Nehézfém-mérgezésben szenvedett halálakor Karl May

.konyvesblog. | 2016. március 30. |

(Kép forrása)

Súlyos nehézfém-mérgezésben szenvedett halálakor Karl May. A vadnyugati kalandregényeivel világsikert aratott szerző csontjaiban feltűnően magas koncentrációban van jelen az ólom és a kadmium - közölte szerdán a radebeuli Karl May Alapítvány egy törvényszéki szakvéleményre hivatkozva.

"Az ivóvíznek akkoriban nagyon magas volt az ólomtartalma" - mondta Carsten Hädrich, a Lipcsei Egyetem törvényszéki orvostani intézetének munkatársa. Hädrich kollégáival a May síremléke alatti sírboltban 2014 októberében elvégezték holttestének boncolását, ezzel egyértelműen azonosították is Winnetou és Old Shatterhand kitalálójának személyét.

A híres író halálának oka ismeretlen, ez pedig találgatásokra ad okot, a rák és a tüdőgyulladás is felmerül lehetséges halálokként. A törvényszéki orvosszakértők nem találták jelét kóros elváltozásnak vagy csonttörésnek, később a laboratóriumban azonban fény derült az ólom és kadmium magas koncentrációjára. "Utolsó heteiben és napjaiban jelentkező panaszai megfeleltek a nehézfém-mérgezés tüneteinek" - mondta Hädrich.

A szakértők szerint valószínű, hogy az ivóvizet szállító ólomcső lehetett a nehézfém forrása, de a táplálék és a dohányzás is okozhatta a felhalmozódást. Karl May ugyanis egész életében erős dohányos volt. Azt azonban, hogy pontosan miben hunyt el hetvenéves korában az író, a szervek hiányában nehéz megmondani - mondta a szakértő, aki hozzátette: "teljes bizonyossággal már nem lehet megállapítani a halál okát".

Az alapítvány a síremléken esedékes felújítási munkálatokat használta fel arra, hogy megvizsgálja a cinkkoporsó tartalmát. Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy a második világháború zűrzavaraiban egy másik helyen helyezték örök nyugalomra. A koponya formája azonban eloszlatta a kételyeket, szerkezete megfelelt a Mayról készült portréfotóknak - hangoztatta Hädrich.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.