- Zalka Csengének mindig sok kedvenc meséje van, most Spanyolországban, egy mesemondó-találkozón egy ír mese lopta be magát a szívébe. A történet egy temetőről és két ellenséges családról szól, “nagyon szórakoztató sztori és van egy nagyon klassz befejezése”. Szerinte ez egy felnőtt mese, mesélte is már felnőtteknek, de szívesen elvinné kamaszoknak is.
- Kamaszoknak mesélni neki hazai terep, mert a tanár édesanyjához járt be az angolórára, hogy gimnazistáknak angolul meséljen. Ez még a tanulási szakaszban volt, amikor elhatározta, hogy mesemondó lesz. Ekkor 21 éves volt, ugyanazok a sztorik hozták lázba, amik a kamaszokat is. Az a tapasztalata, hogy ha sikerül nekik jó mesét választani, akkor a kamaszok zseniális közönség, mert beleélik magukat, beleszólnak, belepoénkodnak. Sokat értenek már a történetek szimbolikájából, érzelmi tartalmából, tehát nemcsak az érdekli őket, hogy mi történik egy mesében, hanem azt is érzik, hogy mik azok az üzenetek, amik megbújnak bennük.
- Szeret úgy érkezni a mesemondó alkalmakra, hogy tudjon előtte ismerkedni, beszélgetni a közönséggel - a hagyományos mesemondástól ugyanis idegen, hogy teljesen ismeretlen személy besétál, és elkezd nekünk mesélni. Hagyományosan a mesemondók ismerték a közönségüket, és tudták, mi fog tetszeni nekik. Fel szokta ajánlani azt is, hogy választhatnak, milyen típusú vagy nemzetiségű mesét akarnak hallani. Most több kamasz közönségnél nagy sikere volt a japán legendáknak, mert sok animét néznek (és Zalka Csenge is), így kikeresett olyan japán történeteket, amik felbukkannak ezekben az anime sorozatokban, és sikere is volt, ahogy felismerték a helyszíneket, a kultúrát.
„Mesemondásról beszélni csak mesélve lehet – úgy mutatom be a mesemondó világot, ahogyan én ismerem. Az én utam ide vezetett; az én szemeimmel ilyen a nemzetközi mesemondás. Ha egy másik mesemondót kérdeznél, lehet, hogy nem állítaná mindennek az ellenkezőjét, de mindenképpen mást emelne ki, más ösvényeket rajzolna fel a térképre, más útravaló tanácsot adna. A mesemondás sokféle, és pont ettől jó." Mutatunk egy részletet a hivatásos mesemondó Zalka Csenge könyvéből!
Mesemondók márpedig vannak
- Az interakció a mesemondás fontos része, amit ő is kezdeményez. Ha például ötletelni kell, hogy mi a megoldás a mesében, és bemondják, hogy szerintük mi lenne az, azt bele lehet építeni a mesébe. Szavaztatni is szokta őket, de azt is izgalmasnak tartja, amikor véleményt nyilvánítanak.
“A hagyományos, élőszavas mesemondásnak megvan az az előnye, hogy úgy alakul, ahogy a közönségnek szüksége van rá.”
- Kiskorában érdekelni kezdték a mítoszok és a legendák. Sokat olvasott görög mitológiát, rákapott az ír legendákra, északi istenekről és hősökről szóló történetekre, G. Beke Margit és Dömötör Tekla könyveit lapozta, és kelta bárd akart lenni. És ahogy a kelta bárdoknak megvolt, hogy hány történetet és éneket kell ismerniük, neki is volt egy kis füzete, amiben listázta, hogy hány mesét tud fejből. Azt később, az egyetemen tudta meg, hogy ma is vannak hivatásos mesemondók.
- A nagypapája a hagyományos mesemondó típus volt, akiből “dőltek a sztorik” a gyerekkoráról, a falubeliekről, de ugyanígy a helyi legendák, a népmesék is. Ezeket el is kezdte felvenni egy idő után. “Az a vérbeli mesemondó volt, aki mindig úgy adta ezeket elő, mint ami vele történt, vagy a faluban, vagy a szomszéd házban.” Minden történetet a maga képére formált, és szerette is ezt a játékot - például, amikor jártak nála néprajzosok gyűjteni, akkor az előző napi szappanoperát is előadta úgy, hogy a faluban úgy mesélik, hogy réges-régen ez így esett. Zalka Csenge a nagypapáját igazi tricksternek, kópénak tartja.
- Itthon szerinte szerencsések vagyunk, mert sok női néprajzkutatónk volt, és sok női mesemondónak is felgyűjtötték a meséit. Neki nagy kedvenc mesemondója Pályuk Anna, aki kárpátaljai ruszin-magyar mesemondó volt, és Szirmai Flóris Mária gyűjtötte a meséit.
- Sokszor a gyerekeknek szóló mesemondás tolódik el a női irányba, a nagyszínpadi előadói mesemondás pedig el szokott tolódni a férfiak felé: tehát nagyon sok híres, nemzetközileg elismert mesemondó férfi. Szerinte ma Magyarországon a mesemondók között több a férfi, a meseterapeuták között pedig a nő.
- Amerikában és angolszász területen nagyon népszerű műfaj a személyes sztori - ez itthon nincs így. Ebben a műfajban a történetmondók a saját életükből vett, kiszínezett, univerzálissá tett történeteket, családi sztorikat, vicces anekdotákat mesélnek. Európában több a hagyományos mesélő, és változó, hogy mindenféle néptől mondanak-e népmesét, mítoszokat, vagy csak a saját hagyományukból dolgoznak. Zalka Csenge ismer kilencedik generációs skót mesemondót is, akit háromévesen kezdett a család a repertoárra tanítani. Nálunk Berecz András csinálja azt, hogy összefűz magyar népmesét, mongol népmesét meg saját, személyes anekdotát, és abból alakul ki egy előadás. “Ő ennek nagy művésze meg mestere.”
- A magyar mellett Zalka Csenge angolul és spanyolul is mond mesét. Neki az angol és a magyar körülbelül egyforma rutinnal megy már, mert sokat élt Amerikában és nagyon régóta beszél angolul, a férje amerikai - így az angol mesei fordulatokon, rögtönzésen nem kell gondolkodnia. A spanyolt kevesebbet használja, ezért az gyakorlással jár, ebben sokat segített neki az a három hét, amit Spanyolországban töltött más mesemondókkal.
- Más népek számára a mesetípusaink nem annyira szokatlanok, mert az európai vándormotívumokból állnak, például a Fehérlófia is majdnem ugyanebben a formában létezik Spanyolországban, csak ott Medvefia szerepel. Viszont a részleteink nagyon különlegesek.
A spanyolok például nagyon szerették a hétlábú paripát, a parazsat evő táltos paripát, a kacsalábon forgó várat.
- A 21. században a mesemondók szerinte sokat tudnak hozzáadni a kulturális kapcsolódáshoz. A spanyol tapasztalata most az volt, hogy ugyanannyira tudtak örülni a hasonlóságoknak, mint a különbségeknek a különböző népek meséiben. Szerinte nagyon fontos, hogy attól, hogy valami más, még nem kevésbé izgalmas vagy értékes. Emellett szerinte a mai világban nagyon fontos az élőszavas mesemondásban, hogy az egy személyes kapcsolat a közönséggel. Egy nagyon intenzív figyelem, így nagyon intenzív személyes kapcsolódás is, amit nem kapunk meg a képernyőn vagy egy előre megkomponált előadáson keresztül.
- Zalka Csenge gyakran fogalmaz úgy, hogy "újrameséli" a népmesét. Neki ez azt jelenti, hogy nem szövegként tekint a mesére, hanem történetként, amit minden alkalommal a saját szavaival újramesél, azaz mindig kicsit máshogy színezi, máshogy mondja - nem fix szövegként él a mese. A hagyományban ugyanígy működött a mesemondás, ennek jó illusztrációja, hogy amikor sikerült ugyanazt a mesét több alkalommal is rögzíteni ugyanattól a mesemondótól, akkor nagyon látszott a néprajzi szövegeken, hogy ezek a népmesék soha nem ugyanúgy hangzottak el.
- A new trad, azaz ‘új hagyományos’ történetmesélő irányzat arról szól, hogy ma is lehet új népmeséket alkotni. Hagyományos mesei elemekből építkeznek, tehát a díszítés régi, de a szüzsé új. A cél, hogy megmaradjon a meséknek az a szimbolikája, amitől azok sokrétűek és tartalmasak. Ezeket aztán visszaengedik a szájhagyományba, és így maguktól ledobják azokat a részeket, amik nem működnek. Ha olyasmit mond a történet, ami rezonál az emberekkel, akkor meg fog maradni. Egy sikeres példa erre az indián népmesének tulajdonított történet, ami szerint két farkas küzd bennünk, és az nyer, amelyiket etetjük. Ezt a történetet az 1980-as években írta egy fehér pap, nincs köze az indián hagyományokhoz - az indián mesemondók nem is örülnek neki, hogy a népükre hivatkozva hitelesítették.
- A new trad célja részben egybeesik a Meseország mindenkié mesekönyvével, azaz hogy olyan témákban is szülessenek mesék, amiket kevésbé érzünk erősnek a hagyományban, ma viszont aktuálisak. Ugyanakkor a mesekönyv meséin nagyon érződik, hogy írták (és nem élőszóból jegyezték le őket), Zalka Csenge szerint, ha elkezdené élőszóban mesélni őket, azonnal átalakulnának, és levetnék magukról az írott elemeket.
- Neki new trad témában a számára döbbenetes példája, hogy szinte lehetetlen a hagyományban olyan történetet találni, ahol két nő összebarátkozik. Hogy nem árulják el egymást, nem féltékenyek egymásra, nem az egyik lusta, a másik szorgalmas, és nem testvérek. A százegy ajtajú palotába ezért került is ilyen mese, hiszen az életben sok jó női barátság van. Itt beleolvashatsz a kötetbe:
Zalka Csenge Virág mesemondó és író lesz a Túl a plafonon podcast júniusi vendége. Olvass bele legújabb mesegyűjteményébe!
Zalka Csenge Virág meséjében sárkányokat nevel a királylány, a kérője pedig beismeri, ha tévedett
- A kópé (trickster) a magyar hagyományban is jelen van. Sőt, azokat a kópé mesei szüzséket, amiket ő hallott szerte a világon, mesélték itthon is. Ilyen szereplőnk a ravasz róka, Mátyás király, Lúdas Matyi (ez nem népmese, hanem népies történet), akinek a női verziója Térdszéli Katica (az ő sztorija viszont népmese). Kópé szereplőnk még Petőfi és Csokonai is - Petőfire egyébként sok kópétörténetet ráakasztottak, olyan is van, amiben Döbrögit veri át. A magyar hagyományban az is különleges, hogy a mi leghíresebb kópénk egy király, mert a kópék általában kisebbek, gyöngébbek, nem hatalmi helyzetben vannak. Illetve a király mellett persze ott van az udvari bolondja is, hiszen mindig kell a trickster mellé valaki, aki őt is átveri - nálunk ez az udvari bolond.
- A trickster mesékben fontos, hogy a kópék a fekete és a fehér között mozognak, nem hősök vagy gonoszok, hanem átjárnak mindenféle határon. Kipróbálnak mindent, megpiszkálnak mindent, túljárnak mindenkinek az eszén, és Zalka Csenge szerint az nagyon fontos mesei funkció, hogy ne égjen bele az emberekbe az, hogy valaki teljesen jó vagy teljesen gonosz, hiszen ez egy veszélyes filozófia. Fontos, hogy ezek a komplex karakterek léteznek a hagyományban, és vicces, mókás, csattanós formában komoly dolgokat tudnak nekünk tanítani a szabályokról, a berögződésekről és a határokról.
A podcastot Spotifyon is eléred a Könyves Magazin csatornáján.
