Winnetou-t nem tudják eltörölni, de érdekelnek téged igazából az indiánok?

Winnetou-t nem tudják eltörölni, de érdekelnek téged igazából az indiánok?

Le kell-e venni a könyvesboltok polcairól a Winnetou-könyveket? Milyen értékes és káros tartalmak olvashatók Karl May könyveiben? Mit szólnak az indiánok Winnetou-hoz? Miért söpörjük félre az amerikai őslakos szempontokat a jelenben? És hogyan tarthatjuk tiszteletben azokat - már ha számítanak, persze. Vélemény.

Sándor Anna | 2022. augusztus 25. |

Winnetou-t be akarják tiltani!

- futott végig futótűzként a hír szerdán a Telex beszámolója alapján a magyar médiában és közösségi hálón. A lap a Guardian nyomán azt írta, “Németországban társadalmi vita kereszttüzébe kerültek az itthon is nagyon népszerű Winnetou-regények modern folytatásai, és már ott tart az ügy, hogy az egyik nagy kiadó, a Ravensburger Verlag két Winnetou-könyvet kivett a kínálatából”. Mármint azt a két frissen írt és kiadott folytatást, ami A fiatal főnök Winnetou című, 2022-es filmhez készült.

A hír alapján többek között Nyáry Krisztián is népszerű Facebook-posztot írt, amiben a May-könyvek jogosnak ítélt kritikáit is felsorolva alapvetően mégis amellett érvelt, hogy mennyi értéket kapott több generációnyi hazai fiatal is a német szerző indiánregényeiből, majd levonta a következtetést: 

“A Winnetou betiltása vagy bármifajta eltörlése a barbárság. Az indiános könyveket olvasó gyerekekkel érdemes megbeszélni, hogy miben van igaza a hősöknek, és a történelemi tényekre is meg kell tanítani őket. Persze ha a cancel culture eltörli a múltat, erre sem lesz lehetőség. Az lesz a jó nap az irodalmi örökség halálára.”

Az idézetet záró sommás ítéletekkel viszont az a gond, hogy szintén hiszterizálóan túloznak, és ennél fogva károsak, ahogy az amerikai könyvbetiltási hullám is az, vagy a hazai könyvdarálások is azok. Folyamatosan társadalmi és kulturális vitákat folytatunk,

és a hisztéria ellehetetleníti a józan vizsgálódást és önreflexiót egy érzelmileg túlhevített helyzetben.

Márpedig ez az.

Ahogy generációk előttem Magyarországon, én is May könyvein nőttem fel, a szüleim is ezeken nőttek fel, a nagybátyáim is, így az unokatestvéreim is. Hatalmas kultusza volt a családunkban May regényeinek, és rengeteget indiánoztunk gyerekként. Szóval ahogy sokaknak, nekem is van egy mély érzelmi, nosztalgikus viszonyom May könyveivel. Ráadásul tény, hogy ezek a regények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a közép-európai indiánkép, az indián népek és kultúra megítélése nagyon pozitívvá vált ugyanazokban az évtizedekben, amikor Észak-Amerikában még vérszomjas vademberekként ábrázolták őket könyvben és filmen egyaránt, az őslakos gyerekeket pedig a családjuktól elszakítva terelték bentlakásos iskolákba, ahonnan fizikailag, lelkileg és kulturálisan is bántalmazva, megnyomorítva tértek vissza - már ha túlélték. Tehát amikor az amerikai hippik, illetve az ellenkultúra képviselői a hatvanas, de inkább a hetvenes években fokozatosan felismerték az őslakos kultúrák értékeit, a németeknél és nálunk évtizedek óta Az Indián a nemes jellem, a természetközeli élet megtestesítője és szimbóluma volt. A szovjet érában pedig az indiánozás az ellenállás egyik formájává vált: Cseh Tamásék bakonyi indiánozása ráadásul a hitelességre törekedett, utánajártak az életmódnak, a kulturális nüanszoknak, és a játékuk nem merült ki a skalpszerző csatakiáltásokban. (A hazai indiánozás történetéről rendezett PIM-kiállításról itt írtunk, a tárlat apropóján megjelenő antológiáról pedig itt.)

Az utolsó indiánkönyv érzékeny pillanatfelvétel arról, hol tartunk ma az indiánozásban
Az utolsó indiánkönyv érzékeny pillanatfelvétel arról, hol tartunk ma az indiánozásban

Rézbőrű volt az alkony címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum év végéig tartó kiállításon emlékezik meg a magyar indiánozás múltjáról és legendás alakjairól (cikkünket ITT olvashatod róla). A tárlat apropóján a PIM 79 kortárs magyar szerzőt kért fel, hogy prózában vagy versben, de reflektáljanak az indián témára. Az eredmény Az utolsó indiánkönyv című antológia, ami arról mesél, mit jelentett nekünk az indián egykor, és mit jelent ma, felnőttként.

Tovább olvasok

Mindezzel együtt a May regényeit érő kritikákban nincsen semmi új, ezek nem most, a woke vagy cancel culture idején fogalmazódnak meg először. (És ugyan ez nem egy irodalmi minőséget firtató ügy, azt azért érdemes hangsúlyozni, hogy a rendszerváltásig lefordított May-könyvek “átdolgozott” formában jelentek meg magyarul, és emiatt sokkal jobb regények voltak, mint a német eredetik.) Karl May könyveit érő fontos kritikák a következők:

  • az észak-amerikai őslakos kultúrák ábrázolása hiteltelen, klisés, sztereotip és nagyon pontatlan;
  • romanticizált fajelméletet közvetít, amiben a (hangsúlyozottan) német telepes/vadász magasabb rendű és minőségű emberként jelenik meg, mint a spanyolok, feketék vagy a hősökkel ellenséges indián törzsek képviselői;
  • az indiánok kiirtását nem tematizálja - fehérek és indiánok közti konfliktust ugyan ábrázol, de hogy ez a valóságban mennyire iszonyú és súlyos, hogy a népirtás az szövetségi törvényhozás, a katonaság és a telepesek által is támogatottan szisztematikus volt, arra semmi sem utal a könyvekben. Mindezt úgy, hogy az első Winnetou-regény az 1875-ös kiadású Old Firehand, tehát a könyvek konkrétan azokban az évtizedekben jelennek meg, amikor egyébként az amerikai őslakosokat éppen aktívan terelik erőszakkal a rezervátumokba és/vagy ölik őket halomra, például Wounded Knee-nél.

És ebben a párhuzamosságban van valami hátborzongató. Csak egy kicsit gondoljunk bele abba, hogy ha ugyanez az irodalmi megközelítés más népirtásokkal történne: mondjuk a zsidó, a roma vagy az örmény népirtást romanticizálná, és az agresszort emelné hős szerepbe, aki nagyszerű barátságot ápol egy nemes lelkű zsidóval, cigánnyal vagy örménnyel, a háttérből pedig kiradírozná a gázkamrákat és a kivégző osztagokat. Egy ilyen könyvet odaadnánk ma a 10-12 éves gyerekünknek azzal, hogy majd beszélgetünk vele a történelmi pontatlanságokról?

Ennek az ügynek kulcsmotívuma, hogy 

térben, időben és kulturálisan is távolinak érezzük az amerikai népirtást, nem a mi társadalmunkban és múltunkban történt, tehát nincs késztető erő, hogy felelősséget vagy közösséget vállaljunk,

és eközben a saját gyerekkori olvasmányélményeink és nosztalgiánk is intenzíven dolgozik bennünk. Ezért hangozhatnak el olyan érvelések, hogy dehát pont May tanította meg az európaiakat értékelni és becsülni az indiánokat, így ebben gyorsabbak és jobbak voltunk, mint az amerikaiak, ráadásul miért fájna Winnetou a mai őslakosoknak, nem is tudnak róla.

A “mi fáj” kérdését viszont szerintem érdemes magunkra is alkalmazni. Mi fáj tehát jobban:

  • annak az érzete, hogy éppen meg akarnak fosztani egy érzelmileg telített gyerekkori kulturális élménytől;
  • vagy szembenézni azzal, hogy a May-könyvekkel kapott és a sokakban azóta őrzött indiánkép hamis (a ma élő őslakosok kifejezetten tiltakoznak ez ellen a kép ellen), ráadásul egy olyan csomagban szívtuk magunkba, amiben humánus szempontból nagyon sok kifogásolható elem is van az értékek mellett?

És az a helyzet, hogy ha az előbbi fáj jobban, az a kulturális kisajátítás egyik formája. Ha azt mondjuk, hogy ugyan már kinőttük az indiánozást, de mennyi értéket tanultunk általa, az maga a használat, a kulturális kisajátítás egyik közvetlen-közvetett motorja. 

Nehéz itthon megérteni, hogy pontosan mit jelent a kulturális kisajátítás, mert annyira friss fogalom nálunk, a gyökerei pedig a gyarmatosító, birodalmi, többségi attitűdből fakadnak, ami feljogosítva érezte magát, hogy a saját hasznára elvegye 

a nála gyengébb, kiszolgáltatottabb népcsoport kulturális kincseit, erőforrásait, abból profitáljon és/vagy kigúnyolja.

Itthon a hétköznapokban talán például ott érzékelhető a szemléletbeli változás, hogy míg gyerekkorunkban simán belefért, hogy farsangkor valaki cigányasszonynak öltözik, ma a szülők egy részének azért már eszébe jut, hogy vajon egy olyan társadalomban, ami ennyire nem tud mit kezdeni a saját legnagyobb kisebbségével, vajon helyes-e egy ilyen jelmez, hiszen egy buli kedvéért olyan sztereotip jegyeket hangsúlyozunk, amelyek a társadalmi megítélés szerint negatívnak, pejoratívnak, esetleg egzotikusnak számítanak, de semmiképpen sem “okék” vagy tartoznak a “normákba”. Nem ünnepeljük vele a roma kultúrát, hanem kifigurázzuk.

Ennek megfelelője az amerikai halloweeni beöltözős bulik sztereotip indián jelmeze, ami zömében előre gyártott, és jellemzően sem a bulizó vevő, sem a profitszerző eladó nem őslakos, hanem a fehér többség képviselője, a népirtók közvetlen leszármazottja, a népirtás örökségének haszonélvezője.

Az a kenetteljes cinizmus, amivel elveszed a másik ember életét és földjét
Az a kenetteljes cinizmus, amivel elveszed a másik ember életét és földjét

Ki és miért érzi feljogosítva magát az agresszor politikára, katonai fellépésre, a szerződésszegésekre? Dee Brown könyve a megjelenésekor teljesen szembement az uralkodó narratívával, és az őslakosok nézőpontjából mesélte el a vadnyugat három évtizedét: az amerikai polgárháborútól a mészárlásig, ami pontot tett a 19. századi indián ellenállásra. Az egyes népek sorsát követő kötet nemcsak tragikus krónika, de arra is világosan rámutat, hogy az indiánok története miért nem egyszerűen amerikai történet, és miért aktuális ma. A Wounded Knee-nél temessétek el a szívem a hét könyve.

Tovább olvasok

Ha szűkebben nézzük ezt a német Winnetou-ügyet, a friss folytatások kiadása ugyanezen a profitszerző logika mentén etikátlan és kulturálisan kisajátító. Ez egy olyan gyakorlat, amit nem kéne folytatni, főleg akkor nem, ha amúgy azt gondoljuk magunkról, hogy érdekelnek az indiánok és értékesnek tartjuk a kultúráikat.

A tágabb probléma az egésszel az, hogy az őslakosok alapvetően nem örülnek ennek a romanticizált, klisés képnek a saját múltjukról. Például azért sem, mert a May könyveiben is megismerhető indián hősök a nemes vadember európai mítoszának megtestesítői: a nemes arcélű, komoly, az érzelmein folyton uralkodó, és a kínzás fájdalmait szótlanul, esetleg dalolva tűrő indián képének 

több köze van a 19. századi, viktoriánus ember-, de leginkább férfieszményhez, mint a hús-vér indiánokhoz.

Egyszer alkalmam volt beszélni Tommy Orange sájen-arapahó íróval, a Sehonnai szerzőjével (a regényről itt írtunk, itt pedig beleolvashatsz), és meséltem neki Winnetou-ról és a hazai indiánkultuszról. (Nyilván) nem tudott róla, meglepődve nevetett, aztán ezt mondta: 

“Szerintem menő, ha párhuzamokat vonunk és kapcsolódási pontokat keresünk a világ más tájain élő emberekkel vagy népekkel. De azt hiszem, az a gondolat, hogy nem-őslakos emberek szimbólumként használnak minket, mindig problematikus. Épp elég tapasztalatunk van már a tárgyiasításról.”

Ennél viszont sokkal tovább ment Drew Hayden Taylor. A kanadai drámaíró, író és újságíró félig ojibwe, félig fehér származású, aki felfigyelt az indiánmániás német turisták tömegeire Kanadában, és amikor szembesült a Winnetou-kultusszal, az annyira felcsigázta a kíváncsiságát, hogy elutazott Németországba, és Searching For Winnetou címmel dokumentumfilmet forgatott a jelenségről. 

Az ő nézőpontja amúgy azért is érdekes, mert külsőre inkább a fehér felmenőire hasonlít, és az írásaiban sokat foglalkozik az identitás kérdéseivel, például azzal is, amikor fehérek akarják megmondani, hogy szerintük ki igazi vagy autentikus indián. A film egy pontján pedig fogja magát, és az ojibwe identitásával vigyorogva beöltözik a hózentrógeres, német sztereotip viseletbe.

Visszatérve arra, hogy hogyan viszonyulnak maguk az őslakosok a róluk szóló romantikus sztereotípiákhoz: a közösségi médiának hála pillanatok alatt bekövethetünk egy csomó őslakos hírportált és csoportot, akár népek saját oldalait is. A magam részéről például követem mások mellett az Indian Country Todayt, a Lakota Timest, a PowWowst és az Indigenous Storytime nevű Facebook-oldalt, de van egy csomó másik őslakos oldal is, amiből lehet válogatni. Ezekből többek között elég gyorsan kiderül az is, hogy ők mit tartanak fontosnak a nem-őslakos emberek részéről. Azaz mit tudsz tenni, ha tényleg értékeled az őslakosokat/indiánokat:

  • Ha tudod, melyik törzsről/népről van szó, használd a nevét, vagy nézz utána, ugyanúgy, ahogy európai viszonylatban is megnevezed konkrétan az angolokat, spanyolokat vagy magyarokat, és nem egyszerűsítesz minden témában azzal, hogy “európai”. (És igen, a legtöbben elutasítják az “indián” megnevezést, magyarul az “amerikai őslakost” lenne érdemes használni az “indigenous” vagy a “native american” megfelelőjeként. A “bennszülött” a gyarmatosítás korához és gondolkodásához kötődő kifejezés, érdemes hanyagolni.)
  • Csupán az Egyesült Államok területén 574 szövetségileg elismert törzs él, ugyanúgy közös és önálló történelemmel és kultúrával, ahogy van közös európai történelem és kultúra is, de azért az olasz sok mindenben más, mint a magyar. A romantikus indiánkép a síksági népek életmódját és külső megjelenését abszolutizálta, de a valóság ennél sokkal sokszínűbb és változatosabb. Kezdd el megismerni!
  • Az indián nem a múltbéli indián, hanem itt vannak velünk a jelenben. Megtörtént eset, hogy ismerős idősebb házaspár nagy csalódással jött haza az észak-amerikai útjáról, mert a rezervátumban, ahova ellátogattak, lepusztult körülmények között mélyszegénységben élő, elhízott, magukat elhagyni látszó őslakosokat találtak. Ha nem érted, miért alkoholisták és munkanélküliek közülük annyian, nézz utána a történelmi okoknak és következményeknek, kiváló szociológiai és történelmi tanulmányokat és cikkeket lehet online is olvasni. Népenként is eltérően alakult a sorsuk és a jelenük, más például a navahók/dinék esete, mint az oglala lakotáké vagy a mohawkoké. Az amerikai indiánok zöme egyébként ma már a városokban él, és miközben számos szociális problémával küzdenek, történik egy egyre erőteljesebb kulturális és identitásbeli újjászületési folyamat is.
  • Olvass eredeti, őslakosoktól származó beszámolókat és irodalmi műveket a 19-20-21. századból! Nézz őslakos készítésű filmeket, sorozatokat! Magyarul is elérhetőek tőlük versek, regények, illetve ezt ugyan fehér ember írta, de a hét könyve volt nálunk a Wounded Knee-nél temessétek el a szívem című áttekintő történelmi könyv, ezt is nagyon ajánlom.

És végül, szerintem abszolút túlzás és értelmetlen lenne levenni a könyvesboltok polcairól az eredeti, May-féle indiánregényeket, azt viszont el tudnám képzelni, hogy az Elfújta a szél-film mintájára egy történelmi kontextust elemző, figyelemfelhívó szöveget illesztenek az elejére, ami rámutat az emberiességi szempontból ma már (szerintem a megjelenés idején is) kifogásolható elemekre a regényekben.

Rengeteg múltbeli és jelenkori eset bizonyítja, hogy a cenzúra jellemzően visszafele sül el, így Winnetou és az indiánozás eltűnését vagy elhalványulását sem egy ilyen kulturális vita fogja okozni, amikor ráadásul hirtelen megint többet beszélnek róla, mint az elmúlt tíz-húsz évben valaha. Inkább az a folyamat, hogy nekem itthon úgy tűnik: a mai gyerekeket ez összehasonlíthatatlanul kevésbé érdekli, mint annak idején minket, és az indiánok helyébe új hősök léptek. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Karl May órát lopott, börtönben ült, aztán megírta a legsikeresebb európai indiánregényeket

Száznyolcvan éve, 1842. február 25-én született Karl May, minden idők legsikeresebb német írója, Winnetou és Old Shatterhand alakjának megteremtője. 

...
Hírek

Nehézfém-mérgezésben szenvedett halálakor Karl May

...
Hírek

Egykori cowboyok tárgyai érkeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumba

A ruhák és használati tárgyak az oklahomai National Cowboy & Western Heritage Museumból érkeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol június végén Legendás vadnyugat címmel nyílik kiállítás.

Hírek
...
Hírek

Kölcsey eddig ismeretlen versét találták meg: áthúzta, hogy más ne olvashassa

...
Podcast

Börtönélmények és álmok is formálták egy sodródó kamasz sorsát Budapesten

...
Hírek

Habsburg Ottó csak Magyarországról hatezer emberrel levelezett, most online olvashatod a sorait

...
Gyerekirodalom

Ötven könyv, amelyet minden gyereknek el kellene olvasnia

...
Hírek

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

...
Szórakozás

Az angyalok városa még az olyan dörzsölt detektíveknek is veszélyes, mint Philip Marlowe

A hét könyve
Kritika
Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait
...
Nagy

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát

Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László: Írni az utolsó pillanatig lehet

„Azt hiszem, a novellákban és a regényekben messzebbre juthatok, mint a popzenén keresztül” – mondja Kollár-Klemencz László, aki nemrég új lemezt rögzített kamarazenekarával, hamarosan pedig megint prózaírásba fog majd a tervek szerint. Interjú.

...
Szórakozás

Ferrante, Christie, Stephen King - Ezeket a könyveket olvasd el a 2023-as bemutató előtt!

Idén sem lesz hiány izgalmas feldolgozásokból, mutatjuk milyen könyvadaptációk érkeznek idén a mozikba és a streaming csatornákra.

...
Nagy

Laár András nem hajlandó gyűlölködni, szerinte ez is a belső szabadság része

A Laáramlás című kötetben Laár András pályája és élettörténete tárul fel anekdoták, izgalmas történetek formájában: bepillantást nyerhetünk a sokoldalú művész gyermek- és ifjúkorába, a KFT zenekar indulásába, Galla Miklóssal való barátságának históriájába vagy akár a buddhizmushoz fűződő kapcsolatába. A szerzővel a könyv megírásáról, a költészetről, a gyűlöletmentes életről, a valóság és látszat viszonyáról, a Karinthy-gyűrű sorsáról és a belső szabadságról beszélgettünk.

Természetesen olvasok
...
Zöld

Ennyire csapadékos januárunk 1915-ben volt utoljára

...
Zöld

A tudomány fejlődésében kulcsfontosságú, hogy hajlandók legyünk elképzelni az elképzelhetetlent

...
Zöld

Sárba ragadtak a rendőrök, akiket a falurombolás és a bánya ellen tüntetők miatt vezényeltek ki (videó)

...
Zöld

A Felhőkakukkvárban ősi szövegek élnek tovább az emberi civilizációt mentő generációs űrhajón

...
Zöld

Kiderült, hogy ezért okoz függőséget a csokoládé, de van kiút

...
Zöld

Az anyák magyar megmentője szobrot kapott a londoni Queen Mary Egyetemen

...
Zöld

A mesterséges intelligencia egy nap az elektromossággal felérő változást idéz majd elő

...
Zöld

A barkóscinege rabolta el a szavazók szívét, de már megvan 2023 kétéltűje, lepkéje és vadvirága is

...
Zöld

Tulajdonképpen az élesztők háziasítottak bennünket, és ez csak a kezdet, ha a gombák szemszögéből nézzük a világot