Ésik Sándor ügyvéd és a Diétás Magyar Múzsa oldal működtetője továbbra is azt gondolja, hogy a demokráció rajtunk múlik. A Sanyikám, én nem politizálok után a szerző most egy olyan könyvet írt, amiben intelmeket fogalmaz meg a jövő kormányához, kerüljön bárki hatalomra. Az előszó kivételével a kötetben nem említ pártokat és politikusokat, hiszen ahogy írja,„a jól kormányzott országot pártérdek fölött álló célnak” gondolja. Ésik a tőle jól megszokott, közérthető és humoros módon fejti ki, hogyan lehet jobb hely Magyarország: olvass bele!
Ésik Sándor: Intelmek a jövő jó magyar kormányához (részlet)
Előszó
Az ország jobbra fordításáról
2024. december 31-én délután kiderült, hogy a köztársasági elnök klasszikus szilveszteri köszöntője elmarad, így fogtam a telefonom, és felvettem a saját újévi köszöntőmet. Volt miről beszélni, hiszen 2024-ben merőben új irányt vett a magyar belpolitika. Túl voltunk a pedofilbotrányon, és megjelent egy új politikai mozgalom, amely 2025 nyarára nagyrészt kiszorította a 2010 óta tehetetlen, lassan egymással torzsalkodó pártparódiákká váló ellenzéket.
A személyi kultuszokban, erős vezetőkben, nagy korszakhatárokban gondolkozó magyar közbeszéd azóta is próbálja feldolgozni ezt a változást. Egyesek azt gondolják, hogy az új mozgalom (Magyar Péter és pártja, a TISZA Párt) csak más zászló alatt folytatná a Fidesz politikáját. Mások árulót látnak abban is, aki akár csak óvatosan is, de kritizálni meri Magyar Péter megnyilvánulásait. Megint mások azt gondolják, hogy kiváló alkalom ez Orbán Viktornak, hogy felrázza, átalakítsa a pártját, és beinduljon a legalább tíz éve emlegetett konszolidáció. Vannak, akik már fenik a kést, hogy jön az elszámoltatás.
Az erkélyen állva 2024 szilveszterén azt mondtam, hogy tévút belemenni emberek motivációinak, a politikai bosszú részleteinek elemezgetésébe. Az értelmiségnek – mielőtt megint törzsekre szakad szét – ennél fontosabb feladata van. El kell hinnünk, hogy még a mi életünkben van esély tenni azért, hogy Magyarország jobb hely legyen.
Szakítani kell az egyre fokozódó gyűlölettel, és arra kell koncentrálni, mi romlott el, és ami elromlott, azt hogyan lehet megjavítani.
Ennek egyik első lépése, hogy megfogalmazzuk, mit várunk el a jövő jó magyar kormányától, azaz mit várunk, hogyan segítsen majd nekünk rendbe tenni ezt az országot. Ebben a könyvben tizenöt olyan területet veszek sorra, amely területen a jövő jó magyar kormányának – vezesse azt Orbán Viktor, Magyar Péter vagy akárki más – teendője van.
Teljesen önkényes válogatásról van szó, ez a kötet állhatna tizenöt másik fejezetből is. Nem szerepel benne a közoktatás, a felsőoktatás, az egészségügy, a tudományos kutatás-fejlesztés reformja, holott ezek is égetően szükségesek lennének. Mindenkit arra biztatok, hogy saját maga is üljön le, és írjon tíz-tizenötezer leütést ezekről a témákról vagy bármelyik másikról. Már ezzel többet tesz, mint azok, akik csupán guvadt szemmel követik a politikai vitákat, bosszút lihegnek, de nem gondolkoznak az ország sorsának jobbra fordításán.
Ez a könyv nem történelmi munka, az egyik vezérmotívuma mégis az ezredforduló óta eltelt huszonöt év magyar történelme. Nagyjából 2006–2007-re nyilvánvalóvá vált, hogy az országot rosszul kormányozzák, és elementáris erővel jelent meg az igény (ezer különböző néven) a jobb kormányzásra. Számtalan munka foglalkozott a jó kormányzás mibenlétével, 2010 után még „Jó Állam elnevezésű közigazgatási-fejlesztési koncepcióval kapcsolatos feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos”-unk is volt. (Igaz, az senkinek sem jutott eszébe, hogy Magyarországnak volt, van és lesz jókormányzás-ügyi felelős politikusa: úgy hívják, hogy miniszterelnök.)
2010 után azonban hamar kiderült, hogy nem az évtizedes, néha évszázados problémák megoldása a cél: fékevesztett rombolás kezdődött, a kitűzött jobb kormányzási célok nem valósultak meg. Ami 2010-ben a legsötétebb középkorként emlegetett „elmúlt nyolc év” volt, az mára már „elmúlt huszonhárom év”, és még mindig nincs jó kormányzás.
Ez a könyv amellett érvel, hogy minden mást megelőzően a legnagyobb problémánk a jó kormányzás hiánya. Azt mutatom be, milyen kulcslépéseket kell megtenni a jó kormányzás érdekében, és miben kellene különböznie a következő kormánynak a mostanitól.
Akik követik a blogomat és a Facebook-oldalamat, a Diétás Magyar Múzsát, azok tudják, hogy van véleményem a napi aktuálpolitikáról, és nem vagyok rest akár kormánypárti, akár ellenzéki politikusról megírni, amit gondolok.
Aki azonban azért vette le a polcról ezt a könyvet, hogy orbánozást, magyarpéterezést, gyurcsányozást olvasson benne, az csalódni fog. Tudatos döntésem ugyanis, hogy a következő fejezetekben egyetlenegyszer sem írom le élő magyar politikus vagy jelenlegi magyar politikai párt nevét. Azért nem, mert a jól kormányzott országot pártérdek fölött álló célnak gondolom. Megállapításaim akkor is érvényesek, ha 2026-ban Magyar Péter alapít kormányt, és akkor is, ha más.
Az Intelmek a jövő jó magyar kormányához című kötetben tehát senki se keressen konkrét pártot. Itt az ideje, hogy úgy gondolkodjunk hazáról és kormányról, hogy nem rendelünk mindent alá a törzsi mentalitásnak, és itt az ideje, hogy végre megértsük, hogy ez az egész show értünk van, és a középpontjában nem az Erős Vezető áll, hanem mi magunk.
Végül, de nem utolsósorban: gyakorló ügyvédként és a magyar politikában vagy közelében lassan két évtizede dolgozó emberként tudom, hogy nagyon sok dolog ebben a könyvben 2025-ben, Magyarországon nem több álomnál. Látom és hallom azokat az embereket, akiknek feladatuk lesz az álmok valóra váltása. Nem vagyok optimista. Amikor a YouTube-csatornámon bejelentettem, hogy kész vagyok a kézirattal, egy kommentelő megkérdezte: miért nem teszel inkább valamit? Nos, ezt teszem: miközben mindenki bosszúról és elszámoltatásról beszél, szeretnék megmaradni annak a józan hangnak, amire hitem szerint szükség van, és olyasmikről írni, amik egy réteggel mélyebben vannak a napi aktuálpolitikai cirkusznál. Még akkor is, ha mindaz, amit írok, naiv álomnak tűnik.
1. fejezet
A hatalomgyakorlásról
A jövő jó magyar kormánya kormányoz, nem csak hatalmat gyakorol
2010-ben a teljesen szabályos országgyűlési választáson az akkori kormány megalázó vereséget szenvedett, míg a leendő kormány pártja addig soha nem látott mértékű győzelmet aratott. Ennek a könyvnek nem feladata a miértek vizsgálata, már csak azért sem, mert mindenkinek más-más mozzanat tűnik a legfontosabbnak abból az időszakból. Számomra a kormány bukásának egyik legfontosabb oka a kormányzóképtelenség képzete volt. A választópolgárok úgy érezték, a régi kormány nem tudta kormányozni az országot.
Néhány évvel korábban már tragikomédiába fordultak a miniszterelnök egész oldalas vezércikkei arról, merre kellene fordítani a Magyarország nevű hajó orrát. A korszak kis értelmiségi pártját – néhol persze antiszemita felhangoktól sem mentesen – sokan kritizálták azért, amiért a szükséges reformokról leereszkedő hangnemben oktatta ki az állampolgárokat, akiknek a mindennapi tapasztalata az volt, hogy a dolgok rosszul mennek. Ez az érzés már 2008 előtt is jelen volt, de a világválság minden kétséget kizáróan megmutatta a népnek: „ezek nem tudnak kormányozni”.
Szélesre nyílt a szakadék a nép és a kormánya között. A nép úgy érezte, hogy túl sok a gőg, és túl kevés a cselekvés. Cselekvő, a dolgok sűrűjébe vágó kormányt akart. És mint a politikában mindig, most is került olyan párt, amelyik azt mondta, amit az emberek hallani akarnak: populista pártok jöttek, populista programokkal.
Populista szólamok
A 2008-as világválság óta bekövetkezett populista fordulatoknak közös jellemzőjük, hogy a választópolgárok úgy érzik: a dolgok rosszul mennek, és a kormány nem ura a helyzetnek.
Korábban több évtizeden keresztül élt a dolgokat jól menedzselő technokrata kormányok képe. Egy ilyen kormány mellett a választópolgároknak nem kell túl mélyen beleártaniuk magukat a kormányzás nagy kérdéseibe, mert a kormány, ez a professzionális szervezet jól intézi az ügyeket. A nyolcvanas évek punkjaira például furcsán nézett a magyar társadalom, amikor káromkodva kimondták, hogy a dolgok rosszul mennek, és ezért a politikai elit a hibás. A nagyobb tömegek ugyanis ekkor még elfogadták, hogy a politikai elit kormányozza őket, és nem érezték magukénak a punkok elitellenes dühét.
A 2000-es évek második felében azonban ez nagyon megváltozott. A politikai elit pedig nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy az állampolgár, aki addig csendben elfogadta, hogy a kormány kormányozza őt, egyszer csak kérdezősködött, és kételkedni kezdett abban, hogy a hozzáértőknek mondottak tényleg értenek-e ahhoz, amit csinálnak.
A dolog eredménye szerte a világon mély politikai válság lett. Egészségesebb demokráciájú országokban a populista mozgalmak megjelenése katalizátorként működött: szembesítette a politikai elitet azzal, hogy foglalkozni kell azokkal a problémákkal is, amelyek a politikai elit számára nem tűnnek elsődlegesnek, de a választópolgár annak érzi őket. Ma a politikai pártok előtt álló legnagyobb kihívás az egész demokratikus világban a választói bizalom visszaszerzése. Amíg nem sikerül olyan pártoknak hatalomra jutniuk, amelyek képesek vezetni az országot, és megszerezni a nép bizalmát, a válság folyamatos lesz.
A választópolgárok problémaérzékelésének manipulálhatósága és a politikai elitbe vetett bizalom megrendülése, a populista politika általánossá válása elhozta a narratívapolitizálás és a post-truth világát, nemcsak nálunk, hanem máshol is. De mit jelent ez a két fogalom?
A populista pártok a politikai események olyan értelmezését nyújtják, ahol minden esemény beleillik valamilyen nagyobb és könnyen megérthető elméletbe vagy történetbe. Ezek az egyszerű világmegfejtések (narratívák) tele vannak hamis állításokkal, de legalábbis csúsztatásokkal. Sok választó azonban még akkor is, amikor a valóság és a populista párt által kínált értelmezési keret szembekerül egymással, a felkínált értelmezési keretnek megfelelően gondolkodik egy hírről vagy eseményről. Függetlenül attól, hogy a semleges megfigyelőnek nyilvánvaló, hogy az értelmezési keret hazugság, és a párt vagy a kormány valamelyik szócsöve az értelmezési keretnek megfelelő, de hamis hírt próbálja igazként tálalni. Az igazság (truth) és a tényszerűség mellékessé vált, ezt nevezi a nemzetközi szakirodalom a post-truth politikájának.
Előfordul, hogy a populista szólamokból kormányprogram lesz. Nemzetközileg a legismertebb példa erre talán a brexit.
Angliában a kormánypárt úgy reagált az évtizedek óta megoldatlan problémákra és a gazdasági világválság szintén megoldatlan hatásaira, hogy kitalált egy értelmezési keretet, miszerint minden baj oka az Európai Unió. 2016-ban véleménynyilvánító népszavazás jött, amelyet abban a biztos tudatban írtak ki, hogy a városi lakosság az EU-ban maradásra szavaz majd. Azonban az angol iparvárosok szegény népe a kilépésre szavazott, azóta is tartó mély válságba taszítva ezzel az angol politikát.
Magyarország sajnos abban a helyzetben van, hogy a 2010-es választás előtti populista politikai üzenetből (miszerint ez a kormány mindent és azonnal megold) politika, sőt politikai korszak lett. Persze ebben sem vagyunk egyedül. Európa szinte minden országa végigment ezen a folyamaton, de csak nálunk tudta a hatalomra jutó populista erő teljesen átírni a játékszabályokat, és megszilárdítani a pozícióját.
Nyitókép forrása: Valuska Gábor