Síklaki István: A politikai kommunikáció könnyebben utat talál, ha ijesztget

Ha bevezető jelleggel kellene összefoglalni, milyen pszichés folyamatokat indíthat be, erősíthet fel a kampányidőszak és a választások?

Nem is annyira beindítanak, inkább fölerősítenek meglévő és nagyon általános pszichés folyamatokat. Szociálpszichológiai szempontból talán a legalapvetőbb a csoportidentitás, a saját csoport-külső csoport megkülönböztetése, és az ehhez tartozó kognitív és érzelmi reakciók, amik evolúciósan nagyon régiek, mélyen gyökereznek, és változó erősséggel, de a mai társadalomban épp úgy megvannak. Ezek a csoportidentitások és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek és konfliktusok sok helyen, így Magyarországon is viszonylag felerősödtek az utóbbi időben. Ezt nyilvánvalóan egy ilyen típusú megmérettetés, összeütközés, amit a választás jelent, óhatatlanul felerősíti. Ez egy természetes dinamikája a társadalmaknak, még ha időnként hisztérikussá is válik.

Ezt a csoportidentitást szokták a köznyelvben törzsi gondolkodásnak nevezni?

Szokták, de ez inkább metaforikus elnevezés. Azt hiszem, ez a szóhasználat az úgymond civilizált, demokratikus intézményeken alapuló játékszabályokat, a törvényeket betartó üzemmódhoz képest egy korábbi, kevésbé a játékszabályokhoz idomuló, inkább feltétlen lojalitást követelő magatartásmódra utal. Ez bizonyos tekintetben egyfajta regresszió, azaz visszalépés egy korábbi társadalmi mentalitáshoz.

Szeretünk úgy gondolni magunkra mint racionális lényekre, miközben a pszichológusok folyamatosan figyelmeztetnek, hogy nem vagyunk azok. Mennyire vagyunk manipulálhatóak?

Valóban sokkal racionálisabbnak gondoljuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, ezt már nemcsak a pszichológia, hanem az idegtudomány is masszívan alátámasztja. Egész egyszerűen a tudatos folyamatainknak nincs közvetlen kapcsolata a tudatalatti - nem freudi értelemben, hanem egyéb tudatalatti - folyamatainkkal. Részben a motivációinkat és a normális, civilizációs életünkhöz szükséges információk feldolgozását ez a tudatalatti üzem biztosítja a számunkra. És az nagy probléma, hogy gyakran nem férünk hozzá, hogy mi történik ott valójában, miközben az énképünk része, hogy mi racionálisak vagyunk. Ennek az az eredménye, hogy van valamilyen motivációnk, amiből cselekszünk, 

és utána kitalálunk egy racionalizált magyarázatot hozzá, egy önigazolást, ha úgy tetszik, ami megnyugtat bennünket, miközben a cselekvéseinket esetleg rossz irányba viszi.

Ezért vagyunk manipulálhatóak, mert a jó manipulátor ezekhez a tényleges, az eszünkkel gyakran nem hozzáférhető motivációkhoz folyamodik érzelmeken keresztül. Ilyen formán a manipulátor a viselkedésünket befolyásolja, majd hagyja, hogy kitaláljunk hozzá egy racionális magyarázatot, és azt higgyük, hogy a világ úgy van, ahogy azt mi gondoljuk. Ez alapvető problémája az emberi társadalmaknak.

Például az előítéleteink tudatosítása jelenthet védelmet a manipuláció ellen?

Az előítéletek tudatosításával nem sokra megyünk, pont azért, mert úgy racionalizáljuk, hogy magunkban nem előítéletként éljük meg őket. Egyénként képesek vagyunk nagy önfegyelemmel, tudatos koncentrációval felülemelkedni az előítéleteinken, ami komoly erőfeszítést, elhatározást, jellemet meg egyebeket követel. Viszont amikor éppen nem figyelünk oda, akkor óhatatlanul előjönnek, és egy ügyes manipulátor képes úgy terelni a figyelmünket, hogy az előítéleteink működjenek. Hosszú távon az előítélet leépítése szocializációs kérdés. Például a deszegregált oktatás jobb országokban hozzá tud járulni, hogy mire egy gyerek felnőtt lesz, úgy megszokja a kisebbségeket, hogy már nem működik az előítélet. 

Pszichológiailag mi állhat az olyan markáns közéleti polarizáltság hátterében, mint amit például az Egyesült Államokban és Magyarországon is látunk?

Ez egy dinamika, ami mögött az “oszd meg és uralkodj” politikai érdeke áll. Számos társadalomban úgy alakult, hogy a politikusoknak az az érdeke, hogy polarizáljanak, és a korrekt játékszabályok helyett a törzsi logikát alkalmazva uszítsák egymásnak a táborokat. Erre az egyik magyarázat talán az lehet, hogy ha rosszul mennek a dolgok, akkor a szabályos, racionális játékszabályok szerint működő társadalomban bajba tud kerülni a politikus, ha rosszul mennek a dolgok, akkor könnyebb a lojalitásra, az előítéletekre építve hatalmat szerezni. Ha hasít a gazdaság, akkor erre nincs szükség.

Akkor a polarizáltság csitításáért alulról nem is lehet tenni, hanem a nagy világfolyamatok, például a gazdaság beindulása az, ami ezen változtatni tud?

Ezt lehet mondani, de ne hárítsuk magunkról a felelősséget a politikusokra. Orbánnak óriási felelőssége van abban, hogy rosszul mennek a dolgok, de azért alapjában véve a magyar társadalomban, azaz a mi mentalitásunkban lévő hibák azok, amiket felhasznál a hatalma érdekében. Egyénenként nemigen tudunk látványos dolgot tenni, de ha a maga területén mindenki tiszteségesen próbál dolgozni és cselekedni, és elkerüli például a korrupciós csapdákat és hasonlókat, akkor azzal lehet segíteni azon, hogy kilábaljunk a jelenlegi helyzetből.

Ésik Sándor: A működő demokrácia alapja nem a győzelem, hanem a kompromisszum

Vannak azok a jóféle pillanatok az életben, amikor egy sörözéskor vagy baráti vacsora során egy hozzáértő ismerősünknek sikerül annyira világosan (és persze szórakoztatóan) elmagyaráznia egy-egy szakmai fogalmat vagy összefüggést, hogy utána tényleg jobban értjük a világot magunk körül. Valami hasonlóra vállalkozott Ésik Sándor ügyvéd, amikor a Libri felkérésére megírta a Sanyikám, én nem politizálok című könyvet (itt beleolvashatsz), amiben egy Facebook-poszt közérthetőségével és lazaságával tárgyalja az állam, a társadalom, az igazságszolgáltatás működését, a történelmi örökségek és a szolidaritás (hiányának) kérdéseit. Vagyis mindazokat a dolgokat, amiket a történelem és állampolgári ismeretek óra keretében érdemes lett volna megtanulnunk és értenünk, mielőtt választópolgár lett belőlünk. Interjú.

(Fotók: Valuska Gábor)

Tovább olvasok

Mik azok a tényezők, amik hatnak a voksolási szokásainkra?

Mindenekelőtt a jólétünket, a gazdasági, egzisztenciális érdekeinket találjuk a dolog mélyén, ez meggyőződésem. Nem tartom magam marxistának, de ebben sok igazság van. Hogy aztán ezt milyen ruhába öltöztetjük, hogy nemzeti öntudatnak vagy akárminek nevezzük, az egy másik kérdés. 

A társadalmi osztály vagy az iskolázottság a szavazatunkat nem befolyásolja?

Nem önmagában a társadalmi osztály és az iskolázottság számít, hanem az egzisztencia. A mai magyar társadalomban van egy bizonyos, némiképpen az iskolázottsággal is összefüggő társadalmi réteg, aminek jól megy, ennek tagjai nyilvánvalóan a jelenlegi establishmentre fognak szavazni. Van olyan társadalmi réteg, aminek nem megy jól és ezt az establishmentet hibáztatja miatta, az nem fog rá szavazni. Van olyan társadalmi réteg, amelyiknek nem megy jól, de ennek nincs tudatában. Ilyen értelemben van az iskolázottságnak, tájékozottságnak és a státusznak szerepe, de áttételes módon.

Kutatások szerint a pozitív és negatív információk közül a negatív az, ami jobban tapad. Ezek szerint, aki riogatóbb kampányt folytat, az lehet sikeresebb, vagy ez ennél azért árnyaltabb?

Ennek is van mély evolúciós alapja. Az emberi elme úgy alakult ki, hogy a negatív információ fontosabb. Ez abszolút észszerű, hiszen ha a negatív információra nem figyelek oda, akkor nem élek túl. A vaklárma még mindig kisebb baj, mint ha nem veszem észre, hogy valami fenyegeti az életemet. Éppen ezért a politikai kommunikáció könnyebben utat talál, ha ijesztget.
A valóság viszont ennél árnyaltabb. Például az elmúlt évtizedekben az amerikai választások során a republikánus kampányok szisztematikusan a félelemre, az ijesztgetésre épültek, a demokrata kampányok pedig a remény hangoztatásárára, és ennek ellenére azért a demokraták is nyertek választást. Nehéz előre kiszámítani, mi jön be, de közrejátszik, hogy ha egy társadalomnak éppen valamiért nem úgy megy, ahogy szeretné, akkor sokkal nyitottabb a negatív kampányra.

A republikánusok egy kutatás szerint több érzelmet mozgatnak meg a politikai kommunikációjukban, mint a demokraták.

Jonathan Haidt elemezte, mik az alapvető motivációi az embernek, és öt ilyen morális motivációt talált. Azt tapasztalta, hogy ebből kettő, a gondoskodás és az igazságosság az, amit a liberálisok, a demokraták szinte kizárólag használnak. A másik három, a tekintély, a tisztaság és a lojalitás is nagyon fontosak, de azokat a liberális baloldal elhanyagolja, míg a jobboldal azokkal is elég erőteljesen játszik, miközben nem hanyagolja el teljesen az első kettőt sem. Haidt szerint ettől hatékonyabb a republikánus kommunikáció.

Hogyan alkotunk képet a politikusokról? Találkoztam olyan leírásokkal, amik szerint a megjelenés vagy a karakterjáték (character play) nagyobb szerepet játszik a politikusok megítélésében, mint az, hogy mit tesznek.

Az Egyesült Államokban szépen követhető az a hosszú tendencia, ahogy a politika ilyen módon személyessé vált. Általánosságban is igaz, és ez egy természetes emberi tulajdonság, hogy a külső, a jó megjelenés tudattalanul és tudatosan is borzasztóan sokat számít. Ez nemcsak a politikában, hanem mindenfajta társas interakcióban megjelenik, értelemszerűen a politikában, ami egy showműsor, még erőteljesebben. Viszont önmagában nem elég, ha valaki George Clooney-megjelenéssel akar politizálni, igaz, nem is hátrány. 
Egy politikusnál viszont a kompetencia, a rátermettség is nagyon fontos, más kérdés, hogy elég nehéz megjátszani, talán azért is olyan könnyen észrevehető, mert hiteles. 
Volt egy kutatás Amerikában, amikor több tucat képviselői vagy szenátusi jelölt képeit mutogatták a másodperc törtrészéig felvillantva. Ezek kimondottan olyan jelöltek voltak, akik a kutatásban résztvevők lakhelyétől távol indultak, tehát ismeretlenek voltak számukra, így csak az arcból, a megjelenésből olvashattak. Az derült ki, hogy

a résztvevők olyan sikerrel ítélték meg egy szempillantás alatt a kompetenciát, hogy a későbbi választásokon a rátermettnek ítélt politikusok 70 százalék fölött nyertek.

Beszéltünk az érzelmek szerepéről, a megjelenésről, a rátermettséget sugárzó karizmáról. Mostanában gyakran olvasni arról, hogy előretört az előbbiekkel is operáló populizmus. A populizmus mikor és miért tud tömegeket megmozgatni?

A tömegtársadalmak kialakulása eredményezte, hogy a populista politikának nagy sikere lett. Igaz, Hitlernél vagy Mussolininél nagyobb populistát nem lehet mondani, szóval ez nem új dolog. A tömegek normális körülmények között nem úgy tájékozódnak, mint bizonyos kávéházi értelmiségi körök a 19. században, amikor még szűk társadalmi réteg szavazhatott. Ennélfogva olyan kérdésekben, amikben a tömegek nem kompetensek, a gazdasági, a társadalmi és egyéb dolgokban csak a nagyon leegyszerűsített, érzelmekre ható kommunikáció tud számukra működni.

Jamie Susskind szerint a politikát három komoly fejlemény fogja átformálni a következő században

"Az ember feljavítása többé nem fikció" - áll a jogi végzettséggel rendelkező, nagyszerű amerikai gondolkodó, Jamie Susskind könyvében. Leszármazottaink várhatóan képesek lesznek arra, hogy növeljék erejüket és állóképességüket. Hogy radikális mértékben fejlesszenek tudatot, érzelmet és memóriát. Hogy csökkentsék a fájdalom hatását és az alvásigényüket. Kérdés, hogy ez a "feljavítás" hogyan hat majd a döntéseikre, ezek a döntések pedig hogyan hatnak majd a politikára. Olvass bele a könyvbe!

Tovább olvasok

Társadalompszichológiailag foglalkoztak vele, hogy miért erősödött meg ismét ennyire világszerte?

Azt gondolom, hogy ebben van egy kis torz percepció. Mostanában élünk és a jelennek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk a múlthoz képest, miközben ez egy hosszabb és jóval egyenletesebb folyamat. Feltételezek egy olyan hullámzást, hogy amikor jól mennek a dolgok, akkor nincs szükség a populista politikára, az érzelemgerjesztésre, az ijesztgetésre és hasonlókra, amikor nem mennek jól a dolgok, akkor a politikusok ehhez fordulnak. A második világháború után Nyugat-Európa, Észak-Amerika több évtizedig nagyon jó passzban volt, egyenletesen fejlődött, nem volt szükség populista politikára. Előtte, a harmincas években viszont dúlt a populista politika. Most hogy mindenféle problémák keletkeznek ezekben az eddig prosperáló társadalmakban, természetes módon fölerősödik a populizmus.

És miért lehet az, hogy a közeli érzelmi, akár családi kapcsolatainkban is töréseket tud okozni a politikai véleményünk, hovatartozásunk?

Ez egy összetett kérdés, mert az az érzésem, hogy a politika inkább katalizátorként működik ilyenkor, és valójában olyan dolgok kerülnek felszínre, amik már korábban ott voltak a mélyben. Mondok egy bennünket érintő példát, amit számtalanszor átéltem az elmúlt évtizedekben. A múlt rendszerben volt egy jelentős konszenzus, hogy van egy kommunista diktatúra, amit az oroszok hatalma tart fönt. Ez egyesített egyébként különböző mentalitású, világnézetű embereket. Abban a pillanatban, hogy ez a rendszer elment, azonnal értékellentétek keletkeztek. Egy egyetemi legjobb barátommal jártam úgy, hogy egyszer csak kiderült, hogy teljesen másképp gondolkodik a politikai dolgokról, mint én, míg addig azt hittük, hogy egy húron pendülünk. Ugyanez megtörténhet családokon belül is. Ugyanakkor, ha egy család jól működik, akkor ezek a politikai különbségek kezelhetők, mert tudomásul veszi az egyik, hogy a másik más politikára esküszik.

Szóval még mindig könnyebb a politikusok miatt szidni egymást, mint szembenézni azzal, hogy vannak feloldatlan, például generációs, szülő-gyerek konfliktusaink?

Ez is benne van, de például az is, hogy az emberi kapcsolatokban mindig van vetélkedés. A “kinek van igaza”. 

Az énképünkben fontos, hogy azért egy kicsivel okosabbak legyünk a másiknál bizonyos dolgokban, és a politika pont ilyen.

És ha beindul a versengés egy család tagjai között, az tud indulatokat gerjeszteni és feszültségeket kelteni.