Orsós Julianna konyvesmagazin.hu

A roma szerzők, romákról szóló versek, regények, novellák nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben, pedig amit olvasunk, az alakítja a gondolkodásunkat, új szemszöget ad vagy közös pontokat villant fel. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából arra kértünk roma írókat, kutatókat és nem roma szövetségeseket, hogy válasszanak ki egy számukra nagy hatással bíró művet, amelyet bemutatva reflektálnak a roma irodalom és reprezentáció kérdéseire, problémáira, hagyományaira. Orsós Julianna történész Mariella Mehr Kőkorszak című regényét ajánlja. (A korábbi részekben Fehér Renátó Holdosi József Fogoly című regényéről, Eredics Lilla Balogh Attila egyik verséről, Ayhan Gökhan pedig Marlen Haushofer kötetéről írt.)

mariella mehr
Kőkorszak
Ford. Dévény István, L'Harmattan, 2002, 150 oldal
-

Mariella Mehr: Kőkorszak 

„belebetegedtem a szeretethiányba, beteg lettem a magánytól, elnémultam a kétségbeesésben. ezért büntettek, ezért zártak be, éheztettek, ezért szolgáltattak ki gyilkos pszichiátriai kezeléseknek.” A Kőkorszak a jenis (főként Svájcban élő, cigányokként azonosított népcsoport) gyerekek vádirata, akiket a Pro Juventute svájci karitatív szervezet 1924-től kezdve 1973-ig generációkon át elválasztott családjaiktól. Az írónő anyját is ők szakították el szüleitől, és pszichiátriai beteg lett. Lánya, Mariella Mehr sem tudta elkerülni ezt a sorsot. Tizenhat intézményben kezelték, többször megerőszakolták, egyetlen fiát a szülés után elvették tőle, majd őt tudta nélkül sterilizálták. 

„az én életemért is nagyrészt ez a karitatív intézmény felelős, ma már megszűnt. (…) ez a segélyszerv cigánygyerekeket gondozott.

ez sok szociális intézmény számára egyértelmű azzal, hogy csavargó, koldus, munkakerülő, lezüllött elemek.

a segélyszerv alapítása egybeesik az európai fasizmus kezdetével. az akkor hozott szociális intézkedések jórésze csak ebben az összefüggésben érthető. a segélyszerv mintegy hétszáz cigánygyereket vett gondozásba. ezek fiatal éveiket rosszul vezetett gyermekotthonokban, paraszti bérmunkában, nevelőintézetekben, börtönökben és állami pszichiátriai klinikákon töltötték. néhánynak közülük szerencséje volt. legtöbben azonban különböző intézmények között hányódtak.”

Az olvasó kényszerpályán mozog: gyorsan kell lekövetni a történéseket, de hiába ez a szédítő sebesség, az idősíkok váltakozása, mert a szöveg ezzel együtt olyan kongó ürességet, olyan döbbent csendet hagy maga után, amit nem könnyű elviselni. A szöveg fájdalmasan szép. A megaláztatásokat, a szexuális erőszakot, az elektrosokk- és inzulinterápiás kezeléseket, a szeretetlenséget és gyökértelenséget pontos, szikár szavakkal adja vissza. „te szegény, hazátlanul bolyongó agyvelő, könnyen sérülsz, mint egy rózsa. haszontalan éveket hurcolsz magadban, ezer részre szakadó test tömegébe vagy beépítve, amely bőr nélkül, védtelenül sodródik az éjszaka csatornájában.”

Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből,

és ez az erő főként azért lépett működésbe, mert a csendes és jószándékú népirtásról nem lehetett tovább hallgatni.

Művét ő maga ezekkel a szavakkal ajánlja: „könyvemet azoknak az újszülötteknek ajánlom, akik nem kapnak szeretetet. ajánlom a gyermekotthonok és nevelőintézetek lakóinak, de azoknak is, akik az emberi közösségekben megzavarodtak vagy elnémultak. ajánlom végül azoknak, akik tudják, hogy jövőnket csak a szeretet képes megmenteni.”

Az idézett ajánló sorok igaz voltára Mariella Mehr élete a bizonyíték, és ő ezt az életet felnőttként a közösségéért dolgozva találta meg újra. Nem visszakapta, hanem megtalálta.

Roma hetek a Könyvesen
Április 8-a a Nemzetközi Roma Nap, mely nemcsak a roma kultúrát hivatott ünnepelni, hanem egyben a romák társadalmi helyzetére is felhívja a figyelmet. Magyarország népességének 8-10 százaléka roma, ezzel szemben reprezentációjuk – kulturális, politikai és egyéb téren is – ennél jóval alacsonyabb, majdhogynem láthatatlan. Annak érdekében, hogy ez változzon, számos cikkel készülünk a Könyvesen, olvasmányoktól kezdve interjúkon át tematikus cikkekig. Ezeket ITT találjátok majd.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban

Zsigó Jenő a magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. Életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságát ismerjük meg.

...

Ayhan Gökhan: A fal című regényben a kívülállóság markánsan képviselteti magát [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Ayhan Gökhan Marlen Haushofer egyik regényéről írt.

...

Roma mesék a gyerekirodalomban – Mi történt az elmúlt években?

Hogyan jelennek meg a roma mesék, karakterek, hagyományok a gyerekeknek szóló kötetekben? Veszprémi Szilveszter költő, irodalmár négy, a közelmúltban megjelent könyvet vizsgált meg.

A hét könyve
Kritika
A regény, ami figyelmeztetni akart a nácik kegyetlenségeire - Sally Carson: Görbe kereszt
A hosszú menetelés nem egy hagyományos Stephen King-horror, és pont ettől megrázó

A hosszú menetelés nem egy hagyományos Stephen King-horror, és pont ettől megrázó

Megnéztük a legújabb Stephen King-adaptációt. 

Kiemeltek
...

Miért szereti a fikció a nehéz anya karakterét?

Érzelmi távolságtartás, feszült kommunikáció, családi minták továbbvite, leválás: az anyával vaszó viszony az irodalomban is meghatározó téma.

...

„Van, amikor a szavak megmentik az embert” – Kavakami Mieko Budapesten

Dolgozott gyárban és hostessként is, ma már befutott, díjnyertes szerző. Ilyen volt a japán Kavakami Miekóval találkozni. 

...

Marton Krisztián: A második könyvnél már tudom, mi múlik rajtam

Miről szól a Bőgőmasina szerzőjének új kötetterve? Marton Krisztiánt kérdeztük. 

Hírek
...

„Manapság az autokráciákat nem egy gonosz ember vezeti” – megérkezett Applebaum új politikai könyve

...

Bookline havi top 50: júliusban az önfejlesztés, a bélbolyhok és a felszabadító regények vezettek

...

Egy Elit és egy Átlagos problémás szerelme: újabb BookTok-kedvenc fantasy kerül képernyőre

...

Dan Brown: Lehet, őrülten hangzik, de már nem félek a haláltól

Olvass!
...

Egyetlen diplomatán múlik az emberiség sorsa? Olvass bele John Scalzi új sci-fijébe!

Újabb résszel tér vissza John Scalzi Vének háborúja könyvsorozata. Ezúttal egy polgáháború közepén találjuk magunkat. Olvass bele. 

...

Nézd meg, miért lelkesedik a BookTok: olvass bele a Quicksilverbe!

Egy jóképű tünde harcos, egy különleges képességekkel rendelkező lány, titkok és cselszövések, valamint sok-sok romantika.

...

Két kislány örök barátságot köt Magyarország német megszállása alatt – Olvass bele Jean Hatzfeld regényébe!

A nácik által megszállt Budapesten csak az állatkert nyújt egyedül menedéket. Olvass bele!