Mi a kedvenc könyved? Mit jelent neked az olvasás?
A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában tanultam, azóta kritikákat és novellákat publikálok különböző folyóiratokban. Talán „szakmai ártalom”, hogy lehetetlen küldetésnek tűnik megnevezni egy kedvenc könyvet vagy szerzőt. Kortól, élethelyzettől, rengeteg körülménytől függhet, hogy éppen mit érzünk nagyon közel magunkhoz.
Életem első kedvenc könyve a Három testőr volt. Nyolc évesen olvastam, ez a regény csinált belőlem elkötelezett olvasót.
Később a Legyek ura, a Virágot Algernonnak, aztán az oroszok, elsősorban Dosztojevszkij nagyregényei voltak rám ilyen elementáris hatással. Élesen emlékszem, mennyire lenyűgözött az Iskola a határon. Az utóbbi években Elena Ferrante Nápolyi regényei váltak fontos olvasmánnyá számomra.
Az olvasás keresést, elmélyülést, kalandot, megismerést, jó ideje pedig szakmát is jelent nekem.
Milyen a zsűrizés folyamata? Számodra mi a legfontosabb zsűrizési szempont?
A zsűrizés során több körben olvassuk a beérkezett könyveket. A legizgalmasabb rész mindig a beszélgetés – a többiek élménybeszámolói, a vélemények, szempontok ütköztetése.
Nekem fontos, hogy ne feltétlenül hibátlan könyvet keressek, hanem olyat, ami megmozgat, érdekel, amit nem érzek öncélúnak.
A kedvenc íródon keresztül bemutatnád, miért fontos az olvasónak ott lennie az első kötet megjelenésénél?
Kedvenc írót a könyvhöz hasonlóan nem tudnék kiemelni, de egészen biztosan nagyon más kortárs elsőkötetesként olvasni valakit, mint beérkezett vagy akár már kanonizálódott szerzőként. Azok az olvasók, akik egy fiatal pályakezdő munkájaként olvasták a Hétköznapokat, egészen más befogadói attitűddel rendelkeztek, mint egy mai Jókai-olvasó, aki már a hatalmas, lezárult életmű felől érti az első regényt.
Innen nézve izgalmas, privilegizált helyzet első kötetet olvasni, hiszen a recepció mellett az olvasók reakciója fontos szerepet játszik egy induló pálya alakulásában.
