Könyvtárnyi könyv foglalkozik a város történetével, nincs ember, aki el tudná mindet olvasni. Budapestnek nemcsak a jelene, hanem a múltja is napról napra változik. A kötet neves történészek által írt fejezetei mégsem akarnak rendet tenni a várostörténet eredendő és kiismerhetetlen rendetlenségében, hanem sajátos „régészeti” munkát végezve feltárnak elsüllyedt szenvedéseket, kizsigerelt cselédlányok vasárnap délutáni magányos korzózásait és rettenetes gyilkosságait, nyomába erednek a házfalak tövében szunnyadó grund csendjét felverő első góloknak, történeteket mesélnek a magyar fővárost felkereső felvidéki szlovák utazók idegenkedéssel vegyes csodálkozásáról, budapesti román munkásokról, akik szocialisták voltak, és kémszolgálatot vállaltak Kun Béla Magyar Tanácsköztársasága érdekében. Sőt, még a város galambjairól is szó esik, amelyek hiába voltak és vannak ott minden tetőn és parkban, eddig nem keltették fel a történészek érdeklődését.
A kötetet Hatos Pál (az Elátkozott köztársaság és a Rosszfiúk világforradalma szerzője) szerkesztette, aki a margós könyvbemutatón azt mondta: „A főváros mikrotörténeteit helyeztük mikroszkóp alá”.
Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!
Tovább olvasokIsmeretlen Budapestek – Kis történtek a város nagy múltjából (részlet)
Szerkesztette Hatos Pál
Trádler Henrietta: Mikroszkóp és reflektor: a látható cselédek
„Egy elvirágzott, összefonnyadt cseléd baltával agyonverte és a konyhakéssel összeszurkálta úrnőjét.” 1919. február 26-a reggelén ezt a megrázó hírt olvashatták Az Ujság olvasói. A Népszínház utca 28-ban Kovács Magdolna, 38 éves cseléd brutálisan, kis fejszével meggyilkolta a munkaadóját, Basch Lajosné 56 éves magánzónőt. A gyilkosságot követően a cselédlány jajveszékelésére összerohant a bérház apraja-nagyja. Kiérkeztek a rendőrök, lezárták a területet. Rögvest a cselédre terelődött a gyanú, már csak azért is, mert tetőtől talpig vérben úszott. Riadt volt és zavart. A rendőrök még a helyszínen kihallgatták a szolgálót, aki azt vallotta, betörők gyilkolták meg az asszonyát, és őt is megtámadták. Azonban a nyomozás során kiderült, hogy a cselédlány a Magyar Agrár- és Járadékbank fiókjában egy 7000 korona értékű bankbetétből 20 000 koronát akart felvenni.
Magdolna talán írástudatlan volt, ezért nem tudta, pontosan mekkora összeg van a számlán.
Valószínűleg azt hazudta a hivatalnoknak, hogy a munkaadója küldte a pénzért. A bankban azonban nem hittek a zaklatott cselédlánynak, így nem adták ki a kért összeget. Magdolnát elküldték, ő pedig dolgavégezetlenül ment haza. Zaklatott lelkiállapotba került, sőt zavartsága egyre erősebb lett, attól félt, hogy ha „lebuktatják”, nagyobb baj is lehet belőle, hiszen ellopta a takarékkönyvet. Hazaérve hevesen összeszólalkozhatott az asszonyával, a szóváltást dulakodás, majd élet-halál harc követte, amelyben a cseléd győzedelmeskedett. Magdolna volna a valódi Édes Anna? Róla mintázta Kosztolányi a regény főhősét?
Néhány hónap elteltével, már a Tanácsköztársaság idején, hasonló gyilkosság híre zaklatta fel a budapestieket. „Emlékezetes az a vérlázító kéretlenséggel végrehajtott rablógyilkosság, amelyet a proletárdiktatúra idején, múlt év május 28-án követett el Schmidt Anna 28 éves cseléd, úrnője, Schiller Henrik dr. lapszerkesztő felesége ellen. 1919. május 30-án Schmidt Anna, 28 éves mindenes cseléd a Báthory utca 6.-ban meggyilkolta munkaadóját, Schiller Henriknét. Azt csak sejteni lehet, mi okozhatta a gyilkosságig fajuló konfliktust.
Schillerné küzdött az életéért, ám a cseléd erősebbnek bizonyult.
Több mint egy tucat fejszecsapással ölte meg az asszonyt, aki a kórházban meghalt. Annát a rendőrök letartóztatták, egy utazóbőrönd volt nála, tele lopott fehérneműkkel, selyemfüggönyökkel, ágyterítőkkel.
Kun Béláék egykori cselédlánya, Széles Mária viszont nem volt gyilkos. Széles Máriát 1919. szeptember 12-én tartóztatták le Újpesten azzal a bűncselekmény-megjelöléssel, hogy a Tanácsköztársaság alatt Kun Béla cselédje volt. A fiatal nő személyisége a fogolytörzskönyv adatai alapján elevenedik meg előttünk. Mária ekkor 24 éves volt, római katolikus vallású, aki a nem túl távoli Erdőtarcsáról szegődött Budapestre. 158 cm magas volt, kerek arcú, barna hajú és barna szemű, legmagasabb iskolai végzettsége hat elemi volt. Vagyonnal nem rendelkezett, írni, olvasni azonban tudott. A peranyagot megnézve Széles Máriát orgazdaság és lopás vétségével vádolták meg. Eszerint a Hungária Szállóból ellopott egy asztalterítőt, két asztalkendőt, tizennégy törölközőt, egy lepedőt, három párnahuzatot és egy gyémántköves arany kézelőgombot. Széles Mária 1919 februárjában állt Kun Béláékhoz szolgálatba, a Tanácsköztársaság megalakulását követően, március 22-én gazdájával az Astoria Szállóba, egy hónapra rá pedig a Hungária Szállóba költöztek, ahol Kun Béla családjával a kommün bukásáig lakott.
A cseléd állítása szerint augusztus elsején kapta azt az utasítást, hogy pakoljon össze, a csomagokat pedig vigye el Péterfiékhez, ahol Kun Béláné nővére, Gál Istvánné is tartózkodott. Aznap délután három óra tájt Kun Béláné és a lánya átmentek Péterfiékhez, ahová később, este hét körül Mária és Tímár Szeréna, Kun titkárnője is megérkezett, hogy elbúcsúzzanak Kunéktól. Ekkor Gál Istvánné – szolgálatai fejében – 1000 koronát adott Széles Mariskának. Augusztus 2-án reggel Mariska kocsit kért, hogy elszállíttassa munkaadója holmiját, de hiába várt. Lement a házparancsnoki irodába, ahol az ajtó zárva volt, így végül a szomszéd szoba ajtaján keresztül jutott be. Rányitott Sörös Ferencre és Tímár Szerénára, ahogy egy nagy pénzzel és ezüsttel teli láda felett álltak. Timár Szeréna annyit mondott Sörös Ferencnek:
„Adjon Mariskának is!”
Erre Sörös benyúlt a ládába, és kivett egy köteg 200 koronás fehér pénzt. Mariska a pénzt felvitte Reiszmann Gáborné szobaasszonyhoz, akit megkért, hogy őrizze meg számára a 20 000 koronát másnapig, amíg érte nem jön. Az asszonynak Mariska 600 koronát adott szolgálataiért. Ezen felül, Kun Béla utasítására augusztus elsején Pór Ernő, a Tanácsköztársaság külügyi népbiztossága propagandaosztályának a vezetője, aki a bukáskor szintén a Hungária Szállóban tartózkodott, Kun Béla utasítására további 4000 koronát adott át Széles Mariskának. A cseléd később tagadta, hogy lopott volna, állítása szerint véletlenül kerültek hozzá a lepedők, a gyémántköves arany kézelőgombot ajándékba kapta Balog Lászlótól, Kun Béla titkárától, az aranyláncot pedig Kun Béla unokanővérétől, Fenyves Mariskától. A magyarázkodás részben sikeresnek bizonyult, Mariskát a bíróság a lopás vádja alól felmentette. Pozitívan értékelték, hogy a Tanácsköztársaságban semmiféle állást nem töltött be, csak Kun cselédlányaként szolgált. A fent nevezett bűncselekményt ugyanakkor saját anyagi haszna végett követte el, ezért a cselekményt nem gyorsított eljárásban tárgyalták, hanem a normál bírósági ügyrend szerint. Szélest végül egyrendbeli orgazdaság bűntettében ítélték el. A különböző terítők, arany ékszerek birtoklását még valahogyan kimagyarázta, azonban arról már nem tudta meggyőzni a bíróságot, hogy nem tudta, honnan van a ládában lévő pénz, hiszen Kun Béláékkal hónapokon át együtt lakott a „szovjetházban”. Széles Mariska pontosan tisztában volt azzal, mi történik.
Az indoklás szerint a bűncselekményt úgy követte el, hogy a proletárdiktatúra idején törvénytelen úton összerabolt s erőszakosan megszerzett pénzből, amelyről tudta, hogy az ilyen úton jutott az elkövetőkhöz, 20 000 koronát vagyoni haszon végett megszerzett. Emiatt nyolchavi börtönbüntetést kapott, amit már előzetes letartóztatása során letöltött.
Széles Mariskával és tolvaj cseléd sorstársaival ellentétben Vonyica, Ady és felesége, Boncza Berta – közismert becenevén Csinszka – cselédlányának története békés, már-már idilli családi környezetet idéz. A csucsai parasztlány gazdasszonyával együtt érkezett a fővárosba, majd éveken át szolgálta az Ady családot a Veres Pálné utcai lakásban.
Csinszkával együtt haláláig ápolták a nagybeteg költőt.
Vonyica a kommün alatt megismerkedett egy katonával, akitől teherbe esett. A gyermeket megtartotta, és az Anna nevet választotta neki. A kislányt a családban Bogyónak becézték, ami önmagában is jelzi, hogy nem egy megesett cselédlány törvénytelen csemetéjét látták benne, hanem sokkal inkább családtagot. Eleinte Vonyica és Csinszka együtt nevelték a kislányt, később, Ady halála után Csinszka hozzáment a festő Márffy Ödönhöz, s ekkor egy családot alkotva gondoskodtak Vonyica gyermekéről. A családtaggá avanzsált Vonyica és Bogyó Csinszka halála után is a festővel maradt.
