Ha valaki akár csak egy kicsit is klausztrofóbiás, jobb, ha nem fog bele Dragomán György legújabb novelláskötetébe, abban ugyanis a bezártság jelenti a legalapvetőbb életérzést. Hol szűkebb, hol tágabb kontextusban, de a Rendszerújra történetei módszeresen a beszorítottság, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség állapotából indulnak ki. A szereplők számára a legfőbb tét a szabadulás, amelyért – ha másképp nem megy – még az életüket is fel kell áldozniuk.
Dragomán György: Rendszerújra
Magvető Könyvkiadó, 2018, 224 oldal, 3699 HUF
Mindez nagyon sokféle formában jelenik meg a kötetben, hiszen maguk a novellák is elég változatosak, már csak amiatt is, mert tizenöt év terméséről van szó. Viszont témától, kortól, szereplőktől és helyszíntől függetlenül mind a bezártság, mind a kitörési vágy motívuma stabilan jelen van szinte mindegyikben. Vannak olyan történetek, amelyek konkrétan egy zárt térben, börtönben vagy menekülttáborban játszódnak, van, amelyben egyenesen le van szíjazva a főszereplő, és akadnak olyanok is, amelyekben az emberek technológiai vagy egyéb hatalmi rendszerek állandó ellenőrzése alatt állnak. De a tehetetlenség más dimenziói is megjelennek ezekben a világokban: az angyalok nem tudnak repülni, az agykapacitásunkkal mások rendelkeznek, a gondolatok szabadsága többé nem létezik.
„Ez a hely nem a büntetésről szól, nem az átnevelésről, és nem is a megsemmisítésről, egyetlen célja a megszüntetés. Akit ide zárnak, az anélkül szűnik meg létezni, hogy elnyerhetné a pusztulás szabadságát, a lét és a nemlét közötti mezsgyére kerül, létezésének egyetlen értelme, hogy tudja, többé már nem létezik. Gondolkodik, tehát nincs.” (Rabság)
A Rendszerújra novellái – ahogy azt az alcím is jelzi – szabadulástörténetek, azonban jellemzően nem a pozitív kicsengésen vagy happy enden van bennük a hangsúly. Dragomán világában ugyanis minden szabadulási kísérletnek súlyos ára van. Erről szól például maga a címadó szöveg is, amely egy olyan elképzelt jövőben játszódik, ahol az ember szó szerint ki van szolgáltatva a hatalom gépezetének, azaz a technológiai kontrollnak. A gondolatkísérletben a diktatúra új szintre lép, az ember viselkedését, cselekedetét és gondolatait egy kontaktlencseként beépített ultrafejlett számítógép tartja kordában. Minden – a rendszer szempontjából – pozitív tettért hazafipontokat lehet kapni, amelyek például olyan jutalmakra válthatók be, mint egy reggeli forró zuhany. Kibúvóknak és kihágásoknak helye nincs, a rendszert kijátszani szinte lehetetlen. A sztori pikantériája, hogy erősen hajaz a Kínában mostanában kiépülő pontrendszerre, amelynek központjában szintén a megfigyelés és lakosság jutalmazása/büntetése áll. A kísérteties az, hogy ez a novella előbb született meg, minthogy a valóságban a digitális diktatúra élesedett volna.
Dragomán György: Gondolkodni kell azon, hogyan őrizhető meg az emberség a technikai feltételek ellenére
Fotó: Nagy Márton Dragomán György nem tartja magát sci-fi írónak, de azt vallja, hogy bárki írhat bármiről. Őt például kifejezetten érdekli mind „a kelet-európai buhera mátrix", mind pedig a technológiafejlődés által felmerülő metafizikai dilemmák. Szerinte ugyanis mindenkinek kötelessége...
A kötetbe az egyes, különálló történetek mellett bekerültek olyan novellafüzérek is, amelyek ugyan más-más szereplőkről szólnak, de hasonló világokban játszódnak. Visszaköszön több írásban például a Rendszerújrában felépített futurisztikus társadalmi rend is. Dragomán több verzióban eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha a jövőben a technológiai alapú önkényuralmi rendszerek vennék át a hatalmat. Elképzelte, hogy mi lesz az ember és gép fúziójából. Vagyis mi fog történni az alapvető emberi értékkel – a szabadsággal, az önálló gondolkodással, az alapvető jogokkal – ha a gépek még jobban a testünk, és az elménk részeivé válnak, és mi várható, ha az egyre fejlődő technológiát a hatalom a szabad akarat megtörésére, az individuum elnyomására fogja használni.
A Rendszerújrában nemcsak a jövő kérdéseit feszegető, sci-fibe hajló novellák vannak, hanem a múltra is reflektál néhány szöveg, viszont többnyire ezek sem választhatók el a hatalom témájától. A Ceaușescu-rendszert idézi meg például a Puskák vagy galambok című szöveg, amely a történelmi „békeharc” egyik fontos pillanatát örökíti meg. Ez a novella egy 1986-os tökéletesen értelmetlen romániai népszavazás emlékén alapul, amelyen a békéről kellett szavazni. A Gát című történetben pedig a diktatúra egy másik arca, a romániai falurombolás jelképévé vált, víztározóvá alakított Bözödújfalu jelenik meg, mint titokzatos, halálba hívogató víz alatti város.
Dragomán György: Fogunk még látni durva technológiai diktatúrákat
Fotó: Chripko Lili A Margó Irodalmi Fesztivál vasárnap sajnos véget ért, viszont van egy jó hírünk: a beszélgetések egy része ITT visszanézhető. Szóval ha lemaradtál valamelyik programról, vagy szívesen meghallgatnád újra, amit a kedvenc íród mesélt, most megteheted....
A kötetet egyébként lehet úgy is olvasni, mint ami nemcsak a szabadulásról, hanem a határátlépésről is szól. Ezt főként a könyv második novellája, az Átkelés erősíti meg, ami egyfajta előszóként értelmezési keretet adhat az összes szöveghez:
„Sok mindent hallottál arról, hogy mi van a határon túl, van, aki azt mondja, csupa rossz, van, aki azt, csupa jó, van, aki azt, hogy félelmetes és nevetséges dolgok keverednek ott egymással, minden kiszámíthatatlan, semmi se olyan, mint az innenső oldalon. Attól félsz, az átkelés meg fog változtatni. Akik átmentek, mind megváltoztak.”
Dragomán György legtöbb szereplője ugyanis konkrétan vagy átvitt értelemben, de a határokon szeretne átlépni. Van, aki menekültként egy high-tech határkerítésen kel át, van, akit az élet és a halál határa csábít, és van, aki a test keretein próbál felülemelkedni. A Rendszerújra hősei ugyanis többnyire nem akarnak és nem bírnak a zárt keretek között maradni, az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy képesek lesznek kitörni a rendszerből, és szinte bármit megadnak a szabadulásért. A novellák így – bár a bezártság érzéséből indulnak ki – mégis inkább a szabadságról szólnak, és arról, hogyan őrizhető meg az emberség a mindenkori elnyomó hatalommal szemben.
