Margaret Atwood egészen 85 éves koráig tartotta magát ahhoz, hogy nem ír életrajzot. A számos műfajban alkotó szerző úgy vélte, az írók élete elég unalmas, hiszen csak ülnek és írnak. November 4-én azonban megjelent Book Of Lives: A Memoir Of Sorts című életrajzi könyve (egyelőre csak angolul), ami azt jelenti, hogy mégis beadta a derekát.
„Az emberek meghalnak"
Atwood hatvan évet felölelő karrierje során ötvennél is több kötetet adott ki, köztük verseket, non-fiction könyveket, pszichológiai thrillert, gyerekkönyvet, képregényt. Az életrajz azonban eddig kimaradt.
„Feladtam, hogy ellenkezzek" – feleli nevetve a The New York Times riporterének kérdésére, majd komolyabban hozzáteszi:
„Három szó: az emberek meghalnak. Vannak dolgok, amelyek ezáltal elmondhatóvá válnak, amiket nem meséltél volna el, amíg ők életben vannak."
Bár a Book of Lives nem a pletykákra kiéhezett olvasóknak szól, azért Atwood a gyerekkori zaklatói mellett odaszúr a férfi kritikusoknak is, akik az interjúkban leereszkedően arról faggatták, hogyan képes egyszerre írni és háztartást vezetni. Köszönetet mond azoknak, akiknek a történeteit így vagy úgy kölcsönvette.
Nagy szerepet kap a memoárban Kanada, hogy hogyan alakította Atwood személyiségét és életét, illetve hogyan alakult ki a nemzeti irodalom. Azt is elárulja, hogy a kanadai irodalmi élet időnként a gonosz pletykák, a féltékenység és a hátbaszúrások terepe, különösen a költők esetében.
A bosszú hidegen tálalva
Atwood a könyvről nyilatkozva bevallotta, hogy ha valaki megbántja, hosszú ideig dédelgeti a haragját, és alkalmanként a könyveiben áll bosszút az illetőn: „Nem valami tiszteletre méltó tulajdonság, de miért tagadjam?"
Atwood 1939-ben született Ottawában, a gyerekkora jelentős részét a vadonban töltötte, rovartudós édesapja az erdei kártevőket tanulmányozta. A Peggy-nek becézett kislány így rengeteg gyakorlati ismerettel rendelkezett és az iskolában is jól boldogult, már ekkor írogatott. Azonban, ahogy ő foglamaz, a 9-10 éves lányok hatalmi játszmáira nem volt felkészültve.
Egy csapat lány rendszeresen kínozta és megalázta, például kint hagyták a hóban vagy elásták egy gödörbe.
Részben ezekből az élményekből építkezett a Macskaszem című munkája is. Eddig azért tagadta, hogy önéletrajzi ihletésű a történet, mert a lánybanda főkolomposa még életben volt. Mostmár nincs.
Végül Atwood és Gibson összeházasodtak, és közel 50 évet töltöttek együtt egészen a férfi közelmúltban bekövetkezett haláláig, ami nagyon megrázta az írónőt, ahogy az életrajzban is említi.
A memoár elsősorban azokról az élményekről szól, amelyek Atwoodot mint írót formálták. „Az élettörténeted egy történet, amelyet folyamatosan felülírsz, akár író vagy, akár nem" – mondta.
Hozzátette: „Elgondolkodtam, mi a különbség a memoár, az életrajz és az irodalmi életrajz között. A memoár, az, amire te magad emlékszel. Ezek pedig általában azok a hülyeségek, amiket csináltál, a halálközeli élmények, katasztrófák, a meglepő sikerek és a viccek. Ez pedig így már tetszett."
(The New York Times, npr.org.com, Guardian)
Margaret Atwood - forrás: wikipedia, amazon.com
