Biró Zsombor Aurél 2024-ben kitörő sikert aratott a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című debütregényével, a kötettel a Margó-díj shortlistjére is felkerült, nemrég pedig a Mastercard Alkotótárs irodalmi ösztöndíját is elnyerte. Most Krakkói napló címen ír tárcát a Könyves Magazin oldalára. Ez az első rész. 

Biró Zsombor Aurél: Krakkói napló #1

Május 1, csütörtök

Ácsorgok a Mexikóin a Burger King előtt, tíz perc múlva indul a buszom. A megszokott szorongás az utazás előtti pisilésen. Elmenjek, ne menjek, kell-e egyáltalán, ha nem kell, mikor fog kelleni, ha kell, van-e még rá idő, és le tudom-e nyúlni valaki tálcájáról a vécékódot a Burger Kingben, ha meg nem a Burger Kingbe megyek, akkor hova. És mit csinálok addig a bőrönddel. Persze igazából feleslegesen túráztatom magam. Hatórás az út Krakkóba, úgyis kell majd a buszon is legalább egyszer. Akkor meg nem mindegy?

Végül elmegyek azért.

A busz három perccel előbb indul a kiírtnál. Instant pánik, hogy biztos jó járaton vagyok-e. Tisztán emlékszem, hogy a szélvédő tetejére ki volt írva: KRAKOW MDA, mégis görcsölök. Az egyszerű megoldás nyilván az lenne, hogy odabattyogok a sofőrhöz és megkérdezem. De én inkább kikeresem a 22:35-ös Budapest-Krakkó járatot a Flixbus applikáció tracker térképén, majd megnyitom a Google Mapsemet, és összehasonlítom a kettőt.

A busz, amin ülnöm kéne, a tracker szerint épp akkor fordul rá az M0-ra, amikor a telefonom GPS-e alapján velem is ugyanez történik.

Május 2, péntek

Max egy órát aludtam a buszon, úgyhogy a pályaudvaron hullafáradtan, csomagokkal megpakolva az ötven perces tömegközlekedés helyett inkább a taxi mellett döntöttem.

Nemzeti ünnep van a lengyeleknél, üresek az utcák.

Öt perc alatt kiérünk a belvárosból, hűvösvölgyszerű, kertvárosos kerületben kanyargunk, aztán egy hatalmas park szélén lassít a sofőr, és hirtelen mintha átléptünk volna a XVIII. századba, itt van előttünk a fák között a Decjusz Villa.

Kiszállok. Reggel fél hét, síri csend, de már süt a nap, se hűvös, se meleg, épp kellemes. Elnézegetem egy darabig ezt a szépen felújított, klasszicista homlokzatot. Kicsit olyan érzés, mintha az Assassin’s Creed 2-ben lennék. Kedvem lenne felmászni az egyik torony tetejére, hogy onnan körbekémleljek, és kitöltődjön a fejemben a minimap.

Május 3, szombat

A szobám kicsi, de otthonos és nagyon fényes. Saját fürdő, közös konyha. A környék csendes, jómódú. Specialty kávézók, delikáteszek, kézműves pékségek.

Délelőtt organizational meeting. P. L. körbevezet minket a kastélyban. Rögtönzött történelem óra, már az elején kicsekkolok, kómásan battyogok a többiek mögött. Néha elkapok egy-egy mondatot, de azok alapján nem lehetne megmondani, hogy Kelet-Európa melyik országában vagyunk – a villát valami főnemes építtette olasz mintára, később a nácik mindenféle szörnyűségeket csináltak itt, a komcsik alatt kórház lett belőle, aztán a rendszerváltás után évekig rohadt. Most kulturális intézmény. EU-s pénz, satöbbi.

A túra után bemutatkozások. Négyen vagyunk itt irodalmárok, egy lengyel író-slammer, egy cseh kritikus és egy szlovák prózaíró. Utóbbi szobája az enyém mellett, beszélgetünk kicsit az orientálódás végén.

A téma mi más, mint Orbán Viktor.

Május 7, szerda

Néhány napig nem írtam a naplóba, mert a vasárnap-hétfő-keddet végigdolgoztam, nem volt kedvem még este is pötyögni. Most meccsnézés közben vagyok, cumizik épp az Arsenal.

Eddig alig hagytam el a kastély környékét, tényleg szünet nélkül Word-fájlokat bámulok. Zavartalan, fókuszált munka, próbálom kiélvezni, mielőtt beüt az unalom. Két fő feladatom van, egy színdarab alapjainak kitalálása (a bemutató jövő május, sok idő van még), és egy nagyobb terjedelmű novella (két hét múlva le kell adnom.) Előbbiből még csak ötletmorzsák vannak, utóbbi íródik.

Esténként olvasás, Paul Austertől a 4 3 2 1, lenyűgöző könyv, irigy vagyok minden mondatára. Pedig tele van giccsel, szirupos az egész, és túl hosszú is, terjengős, okoskodós, filozofálós. Egyszóval minden, amit nem szeretek egy prózában. És mégis.

Közben kettő-null a PSG-nek. Hagyjuk is.

május 8. csütörtök

Hosszas görcsölések azon, hogy nem dolgozok eleget, elég jól, elég elmélyülten.

Nem találom a készülő novella címét, és nem is nagyon akar összeállni maga a szöveg se.

Van egy rizikós, mindent megváltoztató ötletem hozzá: hogy a főszereplő női szerelme legyen inkább férfi. De nem merek elköteleződni mellette, mert mi van, ha hülyeség.

Így viszont emészt, hogy biztonsági játékot játszok.

Olvasás: Masri Mona friss kézirata, okos, átgondolt kisregény, inspiráló volt olvasni. Plusz Githa Sowerby drámája, a Rutherford and Sohn, ezt kevésbé.

május 9, péntek

Kész a novella első kézirata, a munkacím Ítéletidő. Rossz cím, nem ez lesz. A szöveg is gyenge még, meg hosszú is, 45 000 leütés, le kell faragni 30 körülre. Küzdök vele nagyon. Egy pár évvel ezelőtti, teljesen vállalhatatlan féltékenységi rohamomból próbálok írni valamit,  csak el kell emelni a sztorit a valóságtól, és ennek a hogyanja még nincs teljesen megtalálva. Körvonalazódik bennem, hogy le kellene önteni az egészet egy nagy adag szürreállal.

Este utazás Varsóba. Ezt már a vonaton írom. Délután arról áradoztam G. D.-nek a telefonban, hogy milyen problémamentes itt a tömegközlekedés, erre most tizenhét perces csuszással indulunk. G. D. is épp vonaton Budapestről Maglódra, az ő járata csak három percet késik.

Rare MÁV win.

Tegnap megnéztem a Lazarescu úr halálát. Zavarbaejtő, hogy sokkal realistább az egész, mint a magyar kortárs filmek általában, valahogy hatásában mégis költőibb, emelkedettebb. Azt hiszem, az aluldramatizáltság miatt lehet ez, hétköznapi, írói szempontból gyenge helyzetekre épít a film, olyan jelenetek vannak kinagyítva és az abszurd határáig kifeszítve, amit a McKee-féle forgatókönyvírói iskola szerint meg se kéne mutatni. És hát jók a színészek. Nagyon. Sírósan gyönyörű a vége.

május 12. hétfő

Ismét vonaton, most vissza Krakkó felé.

Két és fél nap Varsó D. K.-val és V. D.-vel. Tipikus turistáskodás, múzeum, tizenöt plusz lesétált kilométerek, pierogi és żurek leves, buta berúgás. Krakkó magyar embernek otthonos, mert mintha Budapesten lennél, csak egy párhuzamos univerzumban, ahol jól sikerült a rendszerváltás. Varsót viszont nehéz bármihez is hasonlítani. Eklektikus, bizarr, bekategorizálhatatlan hely, óriási, húszemeletes panelek, még magasabb felhőkarcolók és a hatvanas-hetvenes években épített, klasszicista stílusú bérházak. Van olyan utca, ahol egymás mellett áll Kelet-Európa legtömbházabb tömbháza, egy negyvenemeletes üvegtorony és egy lerohadt lakóház omladozó falakkal, betört ablakokkal, szétgraffitizve. Plusz még az úttest túloldalán egy emlékmű a varsói gettóról. Minden nagyon magas, de közben iszonyatosan szellős. Háromsávos sugárutak, Deák térnyi beépítetlen területek a város közepén. Egy hétvégére csodás, de hosszútávon megőrülnék itt, annyi az autó.

május 13. kedd

Tegnap a vonaton befejeztem a Severance első évadát. Profi, élvezetes, szép, de tartalmilag nem tudom, mit gondoljak róla, vagy hogy van-e itt egyáltalán bármi gondolnivaló. Bosszant, mint a sorozatoknál általában, hogy a piaci logika, a mindenáron-nézd-tovább elve vezérli a cselekményt, kismillió jelentőségteljesnek beállított, de valójában jelentéktelen pillanat, közben a titokként tálalt érthetetlenségek a végén is érthetetlenségek maradnak, igazából alig halad a történet, pedig megnézel majdnem tíz órányi mozgóképet, de csak oda jutunk el, hogy a karaktereknek sikerül a fináléban annyit megtudniuk önmagukról, amennyit a néző már az első epizód végén is tudott. És persze csomó következetlenség. Kis rosszindulattal lehetne mondani, hogy kamu az egész, átgondolatlan és bugyuta. Kis jóindulattal lehetne ömlengeni a látványról meg a színészekről, és türelmes nyitottsággal nekivágni a második évadnak.

Délután hosszabb zoom-munka F. D.-vel, utolsó simítások az Ellentétes alapállás forgatókönyvén. Négy éve írjuk már ezt a filmet, nagyon nehéz nem unni. De azért elszórakoztatjuk egymást. Novemberben forgatás, F. D. már pánikol, és persze be van pörögve. Húzunk, rövidítgetünk. Gyártási okokból le kell hámozni a száznégy oldalas szövegből legalább tízet.

Május 14, szerda

Otthon benyújtották a sajtó ellehetetlenítéséről szóló javaslatot a parlamentbe.

Bárcsak lenne valami eredeti gondolatom erről. Lehetne esetleg viccezni, hogy a V4-es ösztöndíjammal most én is külföldi ügynök vagyok. De ez viccezésnek nem elég vicces, és különben is.

Intenzív munka a novellán. Befejeztem a második kéziratot, muszáj is volt, mert jön ki hozzám G. D., és városnézős napjaink lesznek. De kezd már körvonalazódni a szöveg, nyugodtan tudom félretenni. A címét is megtaláltam, ezt délben, főzés közben izgatottan újságolom anyámnak. Kérdezi: na, és mi az? Tájkép, ondóval, felelem. Rövid, jelentőségteljes hallgatás, majd: de jó, hogy te ezért pénzt kapsz, kisfiam.