És Schillinger Gyöngyvér könyvében „ott van az is, amit az úgynevezett nagy írók tudnak: a hajszálpontos lélektan, a hiteles nyelv, az emberi sorsok megértése, és a szembenézés a világ romlásával. Sok jó magyar író van manapság, de az igen ritka, hogy egy elsőkönyves szerző egyszerre legyen művészileg kompromisszummentes és lebilincselően olvasmányos.” Szolláth Dávid
Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes (részlet)
V. fejezet
Balázs feljebb húzza a nadrágját. Fogyott. Most kéne edzeni, kicsit rádolgozni a fogyásra. Vagy úszni, mint régen. Lizi a benti medencékben róná a hosszokat, ő a kintiben nézné a lesült lányokat, ahogy a combjukon szétkenik a naptejet. Vagy Olgával menni, bekenni a combját, hasát, a mellét. A farka megmozdul az alsónadrágban, előveszi a cigit, visszateszi. Nem akar cigiszagú lenni. És Olga már jön is, mosolyogva lobogtatja a szerződést, és kiabál, hogy aláírta! Most kéne felkapni, most, ha az övé lenne, olyanokat csinálna. Rongyosra kúrná, nyilván, de közben olyanokról képzelődik, hogy Olga mellette fekszik, és a szőke haja beleér az arcába, Olga elárul egy titkot, mert nyilvánvaló, hogy titkai vannak. Régi szerelmi csalódás. Meghalt valakije, árva, követik, valaki rászállt, vagy a vőlegénye egy szemét igazából, valami bánata biztosan van, és neki elmondaná.
Eszméletlen vagy. Istenem, az a nő. De mondtam, hogy ebben te leszel a legjobb, ugye megmondtam.
Olga halványan elpirul, ilyenkor lehajtja a fejét.
Gyere, hazadoblak, a vőlegényed már biztosan vár. Vagy nem vár? Mert ha nem sietős, megünnepeljük ezt a némbert.
A némberre Olga elmosolyodik. A lakása nagyon hasonlított valakiére gyerekkoromban, de nem jut eszembe. A sok porcelán meg a fényes bútorok
Minden második jómódú öregasszony lakása így néz ám ki. Akkor mi legyen?
Olga habozik. Gyere, elviszlek a Kelet Caféba, a fél Bartók ott lóg, úgyhogy valamit biztosan tudnak.
Olga beszáll a kocsiba, váratlanul elcsendesedik, nézeget ki az ablakon. A Dózsa György úton dugó van, percekig állnak, Olga forgatja a gyűrűjét az ujján.
Mikor lesz a nagy nap?
Olga mintha meg se hallaná a kérdést. Néha annyira el tud merülni a gondolataiban, valójában nem igazi ügyvéd alkat. Nem baj, majd csinálja a háttérmunkát. Kaphatna saját dolgozószobát, hely mondjuk nincs. Megszüntetné a nagy konyhát, és mindenki eszik az asztalánál. Nem kell négyzetmétereket pazarolni az ebédlőre.
Végre megindul a sor, tekeregnek a belvárosban, nosztalgiázásnak jó, de már nem tudna itt lakni. Abban a kétszobás félszuterén lakásban, ahol Lizivel elkezdték az egészet. Itt laktunk, mutat ki Balázs az ablakon. És itt dolgoztam az önkormányzatnál. De jó volt onnan eljönni. Nyugdíjas meló, a legtöbben örültek volna. Ha egyszer bekerülsz az állami gépezetbe, életed végéig ugrálhatsz az intézmények között. Olga hümmög, nem érti, hogy mit mond.
A Kelet tele van, mint mindig, a pultnál Balázs sört kér és unikumot. Igyunk valami rendeset, mondja Olgának, majd taxival megyünk haza. Húzóra! A némberre. A galériába szorultak, meleg van, Olga az itallappal legyezi magát. Fehér ruha van rajta, smink semmi, vagy már lekopott. A csuklóján régi nagy Casio, nem illik a ruhájához, a kis fülbevalójához, és úgy egyáltalán semmihez. Balázs még egy kör unikumot hoz. Nem is rossz, mondja Olga, a ruháját felül megemeli, alálegyez, lehunyja a szemét. Balázsnak megmoccan a farka.
Ez az óra honnan van?
Olga kinyitja a szemét, és úgy néz a saját órájára, mintha most látná először. Pár másodperces késéssel válaszol, apámtól kaptam, nincs igazán érzelmi értéke, csak tetszenek a régi dolgok. Hat már az unikum, a sör, a meleg, és hogy a zeller óta nem evett semmit.
Balázs előre dől, mintha érezné is Olga illatát.
Az a zeller, atyaisten. Ki vesz meg ilyeneket? Horzsolta a torkom, azt hittem, megfulladok.
Olga felnevet, igen-igen, és az a macska. Megpróbálja utánozni a nő pattogó hangját. Magát nem szereti! Nevetnek, Olga a tenyerébe temeti az arcát.
És mi volt azután, hogy leléptem?
Sajnálkozott, hogy ilyen főnök mellett dolgozom. És hogy milyen munka ez már!
Balázs vigyorog, hát nem zellersütés, az biztos. Nem hiszem el, hogy ezekből kétszázezer forintért rendeltek.
Olga hátra dobja a haját, ilyet nem szokott csinálni. Beszéltünk még a férjéről, a macskáról, hogy én is szeretem a macskákat, aztán fogta a papírt, és aláírta. Miattam csinálja, ezt mondta, és hogy az ügyvéd úr csak fulladjon bele a pénzébe.
Jaj, ez csúnya. Balázs a székét kicsit közelebb húzza Olgához, bizsereg az arca, jó érzés, Olga is jó, meg szép. Kicsi, természetes melle van, a blúzon keresztül is ki lehet venni, hogy egyszerű melltartót hord, nem kell még alápusholni. Most már tisztán érzi a kimelegedett, nyirkos bőr illatát és a kozmetikumokat. Nem parfüm, talán arckrém vagy testápoló.
Hallottam ám, amit az óráról mondtál, nincs érzelmi értéke, ezt hogy érted?
Olga szeme csillog, látszik, hogy már benne is dolgozik az unikum. Apám, apám az nincs a képben, és az órát nem is nekem adta. Itt maradt. Új családja van Szlovákiában, anyám úgy mesélte, hogy ritkult itthon a levegő, már nem volt olyan könnyű munkát találni, én hároméves se voltam. Valamire azért emlékszem, és az egyetem alatt még felhívott egyszer. Lett egy jogi ügye, nem tudtam segíteni, nem ismerem a szlovák szabályokat, azóta nem hív.
Nem lehetett könnyű anyukádnak.
Mindegy, most ezt nem tudom, miért mondom. Olga ajka fölött verejtékcseppek, és közelről látszik egy halványlila ér a szeme alatt. A bőre sima, fényes. Balázs még közelebb húzódik, sajog a farka, mint fiatalkorában, amikor végig dugott egy egész hétvégét.
Minden család zűrös ám. Tudnék mesélni. A bátyámmal már nem beszélünk. Van testvéred? Nincs? Az jó. Hátra kell hagyni, előtted az élet. De tényleg, Olga, szép vagy, okos, ezek csak hátra húznak. Hogy várunk valamit a családtól. Baszódjanak meg, röviden szólva.
Olga felemeli a poharat, erre koccintsunk.
Balázs megmarkolja a korsót, nem vagy semmi. A keze megcsúszik, a korsó koppan az asztalon. Tenyerét a nadrágjába törli, na, még egyszer. Összekapcsolódik a tekintetük, Olga komolyan néz, jó lenne tudni, mire gondol.
Mennyit ihattak már? Csörög a telefonja, idegen szám, akkor ez ügyfél, kinyomja. Olga hátra dől a székben, a kezét nézi, a gyűrűt.
Anyukád várja már az esküvőt?
Olga felhúzza a szemöldökét, így részegen eltúlzottak a gesztusai. Anyám alkoholista. Ennyit mond, és az óráját nézi.
Nem látom, mennyi az idő?
Megint csörög a telefonja, idegen szám, idegesen kinyomja, de szinte azonnal csörög újra. Felveszi, élesen szól bele, igen?
A köpcös az, és annyit mond, hogy elkészült az értékbecslés, holnap kiküldi mindenkinek. Balázs leteszi a telefont, meg sem köszönte, igaz, mit köszöngessen, a köpcösnek nem kellett sokat dolgoznia. Manszúr akkor elvitte a szajrét. Ez jó. Igen, ez jó, csak Olga újra komor vagy szomorú. Ki tudja, megint mire gondol. Taxit hív.
A taxiban Olga olyan ernyedten ül, mint egy játékbaba, a combja hozzáér. Valamit még mondani kéne, valamit még vár az estétől. Odafordul hozzá, jó voltál, Olga, tényleg. És akkor Olga váratlanul a száját a szájára nyomja, hűvös és sörízű, Balázs megfogja a tarkóját, a nyelvét betolja, keresi a nyelvét, de alig moccan, aztán el is húzódik, és azt mondja, bocsánat.
Ketté tudná törni, Balázs elképzeli, hogy megragadja, és szorítja, szorítja. Nincs semmi baj. Megcirógatja az arcát. Semmi baj, Olga.
Fotó: Schillinger Gyöngyvér Facebook-oldala
