„Cseh Tamás fia vagyok. Meg egy másik ember” – Bereményi Géza Cseh Andrással ír dalokat

Ismét Cseh-Bereményi-dalok születnek, csak egy kicsit másképp.

bzs | 2025. november 04. |

„Ismét Cseh-Bereményi-dalok születnek” – számolt be lelkes hangvételű cikkében a Válasz Online. Bérczes László rendező, fesztiválszervező, akinek több könyv is fűződik a nevéhez (Mucsi Zoltán-, Törőcsik Mari- és Cseh Tamás-beszélgetőkönyv), Bereményi Gézával és Cseh Tamás fiával, Cseh Andrással beszélgetett a részletekről.

Bereményi Géza
Magyar Copperfield
Magvető Könyvkiadó, 2021, 635 oldal

Új Cseh-Berményi duó

Mint kiderült, egy közös filmforgatás alkalmával Bereményi Géza felajánlotta Cseh Tamás fiának, Cseh Andrásnak, hogy dalszövegeket ír neki. Az apjával is így kezdődött a legendás közös munka, árulta el. Az egyik dalt október 23-án írták, 1956 a címe, november 4-én jelentetik meg.

Az intrejúban mindketten felidézték az egymásról szóló emlékeiket: Bereményi születésétől ismeri barátja 44 éves fiát. Cseh András pedig arról mesélt, gyerekként mennyire vágyott apja és „Géza" közelébe, amikor dolgoztak, az édesanyja azonban ilyenkor mindig talált neki más elfoglaltságot. 

Az egész gyerekkorom úgy telt, hogy figyeltem, hallgattam őket, ahogy írják a dalt a hallban vagy a padon a diófa alatt.

Hallgattam, megszerettem a dalokat, de nem mehettem közel hozzájuk. Most pedig bennük lehetek. Megélhetem, milyen benne lenni a dalírásban. Maga a boldogság" – vallotta be.

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy Cseh András számára milyen teher volt a 16 éve elhunyt édesapja árnyékában ugyanazt a szakmát választani. Színpadon nem is énekeli ezeket a számokat. Mára azonban megtalálta a megoldást: öregek otthonában, táborban, baráti együttléteken ő szervezi a közös énekléseket. Úgy fogalmazott: 

A Cseh Tamás-dalok olyanok, mint a népdalok.

Nekem is jó énekelni őket másokkal. Ez is segített engem abban, hogy helyreálljon bennem az a boldogító csapás, hogy én Cseh Tamás fia vagyok. Az vagyok. Meg egy másik ember. Cseh András."

Soronként születik

Bereményi Gézának pedig részben amiatt esett rá a választása, ahogy a családi örökségéhez áll: „Látjátok, erről van szó. Szívesebben írok neki, mint azoknak a profiknak, akiket kiszolgálnak.

Ha én Cseh Tamás fia lettem volna, nem lenne gitárom. Andrásnak van.

Zenekarban is játszik, a dalokon nőtt fel. Megvan benne a szándék és a készség, hogy énekelje a dalainkat. Nekem meg kedvem van neki írni. Ennyi az egész."

A közös munkafolyamatot egy krimi megfejtéséhez hasonlították: Cseh András egyetlen sor dallamát és ritmusát adja, amire Bereményi Géza megírja a szöveget, majd haladnak tovább soronként, soha sem tudva, mi lesz a következő lépés, csak ha már ott vannak. Eddig húsz szerzemény született a közös munkából. Bereményi úgy összegzett:

Márpedig neki másfajta szövegeket írok, mint egykor Tamásnak.

Mert ő egy másik ember egy másik korból. Meg amiben most élünk, az is nagyon más, mint a hetvenes évek. Szóval álljon csak színpadra."

(Válasz Online)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai olyan korhű helyzetjelentések, melyek jelentőségével maguk sem voltak tisztában

Hétfőn este nyílt meg a Cseh Tamás életművéről szóló kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A zeneszerző-énekes idén januárban ünnepelte volna nyolcvanadik születésnapját; a tárlat megidézi emlékét, az archív felvételek pedig visszarepítenek a hetvenes évekbe.

...

Bereményi Géza Széna tér című költeménye végigfut majd az új emlékparkban

Megújul a fővárosi Széna tér. Az új emlékparkban Bereményi Géza Széna tér című költeménye fut majd végig a kövezeten. 

...

Bereményi Géza kalapja alatt elfér a 20. század

A Bereményi kalapja nemcsak egy alkotó ember, hanem egy korszak és egy kreatív életpálya krónikája is, amelyben a személyesből kiindulva merülünk el a kollektívban. A Papp Gábor Zsigmond által rendezett filmből kiderül, hogy számít-e egyáltalán a név, mire jó „a valósághűség látszata”, hogyan lehet csajozni egy sanzonnal, miközben végigkövetjük azt is, hogyan születik meg a szemünk láttára egy dal a konyhaasztal mellett.

Listák&könyvek
...

Frei Tamás politikai thrillere vezeti a Bookline novemberi toplistáját

...

Bill Gates karácsonyi könyvlistáján egy polipos szerelmi történet is szerepel

...

Boldog születésnapot, Budapest! 4 izgalmas könyvet ajánlunk

Polc

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

...

A rothadó Szovjetuniót már csak a mindent odaadó anyák tartják egyben

...

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...
...

Jehan Paumero: Azt hittem, a hazám Franciaország, az otthonom Magyarország

...

Vida Vera: Ne csak főzni tanuljunk meg, legyen közvetlen kapcsolatunk a természettel!

...

Kollár Betti a Kosársuliról: Mindig merítek a saját életemből