Hétfőn robbant a hír, hogy a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházhoz szerződik Vecsei H. Miklós, aki a holokauszt 80. évfordulója alkalmából egy Radnóti Miklós-esttel mutatkozik be az intézményben. Vidnyánszky elmondta, hogy Hobo és Berecz András mellett Vecsei lesz a harmadik olyan társulati tag a Nemzetiben, aki nem csak színészi feladatokat teljesít, és akivel együtt építhetnek „egy sokszínű, nyitott színházat”.
A színész 16 A/4-es oldalnyi posztot írt
A színész hétfő éjszaka azért ragadott klaviatúrát, mert nem igazán tudta hová tenni az elszerződéséhez kapcsolódó reakciókat. Bejegyzése elején arra kéri a sajtó munkatársait, hogy ne idézzenek írásából, kizárólag akkor, ha teljes egészében közlik azt. Az alábbiakban ezért csak néhány fontosabb témát emelünk ki az írásból, mely kiváló lenyomata az országban uralkodó politikai, kulturális és médiahelyzetnek is.
A hosszú bejegyzésben Vecsei kitér családjára, gyerekkorára, és azt az utat mutatja be, melyet végigjárva színésszé válhatott. A színművészetis, sokszor kegyetlen évekről és arról a szarkasztikus alaphangulatról is beszámol, ami az intézményben uralkodott. Itt említi meg, hogy harmadéves korában ismerkedett meg Vidnyánszky Attilával (akinek fiával egyébként az egyetemi évek alatt együtt lakott a kollégiumban és közeli barátságba is került), amikor a direktor a Vitéz lélek című darabban Vecseit is rendezte.
Ez volt egyébként az első olyan darabja, ahová a nagyszüleit is könnyű szívvel hívta el, hogy megnézhessék őt. A rendező darabjait az elejétől kedvelte és ő is
hitt abban a lírai színházban, amiben szerinte Vidnyánszky is.
Ír továbbá debreceni színházi tapasztalatairól, a Vígszínházról és az őt Nemecsekként egy csapásra híressé tevő A Pál utcai fiúk darabról is. Minden egyes sorában színházi sztorik, emlékek tucatjai lapulnak, belső nézőpontból láthatunk be a kulisszák mögé a posztot olvasva.
Az általa kitalált POKET zsebkönyvek 2018-as tető alá hozására is kitér, és persze a rengeteg kudarcra, csalódásra, ami eközben érte. Például arra, hogy a Magvető éppen az ő ötletének meghallgatása után jelentette meg saját zsebkönyvsorozatát, de azt is megemlíti, amikor a POKET projektjének elindulásakor a sajtó különböző módokon forgatta ki szerepléseit, például vágott le szereplőket a közös képekről. Szép pillanatokat is idéz, hiszen részben a zsebkönyvsorozatnak köszönheti, hogy találkozhatott Esterházy Péter özvegyével, Gittával, illetve hogyan ülhetett az író asztalánál.
A magyar média működése szerint mindenkit valamelyik szekértáborhoz sorolnak
Lehetetlen felsorolni is, hányféle témát és személyt említ posztjában, de kitér Marton László zaklatási ügyére, a SZFE modellváltására és az egyetem körüli botrányokra, az Eszenyi-ügyre, valamint ír arról is, mit gondolt és mit gondol most a Fideszről vagy a hétfőn lemondott Csák János kultúrpolitikájáról. Kijelenti, hogy soha nem csinálna politikai színházat, és beszél a színházi támogatások rendszeréről is.
Történetekben gazdag írásában kiemeli, hogy a magyar média működésének alapja, hogy mindenkit azonnal valamelyik szekértáborhoz akar sorolni. Ő ezzel ellentétben
igyekszik árnyalni saját történetét,
és a sok részlet hatására ez egész jól sikerül is.
A poszt zárásában nemcsak azt meséli el, hogy ki(k)re szavazott vasárnap, de elmondja, hogy hidat szeretne képezni a kétfelé osztott kulturális életben, még ha ezért támadások kereszttüzébe is kerül.
