménnyel kezdődik Az eltűnt idő nyomában. Nála a Máglyában fontos emlékezéstámpont volt, hogy hogyan esznek, hogyan főznek.
- Az étel lehet egy kulturálisan konzervatív öndefiníció, ha te csak ezt vagy azt vagy hajlandó megenni. Az egyes diéták ugyanakkor rítusok is, például, ha valaki vegán, vagy valaki nem eszik cukrot, az amolyan valláspótlék lesz, mert olyan intenzitású létkérdéssé válik.
- Dragománnak hatalmas gyűjteménye van szakácskönyvekből, és úgy kell visszafognia magát, hogy ne vegyen újabbakat. Ahogy verseket vagy prózaköteteket, szakácskönyveket is rendszeresen olvasgat, mert érdekli - sőt, e-bookon is olvas szakácskönyvet.
- Nagyon szereti a Vogue étteremkritikusának egy gondolatát, Jeffrey Steingarten szerint ugyanis, ha meg akarunk tanulni igazából főzni és magunkról megtudni valamit, akkor egy olyan dolgot, amit utálunk, meg kell próbálni megszeretni vagy megérteni, hogy miért utáljuk. (Steingartennek ez a kimchi volt.) Dragomán a koriandert szappanízűnek érzi, ami szerinte genetikai dolog lehet, és egy másik növény, amit nem szeret, a rukkola. Steingarten nyomán viszont nagy felfedezés volt neki a hal.
- A kedvenc étele a paprikáskrumpli, de a Főzőskönyvben nem szerepel ilyen recept, mert még nem találta meg az ideálisat.
- Tervezi folytatni a Főzőskönyvet, mert nincs benne minden, amit szeretett volna, és nem is nagyon tudja abbahagyni.
“Amíg élek, főzni fogok.”
- A regényeiben is fontos a szenzualitás, az első regénye első oldalán van egy nagyon intenzíven leírt almahámozás és almaevés. A meg nem jelent írásaiban is, a második novellájában már egy vacsorát írt le: ebben az egyik szereplőnek robotkeze van, ami nagyon kínos, mert nyikorog.
- A főzés neki jó kilépő az írás szellemi világából, ahol mindig a jeleneteken gondolkodik. Irigyelte a festőket, szobrászokat, akik valami fizikait csinálnak, és a főzés neki ilyen: úgy kreatív, hogy az nem vesz el az írástól.
- Az írás annyiban konstrukció szerinte, hogy az ember valójában nem mondatokban gondolkodik, amikor a valóságot átéli. Az első könyvében (A pusztítás könyve) a főszereplő nagyon szenzuálisan éli meg a világot, ez “egy empirista akcióregény”, a figura “a nyelv előtti állapotban érzékel”. Viszont főzés közben Dragomán nem kezd el mondatokat megfogalmazni például a cékláról, nem is lenne jó, “odaégne minden, nem lehet kétfele figyelni”, ott a céklával való intenzív viszony kialakítása a cél - később, a dolgozószobában lehet szavakat keresni.
- Olvasmányélményei is vannak, amiben számára emlékezetesen vagy jól ragadták meg az evés-, illetve ízélményt. Ilyen például Charles Fraziertől a Hideghegy vagy Hemingwaytől A Nagy Kétszívű folyón című kétrészes novella. Sok olyan példa van szerinte, ahol nem biztos, hogy jó az étel, de úgy írják le, hogy megkívánjuk.
A teljes beszélgetést itt tudod meghallgatni.
