Eredics Lilla: Balogh Attila versei kitágították az önértelmezés dimenzióját [ROMA IRODALOM]

A roma szerzők, romákról szóló versek, regények, novellák nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben, pedig amit olvasunk, az alakítja a gondolkodásunkat, új szemszöget ad vagy közös pontokat villant fel. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából arra kértünk roma írókat, kutatókat és nem roma szövetségeseket, hogy válasszanak ki egy számukra nagy hatással bíró művet, amelyet bemutatva reflektálnak a roma irodalom és reprezentáció kérdéseire, problémáira, hagyományaira. Eredics Lilla, a Romaversitas projektkoordinátora Balogh Attila költőtől ajánlja kedvenc versét. (Az első részben Fehér Renátó írt Holdosi József Fogoly című regényéről.)

Balogh Attila: Numero XIX

Talán 16 éves lehettem, amikor megpillantottam a Fekete Korall című, cigány költők verseit tartalmazó antológiát apám könyvei között. Szegényes körülmények között, szoba-konyhában éltünk, amit apám könyvekkel, zongorával, képekkel zsúfolt tele, amelyek egy egyre távolodó konzervatív polgári nevelés és folklórmozgalmi miliő nyomait őrizték számára. Apám nem cigány egyébként.

A Fekete Korallt anyám miatt vettem a kezembe.

Az antológia 1981-ben jelent meg Choli Daróczi József szerkesztésében, és olyan cigány költők verseit tartalmazza, akik részesei voltak annak az országos szintű népművelési és szerveződési mozgalomnak, amelynek Choli az egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Költők, irodalmárok voltak, de jellemzően fizikai munkások is, akik a megélhetésért folytatott küzdelem mellett a cigányság elismerésében is szerepet vállaltak. A hét cigány költő közül Balogh Attila verseiben mélyültem el leginkább. Balogh költészetét előtte persze nem ismertem, nem is próbáltam azt irodalmi aspektusból értelmezni: versei az érzelmeimre hatottak, József Attila verseihez hasonlóan. Számomra legkedvesebb a Numero XIX című verse (lásd a cikk végén – a szerk.).

Akkor még – mit sem sejtve az antológia jelentőségéről és történelmi-mozgalmi kontextusáról – anyám cigányságát szerettem volna kiolvasni a versekből.

Mert ne legyenek kétségeink: a cigányokról érdemben nem tanítottak az iskolában.

Sem az általánosban, ahol még minden osztály hátsó padsorában ültek cigány gyerekek, sem később, a konzervatív elitgimnáziumban, ahol már egyedül éreztem magam a cigányságommal. A rárakódott szégyen mögött mit jelent számomra, hogy anyám cigánynak született? Mi az a történelmi valóság, amiről nem tanulhatok, de az igazságtalanság számos formájának megtapasztalását jelentette anyám számára? Családi narratívák, forrásdokumentumok és bármilyen oktatás és közbeszéd híján a Fekete Korallban kerestem a választ ezekre a kérdésekre. 

A Numero XIX nemcsak a személyes kötődés és Balogh Attila költészetének egyértelműen fontos kulturális öröksége miatt méltó megemlékezés a Nemzetközi Roma Napon. Az ő versei – és azok közül is elsősorban az említett vers – kitágították számomra az önértelmezés dimenzióját. Mélyreható képekkel terhelt

soraiban az egyén megélt tapasztalata szélesebb társadalmi viszonyokkal fonódik össze

és azokkal kölcsönhatásban értelmeződik. Versében egyszerre jelenik meg a cigányság társadalmi marginalizációjának leírása, a cigányságért folytatott mozgalmi munka terhe, a cigány identitás és öndefiníció keresése és az elismerés egyéni és társadalmi küzdelmei. Mindezek olyan aspektusai a magyar cigányság társadalmi helyzetének és megélt tapasztalatainak, amelyek most is aktuálisak, és amelyekre a Nemzetközi Roma Napon fontos emlékeznünk. „Mert mi is idetartozunk, Magyarország kövei mögé.”