Bob Dylannek köszönhetően a világlíra is új életekre kelhetett a rock and rollban

.konyvesblog. | 2017. június 07. |

Ki ő? A Bob Dylan név - tudjuk - fikció. És most akkor tehát, ha tetszik: lírai én. Egy szerep neve, mint az, hogy Psyché. Vagy csak rocklegenda? Az a történet a Woody Guthrie harcos örökségét folytatni hivatott mitomán folkénekes-csodagyerekről szól, aki galádul hátat fordít a balos New York-i underground-szcénának a Ginsberg-Warhol-tengely, azaz egy líraian anarchoszürrealista rock and roll-verzió kedvéért; a próféták ellen prófétáló szupersztárról, aki egy gyanús motorbalesetben a nyakát törve, már ebből a zajos világból, az általa is kreált hatvanas évekből vonul ki három évvel a woodstocki fesztivál előtt; a hatgyerekes családapáról, aki vidéki magányából előbb ószövetségien misztikus feladványokat, majd kedélyes countrydalokat üzen megzavarodott híveinek; az űzött celebről, a vándorcirkusszal turnézó fehér bohócról; a buzgó keresztényről, aki megtérése után két évig csak Jézus-dalokkal koncertezik; a közönségének hátat fordítva dünnyögő öreg legényről; erről a kétszer egyformán soha semmit elő nem adó, az énekhangját is pár évente megváltoztató, mindig bosszantó és mindig lenyűgöző zseniről - akinek ugyanakkor persze és mégiscsak és elsősorban köszönhető, hogy a világlíra is új életekre kelhetett a rock and rollban.

Barna Imre: Bob Dylan - Dal, szöveg, póz

Európa Könyvkiadó, 2017, 416 oldal, 3690 HUF

 

Úgy ötven éve, a Bringing It All Back Home vagy a Blonde On Blonde idején, amikor épp "a rock Rimbaud-ját" kezdték látni benne, ő csak nevetett: I'm just a song and dance man, mondta. A Nobel-bejelentés utáni estén koncertje volt épp Las Vegasban a zenekarával. Nem táncolt persze, hogyan is táncolt volna, csak énekelt. A Nobel-izéről semmit se szólt, egy árva szót sem. Lesütött szemmel a mikrofonra hajolva fújta - Tweedle Dee & Tweedle Dum! -, pici öregember, fehér kalapos kis fickó, korunk hőse, századunk költője. Hallom és látom, ahogy két strófa közt sután a kulisszák felé fordul, majd leakasztja a nyakából a gitárt, és valami billentyűket nyomogatva dalolja és dünnyögi tovább, hogy nem.

Margó. „Ez nem én vagyok” címmel június 7-én Bob Dylan-estet tartanak a Margó Irodalmi Fesztiválon. Közreműködik: Jónás Vera, Kiss Tibor és Vastag Gábor, Másik János, Szabó Benedek, The Devil's Trade, valamint Barna Imre és Vajdai Vilmos. Részletek erre>>

Harminc éve írtam ezt a könyvet. És harminc év alatt nemcsak öregszik, hanem okosodik is az ember. Én például nem csupán könyvem hősének három további évtizedéről tudhattam meg ezt-azt (plusz dylanológia, plusz recepció, plusz a világkultúra alakulása, el egészen az irodalmi Nobel-díjig), hanem a messzi múltjáról is annyit, amennyiből minimum egy újabb könyvet lehetne most írnom. Sőt kellene, ha vén fejjel úgy vélném, hogy egy komoly könyvnek (amilyenből azóta rengeteget megírtak már) Bob Dylan csakis a tárgya lehet, a hőse nem. De nem vélem úgy. Ráadásul az sem biztos, hogy komoly könyv ez; az 1986-os kiadás alcíme éppenséggel nagyon is komolytalan célzattal nevezte - urambocsá! - regénynek. Nézze hát el az olvasó, hogy úgy döntöttem: apróságokat, némi lábjegyzetelést és egy zárófejezetet leszámítva, inkább nem is nyúlok a régi szöveghez. (Barna Imre)

Olvass bele a könyvbe:

barna_imre_bob_dylan_reszlet_konyves.docx by konyvesblog on Scribd

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

Tüdős Klára becsvágyát a családja értetlenkedése is fűtötte

Olvass bele Bódis Kriszta Korzón a pokolba című kötetébe!

...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!