Egy texasi iskolában betiltották a Bibliát

Az amerikai könyvtilalommal szemben már több szerző, kiadó és könyvtáros is felszólalt, sőt ahogy korábban beszámoltunk róla, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, és az Amerikai Tanárok Szövetsége megalapította a Unite Against Book Bans szervezetet. A könyvtilalom eredményeképpen az elmúlt napokban a Biblia is tiltólistára került egy texasi iskolában.

Simon Eszter | 2022. augusztus 17. |

Greg Abbott texasi republikánus kormányzó korábban többször is kifejezésre juttatta véleményét, miszerint nincs helye az iskolai könyvtárakban “pornográf” és erőszakos töltetű irodalomnak. A texasi Oktatási Ügynökség korábban már vizsgálta az egyik texasi iskolai könyvtár polcain lévő köteteket azzal az indokkal, hogy a könyvtárban szexuális tartalmú könyvek állnak a gyerekek rendelkezésére. Mindez egészen odáig vezetett, hogy a Biblia is lekerült a polcokról, mert bőven tartalmaz olyan jeleneteket, amelyekben megjelenik 

a szexualitás, az erőszak, illetve a zsidók. 

A texasi iskolákban korábban már betiltották Toni Morrison Nagyonkék című regényét, - erről korábban ITT írtunk - ami egy tizenegy éves fekete kislány, Pecola Breedlove sorsát beszéli el. Pecola azért imádkozik, hogy kék szeme legyen, és így ő is olyan szép és szeretetre méltó legyen, mint a szőke, kék szemű, filmvászonra illő fehér amerikai kislányok. Szintén tiltólistás könyv lett Anne Frank naplója is. Az idén 75 éve megjelent naplóból a holland Anne Frank életét ismerhetjük meg, aki két évig bujkált családjával Hollandia náci megszállása idején. Korábban Tennessee állam egyik megyéjében is megszavazták, hogy a diákok ne juthassanak olyan kötetekhez, amelyek a holokausztot dolgozzák fel, így lekerült az iskolai könyvtár polcairól Art Spiegelman Maus című, Pulitzer-díjas képregénykötete is. Ezt azzal magyarázták, hogy a holokausztról szóló történet túl megterhelő az általános iskolások számára, ráadásul csúnya beszédet és meztelenséget is tartalmaz. 

A diákok azonban nem hagyták annyiban a dolgot, a texasi Granbury egyik középiskolájában aláírásgyűjtésbe kezdtek a cenzúra ellen, amiről bővebben ITT olvashatsz.

Forrás: Lithub, Saturnus News

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezer Vonnegut-könyvet kap egy floridai iskola, ahol betiltanák Az ötös számú vágóhidat

Az indianapolisi Kurt Vonnegut Múzeum és Könyvtár ezen a héten ezer ingyenpéldányt adományoz Az ötös számú vágóhídból, a könyveket a floridai Brevard megye tanárai és diákjai kapják majd meg, miután egy szülői szervezet a kötet iskolai betiltását kezdeményezte.

...

Egy amerikai iskolakerületben betiltottak 24 könyvet, köztük A Szolgálólány meséjét

Margaret Atwood és Toni Morrison könyvei is feketelistára kerültek egy idahói iskolakerületben. 

...

Egy floridai férfi betiltatná a Bibliát az iskolákban, mert szerinte az nem gyerekeknek való

Floridában nemrég elfogadtak egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a szülők megvétózzanak bizonyos oktatási segédanyagokat. Egy aktivista – hogy felhívja a figyelmet a szerinte képmutató intézkedésre – petíciót indított azért, hogy tiltsák ki a Bibliát az iskolákból.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Folytatjuk nagy őszi könyvajánlónkat.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)