William Golding klasszikusának legújabb változata a BBC zászlaja alatt készült. A négyrészes sorozat és februárban került fel az HBO kínálatába. A Legyek Ura kötetéből először 1963-ban készült filmfeldolgozás.
Nagyszerű színészek
William Golding A Legyek Ura című regénye, amely 1954-ben jelent meg és azzal a gondolattal játszott el, hogy mi történne egy csapat gyerekkel, ha egy lakatlan szigeten kellene túlélniük.
A történet egész pozitívan indul. A fiúk együttműködnek, vezetőt választanak és megosztják a feladatokat, de aztán egyre nő a feszültség, fokozatosan elállatiasodnak és rémisztő háborúskodásba kezdenek, ami életeket is követel. Golding elég pesszimista forgatókönyvet vázolt fel, tartotta magát az „ember embernek farkasa”gondolatmenethez, amely már a 16-17. századtól jelen volt – állapítottuk meg cikkünkben, amelyben kiderül, hogy a kísérletet a valóságban is lefolytatták 1965-ben.
Az új sorozat február végén került felaz HBO Max kínálatába, hetente egy epizóddal jelentkezik.
A készítők között találjuk Marc Mundent, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a TV-s sorozatok és feldolgozások területén. Ő rendezte többek közt a nagysikerű Fekete vitorlák sorozatot, A harmadik napot vagy a Quanticót, de A titkos kert (2020) vagy a Hiúság vására (1998) feldolgozásait is. A vágók egyike Fekete Mátyás magyar szakember. A sorozat zenéjét Hans Zimmer szerezte, a készítők tényleg nem kispályásak.
A forgatókönyv Jack Thorne munkája, aki legutóbb a Kamaszok forgatókönyvén dolgozott.
De ő írta Az Úr sötét anyagainak a sorozat verzióját vagy az Enola Holmes alapján készült filmeket is.
Sajnos a The Guardian kritikája alapján épp ez utóbbi azonban a sorozat gyengesége. A kritikus szerint a nagyszerű színészek – amelyek gyerekek esetében mindig különösen lutrinak számítanak – nem kaptak jó szöveget, hogy igazán megcsillogtathassák tehetségüket.
„Thorne négyrészes adaptációja minden epizódban más szereplőt állít a középpontba. Piggy-vel kezdünk. Az őt alakító színész, David McKenna tündököl élete első filmes szerepében" – árulja el a kritikus.
A cselekmény azonban a Guardian írójának érzése szerint nagyon lassan bontakozik ki és főleg a képekre támaszkodnak az alkotók, nem a szavakra.
A műsoridő jelentős részét az idilli táj képei vagy a játszó fiúkról forgatott képsorok töltik ki, miközben vonósok jelzik előre a ránk váró borzalmakat.
(HBO, The Guardian)
